BMX Cross

BMX Cross VB Bakuban (frissítve)

Naplószerűen számolunk be az Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban jelenleg is zajló BMX Cross világbajnokságról.

Szerdán este indultunk Budapestről, Borbély Ferenc Benedek, Zsembery Boldizsár, Vincze Gergely, Naszádos Saba versenyzők, Borbély Ferenc csapatvezető, Naszádos Gábor, Zsembery Barnabás kísérők. Buday Ádám szintén versenyző Londonból csütörtökön indult. Alapvetően minden a legnagyobb rendben ment. A gép csütörtökön reggel 5.40-re ért a bakui Heydar Aliyev reptérre. A csapat szállását két helyen foglaltam, mert már tavaly novemberben nem volt elegendő szoba, hogy együtt lehessünk. A szálloda által biztosított mikró busszal reggel fél nyolckor érkeztünk a szállásunkra. Szerencsére nem kellett várni délutánik a szoba birtokba vételére.

A délelőtt nagy részét a Hotel és környékének megismerésével töltöttük. Pénzt váltottunk, boltban voltunk, alapvető élelmiszereket vásároltunk. A helyi fizető eszközt manatnak hívják, ami fele az eurónak (kb.: 150 forint). Egy tábla csoki 1.90, egy bagett 0.90, sör 3.50-be kerül. Étteremben egy közepes menü 15-20 manat.

Csütörtökön későn, 8.30-kor ébredtünk, noha 7.45-től edzést terveztem, mely itt a helyi viszonyokat tekintve sprintekből és álló rajtok gyakorlásából állt a közeli sikátorban. A délelőtt nagy részét ezzel a feladatokkal töltöttük. A szálloda körüli utak, és egyébként az utcák többsége közlekedés szempontjából nem túl biztonságos. Gyalogátkelő helyek léteznek, de kevés ember használja. Több sávos úton sietve a túlélésért harcolva kell átkelni.

Pénteken Délelőtt ellenőriztük a bicajokat és előzetesen tervet készítve elindultunk a belvárosba a 88-as busszal. Jegyet azt gondoltam, hogy a vezetőnél tudunk venni, de nem beszélt csak helyi nyelvet és nem volt nála jegy. Egy hölgy kölcsön adta a kártyáját és ezt érvényesítettük mindannyiunk számára. Négyünk jegye kb. 1 manatba kerülhetett. Elindultunk, de természetesen az ellenkező irányba, mint kellett volna. Szóval módszeresen körbe mentünk Baku északi részén és kb. egy órai araszolást követően vissza értünk oda, ahonnan elindultunk, de végre a másik irányba haladtunk, délnek a tenger felé. Még 40 perc és az óvárosban kötöttünk ki. Séta a tengerparton és az óvárosban.

A vissza utat metróval gondoltuk, mely gyorsabb és ugyanannyiba kerül, mint a busz. Alapvetően a térképen megtaláltuk azt a megállót, amely közel volt a szállásunkhoz. A GPS-ek általában átállíthatóak gyalogosra is és ennek tudatában követtük az általa javasolt vonalakat, azonban a javasolt útvonal légvonalban van. Szóval, sétáltunk szerintem mindent egybe vetve legalább húsz-huszonöt kilométert.

Végre Ádám is megérkezett, de a reggeli órák helyett este. Már Londonból késve indult és nem érte el az isztambuli átszállást, de ez egy másik történet és hosszú regényt lehetne írni belőle. Mivel a bérelt buszt Ő intézte ezért fontos volt a jelenléte. Holnap Szombaton már hivatalosan megkezdődnek a programok, nevezés, pályabejárás, stb.

Szombat reggel 10 órakor csapatvezetői megbeszélésre kellett mennem, de az autó Ádáméknál volt a másik szálláson. Kilenc órára jöttek hozzám és együtt mentünk a pályára. 2015-ben voltam már Bakuban az 1. Európai Játékokon és nagyjából ismertem már a város egyes részeit és a pálya környékét. A GPS-be a Velo Parkot írtam be, mert azt gondoltam, hogy egyszerűbb lesz a pálya felső részén parkolni, majd innen gyalog lesétálni. Kopár dombok között, egyre szűkülő utcákban forgolódva, végre sikeresen megérkeztünk, de a felső bejáratot bezárták.

Tulajdonképpen a tenger felöli fő úton kötöttünk ki a pálya alsó részére, ahová nem akartam menni a forgalom miatt. Először az akkreditációs irodába mentünk, mert a versenyzői nevezés csak délután kezdődött. Minden belépő kártyát átvettünk és rohantunk a csapatvezetői megbeszélésre. Semmi lényeges dologról nem esett szó. A megbeszélést követően pálya bejárásra invitáltak bennünket.

Ádámmal, Gergővel a Magyar csapat előre meghatározott sátorához mentünk, ahol majd a verseny során a “főhadiszállásunk” lesz. Asztalokat és a székeket rendeztük át az igényeink szerint. Délután fél egyre végeztünk és visszaindultunk a szálláshelyre. Délután 16.00 órától a versenyzők tekinthették meg pályát, de csak a lelátóról és ezen természetesen Mi is részt vettünk. A versenyirodába indultam, hogy a versenyzői regisztrációt intézem, de kiderült, hogy az akkreditációs kártya nem érvényes azokra a helyekre, melyekre alapvetően kellene. A biztonsági őrök nem engedtek át bennünket a regisztrációs zónába. Nem tudom, hogy a biztonsági cégek, melyek egy-egy ilyen szintű rendezvényt biztosítanak, honnan szerzik be a kopasz, kigyúrt embereket, de mind egyformák, és hasonlóan is gondolkodnak. Zavar, hogy pont ott állnak, ahová Én mennék.

Megoldás: minden csapatvezető kapott egy kiegészítő kártyát pluszban, de ezzel szerintem további bonyodalmak lesznek. A pálya akadályainak eldobó részei meglehetősen hegyesek és első látásra a kisebb korosztályok számára az ugrás nem biztos, hogy jó módszer lehet, viszont a látványa pazar. Holnap országként edzés lesz már és Mi Magyarok a C csoportba kerültünk.

Vasárnap délután a VB időbeosztását alapul véve megterveztem az indulásokat a másik szálláshelyre és onnan a verseny helyszínére. Alapvetően 6-6 km-re vagyunk egymástól és a pályától, de a helyi közlekedési viszonyokat nem lehet kiszámítani. Hétvége lévén, szerencsére majd 1.5 órával előbb érkeztünk. A BMX Cross versenyeken alapvetően két nagy csoportot különböztetünk meg: challenge, azaz nem professzionális osztályok és Bajnoki, azaz professzionális osztályok.

A challenge kategória létszáma és a korcsoportok száma ebben a legtöbb, hiszen az öt évestől egészen a 30 éves és idősebb versenyzők is indulhatnak. Vb. alkalmával egy korcsoportban pld. 12 évesek, akár 120-130 induló is lehet, és innen kell a legjobb nyolcba kerülni. A futamok során nem lehet hibázni, nincs idő a korrigálásra. Bajnoki osztály a professzionális indulók csoportja: junior fiú, leány (17-18 évesek) és az elite fiú, leány (19+). Ők a sportág leggyorsabb és legjobb versenyzői.

A csapatautó parkolója semmivel sincs közelebb, mint bármilyen más parkoló, ráadásul a be és kiléptetés sem egyszerű. Minden csomagot és az embereket is a reptéri ellenőrzéshez hasonlóan átvizsgáltak. A kerékpáron lévő kódnak egyeznie kell a versenyző csuklóján lévő kóddal. Ennek hiányában se ki-se be. Minden a legnagyobb rendben ment és elegendő idő jutott az edzésre is. Nézve az előttünk lévő csoport edzését, próbáltunk módszert meghatározni a pálya elemeinek teljesítésére, kisebb-nagyobb sikerrel.

A “kisebbik” rajtdombról, mely “csak” öt méter magas indultak a challenge versenyzők és az első szakaszon lévő dupla hármas teljesítésére koncentráltunk, hiszen a BMX Cross versenyeken ez a legfontosabb elem: a rajt és az első szakasz. A magyar versenyzőknek tetszett a pálya és a környezet, élvezték az edzést. Szerencsére az előre jelzett nagy meleg még ez idáig elkerült bennünket, amit nem bánunk.

Hétfőn Borbély Beni lázasan, torok és fejfájással ébredt. Mértünk lázat, de nem volt annyira magas. Talán valami vírust “szerezhetett”, ami itt az idegenek esetében elég gyakori, még akkor is, ha megfelelő módon vigyázunk. Nem fogyasztunk csapból vizet és próbálunk az ételek minőségére is oda figyelni. A mai edzés számára kimarad és remélem, hogy mihamarabb rendbe jön. A napi tervet azonban át kellett alakítanunk, egyedül nem maradhatott a szállodában. Ettől függetlenül minden a legnagyobb rendben ment.

Az akadályok teljesítése és a rajtok is egyre jobban sikerültek. Gyorsul a tempó és ez nagyon jó jel a versenyre. A szervezők is “utolérik” magukat. Ma már árnyékoló ponyva is került a rajtdomb fölé, ami egyben eső ellen is véd. Említettem, hogy gyorsul a tempó, következés képen több a baleset is. Szerencsére csak kisebb, nem súlyos, bár a mellettünk lévő Német csapat helyén két gipszes versenyzőt is láttunk. Maradtunk még és megnéztük az utánunk következő csoport edzését.

Az úti célok közötti közlekedés is egyre jobban megy, noha a GPS eddig még egyszer sem irányított bennünket ugyanarra az útra. A közlekedés is egyre inkább megszokottá válik. A felfestett sávelválasztó vonalat nem vesszük figyelembe és folyamatosan használjuk a dudát. Bakuban ez így szokás. Holnap a cruiser kategóriában Zsembery Boldizsár és Buday Ádám versenyez majd. 5 órakor ébresztő, majd indulás a pályára.

Kedden megkezdődtek a versenyek. A cruiser osztály futamai indultak. Zsembery Boldizsár (11 éves) és Buday Ádám (35-39 éves) nevezett. Buday 2015-ben Zolderban a VB döntőben 8. helyen végzett. Ezek a BMX kerékpárok nagyobb 24″-os kerekekkel rendelkeznek, de alapvetően felépítésre teljesen hasonlóak a hagyományos BMX-ekhez. Minden korosztályban rendeznek futamokat és nem csak a vb, alkalmával. Főleg az idősebb sportolók indulnak ebben az osztályban. A hátsó és az első kerék átmérőben nagyobb, könnyebben gurul, de a kisebb kerékre tervezett akadályokat nehezebb teljesíteni, mert a váz is hosszabb. Boldizsár az első futamban indult, a 8-as pályáról, mely a legtávolabbi vonal az első kanyarhoz viszonyítva. Nem rajtol rosszul, de a kanyarba beszorult és 7. helyen zárt. További futamokban 7., 6. helyezést ért el nem jutott tovább. Ádám az első futamban a célegyenesre vezető kanyarból 3. helyen fordult, de a célegyenesben nem tudta tartani a helyezését, 4. lett, ami elvileg tovább jutást jelent. A második futamban nagyon rosszul rajtolt és 5. lett. A harmadik futamban kellett a 3. helyezés a tovább jutáshoz, de közvetlenül a cél előtt megelőzték. Nem sikerült az elvárt legjobb 16 közé kerülés.

Szerdán a challenge korcsoport fiatalabb sportolói állnak rajthoz. Naszádos Saba, Zsembery Boldizsár, Borbély Ferenc Benedek. Megközelítőleg 400 versenyző több korcsoportban már reggel 8.30-kor a bemelegítő edzésekkel kezdték a Magyarok a napot. Naszádos Sabának, Zsembery Boldizsárnak, Borbély Ferenc Benedeknek három selejtező futamot kellett teljesíteni, hogy a csoportlétszámtól függően a legjobb 64-be, 32-be, 16-ba, illetve a döntőbe a legjobb 8-ba kerüljön. Borbély kezdte a versenyt, majd Zsembery, mindketten 7. helyen végeztek. Naszádos a 8-as pályáról indulva másodikként ért a célba. A második futamban Borbély 6, Zsebery 6, Naszádos egy bukásból szerencsésen kikeveredve 4. helyen végzett. A harmadik futamot sem úszták meg a magyar versenyzők bukás nélkül. Borbély csoportjában közvetlenül a rajt után az első akadályon elesett egy francia versenyző, és Borbély átesett rajta. Hatalmasat bukott, de szerencsére nem lett komolyabb sérülése, de a továbbjutásra nem volt esélyük. Naszádos simán nyerte a harmadik futamát és ezzel döntős a korcsoportjában.

A három selejtezőt követően a 1/8, 1/4, 1/2 futamokban a versenyzők már csak egyszer indulnak és az első négy kerül tovább. Hibázni itt nem lehet, mert nincs sem idő, sem lehetőség a korrigálásra. A döntők következtek és Naszádos 2.-ként választhatott, előzőleg megbeszéltük, hogy melyik starthelyre álljon. Feltételeztem, hogy a másik csoportból elsőként tovább jutó amerikai versenyző az egyes pályára áll majd. A selejtezők során jól rajtolt és ha Saba mellé áll, akkor az első kanyar felé kifelé húzódik, ezzel gátolhatja Saba egyenes vonalát. 3-as pályában egyeztünk meg és így szabadsávja lett az első akadályig, majd a kanyarig. Harmadikként rajtolt és végig az előtte lévő Lett kisfiú mögött tekert. A harmadik szakaszon majdnem sikerült is megelőznie, de okosan inkább a biztonságos kanyarodást választva harmadikként ért célba.

Világbajnoki harmadik helyezés ez óriási dolog. Nagyon örültünk, mert a tegnapi cruiser kategóriában is döntős helyet vártunk.

Csütörtökön egyre melegebb lett, gyorsult a versenyzők tempója, hiszen idősebbek következtek és Hál ‘Istenek lassult a biztonsági őrök figyelme. Árnyékba húzódnak, Én pedig a napos oldalon közlekedem. Nem ellenőriznek olyan akkurátusan, mint korábban. Minden kerítéslyukat megtaláltam már, hogy rövidítsem az utamat a besoroló, a csapatsátor vagy a csapatvezetői lelátó között. Az idősebb challenge kategóriában Vincze Gergely és Buday Ádám állt rajthoz. A program, hasonló a többi napokhoz: 5.52-kor ébresztő 7.15-kor BMX pálya, 8.30 edzés, 9.30 verseny.

Vincze kezdett először, bátran, ügyesen kerékpározott. A selejtező futamokból 2., 3., 2., hellyel a legjobb 32 versenyző közé jutott. Buday Ádám nem talált magára, bár mentségére legyen mondva, több hónapot kihagyott egy balesett miatt, ráadásul, szintén belekeveredett egy bukásba és az egyik kanyarban az SPD pedálja is kikapcsolt. De a BMX Cross ilyen! Egyébként Európában az SPD pedálok használata 13 éves korosztály alatt tilos. A VB-n viszont engedélyezett. Érdekes látvány, amikor a kicsi gyerekek topognak a rajdombon felfelé ezekben a cipőkben. Vincze a legjobb 16 közé kerülésért küzdhetett. Nem rajtolt jól, ráadásul a pályát elválasztó “szivacskígyóban” elakadt és lesodródott a pályáról, Vissza tudott ugyan menni, de hatodikként ért célba. Nem került tovább.

Délután négytől kezdődtek az elite férfiak edzései és természetesen maradtunk. Ők a leggyorsabbak és tanulni lehet, hogy egy-egy akadályon hogyan haladnak át. Bujáki Bence is ebben a csoportban versenyez. Késő este a nagy szél miatt az elite lányok számára már nem engedélyezték az edzést. A szél, különösen, ha oldalról érkezik, nagy bajt tud okozni. A levegőben lévő versenyzőt adott esetben kibillenti az egyensúlyából és a landolás nem biztos, hogy megfelelő lesz.

Oroszországban, Saranksban voltam pár éve egy nemzetközi versenyen, mint főbíró és ugyancsak erős szél volt a futamok alkalmával. A nyolcméteres indítódomb tetején, az első akadályon, valamint az első kanyarban szélmérőt használtunk és az erősség függvényében indultak csak a versenyzők.

Pénteken a tervek szerint a bajnoki osztályok számára indultak az edzések és a selejtezők. Ebben a csoportban indul Bujáki Bence. Az előzetes futambeosztás szerint nem lesz könnyű a továbbjutás, de a BMX-ben minden lehetséges. A tegnap elmaradt elite lányok gyakorlását kellett pótolni, melyet délután tartottak. Alapvetően délelőttre nem volt programunk és pihenhetünk. Miért van az, hogy, amikor beállítunk valami szerkezetet az ébresztésre, még aludnánk, és amikor nem kell kényszerből kelni, akkor pedig előbb felébredünk, mintha ébresztő szerkezetet használnánk egy korai keléshez? Délután mentünk a pályára. Az edzéseket tartották, de szél miatt megint csúszásban voltunk, illetve felmerült, hogy a lányok az ötméteres dombról induljanak. Csapatvezetők, versenyzők és bírók megbeszélése több mint egy órán át tartott. Végül is az a megállapodás született, hogy holnap szombaton egy verseny keretében indulnak majd a futamok.

Szombaton az UCI versenytitkártól kapott levél alapján a tegnap esti versenyzői megbeszélés a 8, vagy 5 méteres rajtdombot használatát illetően, ma 14.45-kor folytatódik. A tanácskozáson a versenyzők egyöntetűen a 8 méteres domb és a pro szakasz használata mellett döntöttek, annál is inkább, mert ma már nem fújt olyan erősen a szél. 15.30-kor a verseny előtti edzést a junior fiúk kezdték, majd a lányok együtt, és az elite férfiak.

18.10-kor hivatalosan is kezdetét vette a BMX Cross világbajnokság utolsó napja. Sorban zajlottak a futamok és az igazat megvallva sok volt a baleset. Tulajdonképpen a pálya nem tűnik annyira nehéznek, mégis, ha kiesett valaki a ritmusból, akkor „büntetett”. Többekkel is ez történt. Bujáki a tízedik futamban állt rajthoz. Harmadik-negyedik helyen volt a rajtot követően és ötödik helyen haladt át a célvonalon. A második futamban az utolsó szakaszon a második helyen tekert és a végső akadályba belepattant a hátsókerék. Hatalmasat esett és Bujáki átrepült a célvonalon a kerékpár viszont nem. A telepített korházba mentünk, ahol felületesen megvizsgálták. Csuklója és a bikája sérült. Jeget és fájdalom csillapítót kapott és természetesen szóba sem kerülhetett a harmadik futam.

A döntők következtek, ahol az elite kategóriában Sylvian Andre végzett az első helyen.

Forrás
MAGYAR BMX CROSS

Kapcsolódó hírek

Egy hozzászólás

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Close
X
X