Országút

Magyar siker a Kis Békeversenyen

Május 25-től 27-ig rendezték a Lanskrounban a haladó fiúk és serdülő lányok egyik legnagyobb európai több szakaszos megmérettetését. Magyar Gergő az összetett 4. helyén végzett.

A 4 etapból álló versenyen összesen 11 magyar versenyző indult: Bán Benedek, Hancz Tamás, Majoros Dávid, Magyar Gergő, Nagy Gréta, Pakot András, Pál Zsombor, Sági Fanni Lili, Szabó Csongor, Vas Barnabás, Vass András.

Az utolsó szakaszig kitartott minden versenyző, és a kezdő U13-as fiúk és dicséretet érdemlően végig hajtották a könnyűnek egyáltalán nem mondható versenyt. Kiemelkedő eredményt Magyar Gergőtől, a Győri Atlétikai Club versenyzőjétől vártunk, miután már idén többször bizonyított. Célja mindenképpen az összetett dobogó volt, amiről sajnos másodpercekkel, de éppen lecsúszott, így végül az összetett 4. helyet szerezte meg.

Ez így is történelmi sikernek számít, hiszen a verseny csaknem 50 éves története során soha magyar kerékpáros nem ért még el ilyen sikert. Érdekességként még az is megjegyzendő, hogy az első 7 helyezett időhátránya mind 1 percen belül maradt a versenyben vezető sárga trikóstól.

'Fel a tetejéhez' gomb