MTB

SHIMANO ELEMInator kupa beszámoló

Április 22-én került megrendezésre a Mozgásvilág Tesztnap és a Shimano Eleminátor futama. Kellemes nyári időben rendezett verseny, mind a versenyző gyerekek, mind a szülők, kísérők, igazi piknik hangulatban töltötték a napot. Unalomra senkinek sem volt oka, hiszen rengeteg program közül válogathatott.

Szeretnénk megköszönni Kakukk Andrásnak, hogy meglátta a versenysport és a sport szakmai kiállítás összekapcsolásában rejlő lehetőséget és teret adott a Mozgásvilág és a Superior MTB Team ez irányú sikeres együttműködésének. A kiállítás és Tesztnap nagyon színvonalas a maga nemében, ezért mi mint közreműködők féltünk is kicsit, hogy megfeleljünk az elvárásoknak. Bár a versenypálya területe fele akkora volt, mint a korábbi futamon, ennek ellenére még izgalmasabbra, látványosabbra sikerült a pálya és a verseny is…

A harmadik futam utánra egyértelművé vált számunkra, hogy nem elégséges egy bringa versenyt létrehozni – mert ma már sokkal többre van szükség – hanem egész napos, esetleg egész hétvégés programot kell biztosítani a versenyzőknek, családoknak! Büszkén és boldogan kijelenthetjük, az általunk kitalál, és 52 nap alatt háromszor ismételt Eleminátor futamok kivívták a Versenyző gyerekek teljes szimpátiáját, a szakma elismerését és a szponzorok (további őszi futamok) támogatását.

Az Eleminátor versenyek jellegükből adódóan kifejezetten az utánpótlás korosztály magas szintű fejlődését mozdítják elő, elsősorban a technikai tudás területén. Egyedülálló módon, a pontverseny alapján kiosztásra került (szponzori támogatásból) több mint 500.000,- ft, mely felhasználható lesz az őszi Eleminátor futamok nevezési díjának finanszírozására… Mi álljuk a szavunkat és ősszel mindenkit visszavárunk, egy még izgalmasabb sorozatra.

Most még aktuálisabb idézetünk: “Nem a múló időt kell ünnepelni, hanem dicsőséget szerezni annak, ami még előttünk áll.” Daniel Pennac

Részletes eredmények:

2018vas22ápr09:00vas17:00SHIMANO ELEMInator - eBIKE.HU XCE UP kupasorozat 3.Budapest - Kamaraerdei Ifjúsági ParkSzakágMTB

Mostantól mi is az XCO futamok látogatására koncentrálunk, de ősszel, szeptember 29-én kezdődik a következő Eleminátor sorozat! Teljesen mégsem tűnünk el őszig , hiszen találkozhattok majd velünk a közeli jövőben neves maratonok, kerékpáros rendezvények kisérő programjaként

'Fel a tetejéhez' gomb