MKSZ hírek

A Magyar Kerékpáros Szövetség bekerült a Héraklész Programba

Sportszakmai siker

Dr. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért Felelős Államtitkára január végén levélben tájékoztatta Dr. Princzinger Pétert, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnökét, hogy 2018. január 1-jei hatállyal támogatja az MKSZ Héraklész Programba történő bekerülését.

Az új utánpótlás-nevelési stratégia első elemeként 2001-ben 13 sportággal indult el a Héraklész Bajnokprogram, mely mára már húsz olimpiai sportágat menedzsel (asztalitenisz, atlétika, birkózás, evezés, jégkorong, judo, kajak-kenu, kézilabda, kosárlabda, ökölvívás, öttusa, röplabda, sportlövészet, súlyemelés, tenisz, női és férfi torna, triatlon, úszás, vívás és vízilabda). Ebbe a körbe került be 2018. január 1-től a kerékpározás is.

A Bajnokprogram jól definiálható szakmai feladata szerint a felnőtt kor küszöbére olyan versenyzőket kell felnevelnünk, akik elérik a korosztályos nemzetközi színvonalat. Ezt a feladatot az egyéni sportteljesítmény növekedésének szenzitív időszakában, a 14-18 éves kor között lehet leghatékonyabban megvalósítani. Ennek elérése érdekében ebben a korosztályban kiemelt feladat a rendszeres, folyamatos képzés biztosítása. A projekt ennek megfelelően a legtehetségesebb 14-18 éves sportolók eredményes, hosszú távú pályafutásának kezdeti szakaszát segíti, elsősorban rendszeres edzőtáborok és keretedzések biztosításával, a programokat irányító főállású edzők foglalkoztatásával, valamint tudományos mérésekkel és vizsgálatokkal. A program sikerének legfontosabb összetevője az indulástól biztosított kiszámítható, rendszeres, ellenőrizhető formában felhasznált állami támogatás.

A Bajnokprogram mellett a Héraklész Csillagprogramban 2006 januárjától olyan munkaformák jelentek meg, melyek legfeljebb 23 éves korig biztosítják a rendszeres felkészítés, a nemzetközi versenyeztetés, de egyben a sportolói egzisztenciateremtés feltételeit is.
A Csillagprogram forrásait a szövetségek által elkészített a legtöbb sportágban (különösen az egyéni sportágakban) erősen differenciált, egyénre bontott programok és költségvetések alapján lehet igénybe venni.

A Magyar Kerékpáros Szövetség a következő időszakban kidolgozza a pontos létszám- és költségadatokat tartalmazó, részletes szakmai tervet. A Héraklész Program segítségével az MKSZ egyik legfontosabb stratégiai célkitűzése, az utánpótlásnevelés, valamint az edzőképzés is kiemelt támogatásban részesülhet, mely a sportág hosszú távú sikerességének kulcsa lehet.

'Fel a tetejéhez' gomb