Pálya

Lovassy Krisztián – magyar kerékpáros a világelitben

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) az Európa-bajnokságon, az öt állomásából álló világkupa sorozaton (Pruszków, Manchester, Milton, Santiago, Minsk), valamint további pontszerző versenyeken részt vett versenyzők eredményei alapján megállapította a pályakerékpáros világranglista helyezéseket. Lovassy Krisztián (BVSC-Zugló), európai bajnoki ezüstérmes versenyzőnk a közel 900 fős mezőnyben scratch versenyben a világranglista negyedik helyét fogalja el, pontversenyben pedig az ötödik helyet szerezte meg.
Lovassy az öt fordulóból négyszer állt rajthoz, teljesítményével a 68 versengő nemzet összesített világranglistáján a 15. helyre hozta be Magyarországot. A világbajnokságon való indulási joga az első 24 országot illeti meg. Az UCI február 10-én teszi közzé listáját. A papírforma szerint Lovassy február 28. és március 4. között ott lesz a VB-n a hollandiai Appeldoorn-ban, addig már csak egy pontszerző versenyre kerül sor, ami érdemben nem befolyásolja a világranglistát. Lovassy teljesítménye azért is kiemelkedő, mert egyedül szerzett annyi pontot, amennyit általában egy-egy ország három versenyzője szokott összegyűjteni.
'Fel a tetejéhez' gomb