Országút

Magyar kerékpárosok a Norvégiában megrendezendő Világbajnokságon

Bringasport- 9 versenyzőnk áll rajthoz Bergenben

Legjobbjaink idén is képviseltetik magukat a szeptember 16-án kezdődő világbajnokságon, Norvégiában. Összesen három korosztályban (női felnőtt, férfi U23, és férfi U19) és két versenyszámban (országúti mezőnyverseny és időfutam) vesznek részt bringásaink.

Női felnőtt korosztályban Király Mónika és Benkó Barbara mezőnyversenyben bizonyíthatja kitartását és rátermettségét, míg
a férfi U23-as korosztályt a válogatott Peák Barnabás, Pelikán János, Valter Attila és Móricz Dániel alkotja. Peák Barnabás egyébként jelenleg az UCI központban tartózkodik és egyedüliként az időfutamban is indul majd.
Végül, de természetesen nem utolsó sorban a férfi U19-es korosztály tagjai Karl Ádám, Orosz Gergő és Kiss Hunor Máté lesznek.

Nem kis kihívás előtt állnak a versenyzők, hiszen a világ legjobb kerékpárosaival kell megmérkőzniük és bizonyítani, hogy Magyarországnak is helye van a legjobbak között.

A Magyar Kerékpáros Szövetség előre is remek versenyzést és élményekben gazdag, sikeres futamokat kíván a versenyzőknek!

'Fel a tetejéhez' gomb