Országút

Tour de Hongrie 4. szakasz: amerikai siker a királyetapon

BringaSport – Tour de Hongrie – 2016.07.02 – Amerikai győzelem született a Tour de Hongrie királyetapján: Chris Butler ért fel leggyorsabban Magyarország legmagasabb pontjára. Csapattársa, az észt Mihkel Raim is jól teljesített, negyedik lett, és továbbra is őrzi első helyét az összetett versenyben. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) Europe Tour sorozatában szereplő, 2.2-es kategóriájú nemzetközi országúti kerékpárverseny 95 fős mezőnye hat nap alatt 740 kilométert tesz meg a július 3-i budapesti befutóig.

Fotók (Vanik Zoltán) >>

Az előzetesen legesélyesebbnek tartott Lovassy Krisztián a királyetapon is főszerepet szeretett volna magának, így a karcagi rajtot követő támadások során többször is megmutatta magát, majd részese lett a nap szökésének is: a német Hellmann és a cseh Lant oldalán nagyjából egy órai tekerés után tudott ellépni a mezőnytől. Az üldözők tudomásul vették a kísérletet, s útjára is engedték a triót, amely majdnem három percesre hizlalta előnyét. A Kékes emelkedőéig azonban már csak Lovassy Krisztián jutott el az élen, a többiek a hosszabb-rövidebb emelkedőkön leszakadtak róla.

13579870_1251783771501209_1807419055_o

Lovassy Krisztián útközben két hegyi hajrát is megnyert, de a kékesi emelkedő első harmadánál őt is befogta a mezőny. Megkezdődött a harc a szakaszgyőzelemért, amelynek során először az olasz Spreafico kapcsolt a legmagasabb fokozatra, ám két kilométerrel a vége előtt az amerikai Butler is ritmust váltott, s végül nagy fölénnyel, félperces előnnyel megnyerte a királyetapot. A győzelme triplán értékes volt számára, hiszen a Kékestetőn szerzett pontokkal a hegyi pontversenyben is átvette a vezetést, s mindemellett klubtársa, az észt Raim is befutott az elsők között, vagyis megtartotta a sárga trikót.

“Nagyon örülök a győzelmemnek, a szezon elején azt tűztem ki magam elé célként, hogy mindenképpen legyen legalább egy sikerem nemzetközi, kategorizált versenyen” – kezdte mondandóját a szakaszgyőztes Chris Butler. “Az első szakasz végeredménye eldöntötte az összetett végkimenetelét, így az én nagy sanszom a mai hegyi befutó maradt. A csapat remekül dolgozott értem, miután a három fős szökés ellépett, óvtak, védtek, vártuk az emelkedőt, ahol megindultam. Nagyon akartam ezt a sikert, így mindent beleadtam a hegy legmeredekebb részén is.”

13579894_1251783774834542_1947494976_o

“A negyedik helyen végeztem, jó erőben éreztem magam, persze a sárga trikó rengeteg plusz erőt adott” – vélekedett a történtekről Mihkel Raim. “Nem akarom elkiabálni az összetett győzelmem, hiszen a kerékpársportban bármi megtörténhet. Megnéztük az időjárás előrejelzéseket, amelyek elég nagy szelet jósolnak, s bár holnap egy viszonylag rövid szakasz vár ránk, a győzelmem csak akkor válik biztossá, ha felállhattam a budapesti dobogó legfelső fokára…”

www.facebook.com/VanikZoltanFoto

A magyarok közül ezen a napon a Szuper Beton fiatalja, Filutás Viktor szerepelt, aki a 18. helyen ért célba a Kékestetőn, és immár az összetettben is ő a legjobb magyar, a 20. helyen áll.

“Hihetetlenül jó érzés, hogy én értem fel első magyarként a Kékestető csúcsára” – mondta Filutás Viktor. “Azért jöttem ide, hogy a legjobb U23-as magyar versenyzőnek járó címért versenyben lehessek, örülök, hogy most én vezetek ebben a versenyben. Persze, vasárnap még meg kell őriznem a helyem. Egyelőre fel sem fogom, hogy összetettben is én állok a hazai kerekesek közül a legjobb pozícióban. Köszönöm a csapat segítségét, nagyon sokat dolgoztunk ma egymásért!”

www.facebook.com/VanikZoltanFoto

“Minden tőlem telhetőt megpróbáltam, sajnos azonban csak hárman voltunk a szökésben, a szökevénytársaim pedig viszonylag hamar leszakadtak, így nagyon hamar egyedül maradtam” – így Lovassy Krisztán a célba érkezést követően. “Kicsit csalódott vagyok, az elmúlt napokban mindent megpróbáltam megtenni annak érdekében, hogy belekerülhessek egy sikeres szökésbe, de sajnos nem sikerült. Az első szakaszon történtek megpecsételték az összetettbeli győzelmi esélyeinket. Meglátjuk, hogy az utolsó szakasz folyamán mire lehetek képes.”

Vasárnap az utolsó etapra kerül sor, a Tour de Hongrie mezőnyére a Gyöngyös és Budapest közötti 99 kilométeres szakasz vár, amelynek végén a Fő utca, Ponty utca, Hunyadi utca, Alagút, Attila út, Lánchíd utca útvonalon három kört tesz majd meg a karaván. Az útvonal látványos küzdelmet ígér.

www.facebook.com/VanikZoltanFoto

Eredmények
37. TOUR DE HONGRIE
4. szakasz, Karcag–Kékestető (137 km):

1. Chris Butler (amerikai, Cycling Academy) 3:23:44
2. Gabriel Reguero Corral (spanyol, Differdange-Losch) 31 másodperc hátrány
3. David Tintori (olasz, Differdange-Losch) 34 mp h.
4. Mihkel Raim (észt, Cycling Academy) 35 mp h.
5. Daniel Turek (cseh, Cycling Academy) azonos idővel
6. Olekszandr Polivoda (ukrán, Kolss-BDC) a. i.
7. Asmund Lovik (norvég, Team FixIt.no) 39 mp h.
8. Ande van Engelen (holland, West-Frisia) 43 mp h.
18. Filutás Viktor (magyar, Szuper Beton) 1:22 perc hátrány
25. Holló Botond (magyar, Dr. Bátorfi-Agria KTK) 2:05 p h.
26. Simon Péter (magyar, Epronex) 2:08 p h.
29. Rózsa Balázs (magyar, Szuper Beton) 2:19 p h.
33. Fejes Gábor (magyar, Dr. Bátorfi-Agria KTK) 3:36 p h.
38. Móricz Dániel (magyar, Szuper Beton) 4:50 p h.
40. Kiss Gergely (magyar, Epronex) 5:23 p h.
41. Kriván András (magyar, Epronex) 6:08 p h.
42. Pályi Csaba (magyar, DKSI-Kontent) 6:18 p h.
46. Lóki Bence (magyar, Szuper Beton) 6:51 p h.
47. Ruttkay Zoltán (magyar, MugenRace) 6:55 p h.
48. Lengyel Zoltán (magyar, Szuper Beton) 6:59 p h.
50. D. Kovács Dávid (magyar, DKSI-Kontent) 7:52 p h.
51. Mogyorósi Máté (magyar, Szuper Beton) 8:46 p h.
52. Kovács Máté (magyar, DKSI-Kontent) 8:55 p h.
53. Lovassy Krisztián (magyar, Differdange-Losch) 9:18 p h.

Az összetettben:

1. Mihkel Raim (észt, Cycling Academy) 14:33:47
2. Olekszandr Polivoda (ukrán, Kolss-BDC) 18 mp h.
3. Daniel Turek (cseh, Cycling Academy) 24 mp h.
4. Gabriel Reguero Corral (spanyol, Differdange-Losch) 1:12 p h.
5. Ande van Engelen (holland, West-Frisia) 1:26 p h.
6. Rok Korosec (szlovén, Radenska Ljubljana) 1:44 p h.
7. Adrian Gjolberg (norvég, Team FixIt.no) 1:53 p h.
8. Daniel Crista (román, Tusnád Cycling Team) 3:16 p h.
20. Filutás Viktor (magyar, Szuper Beton) 4:56 p h.
26. Rózsa Balázs (magyar, Szuper Beton) 5:34 p h.
28. Holló Botond (magyar, Dr. Bátorfi-Agria KTK) 5:41 p h.
29. Simon Péter (magyar, Epronex) 5:43 p h.
33. Fejes Gábor (magyar, Dr. Bátorfi-Agria KTK) 7:12 p h.
38. Móricz Dániel (magyar, Szuper Beton) 8:25 p h.
40. Kiss Gergely (magyar, Epronex) 9:02 p h.
41. Kriván András (magyar, Epronex) 9:46 p h.
42. Pályi Csaba (magyar, DKSI-Kontent) 9:56 p h.
46. Ruttkay Zoltán (magyar, MugenRace) 10:32 p h.
47. Lengyel Zoltán (magyar, Szuper Beton) 10:39 p h.
48. Lóki Bence (magyar, Szuper Beton) 10:48 p h.
50. D. Kovács Dávid (magyar, DKSI-Kontent) 11:31 p h.
51. Mogyorósi Máté (magyar, Szuper Beton) 12:24 p h.
52. Kovács Máté (magyar, DKSI-Kontent) 12:29 p h.
54. Lovassy Krisztián (magyar, Differdange-Losch) 12:50 p h.

Összetett verseny a Rádió Rock FM95.8 Nagydíjért: 1. (sárga mezben) Mihkel Raim (észt, Cycling Academy)
Gyorsasági pontverseny a Bringasport Nagydíjért: 1. (zöld mezben) Ahmed Amine Galdoune (marokkói, Delio Gallina Colosio)
Hegyi pontverseny a FunIQ Nagydíjért: 1. (piros mezben) Chris Butler (amerikai, Cycling Academy)
A legjobb U23-as versenyző az OTP Bank Nagydíjért: 1. (fehér mezben) Rigo Miralles (spanyol, Tusnád)

Amatőrök a Tour pályáján

Szombaton népes mezőny vett részt a Kékesre fel! amatőr túrán, amelynek keretében a résztvevők a Tour de Hongrie mezőnyének érkezése előtt tekertek fel Gyöngyösről hazánk legmagasabb csúcsára. Vasárnap a Tour de Hongrie befutóját a budapesti Brompton világbajnoki futam előzi majd meg a lezárt budai körpályán.

A vasárnap várható útlezárások

A Tour de Hongrie 5. szakasza során Gyöngyös és Budapest között 99 kilométert tesz meg a mezőny, amely 10:30 órakor indul útjára a gyöngyösi Fő térrel, a célba érkezés tervezett időpontja: 12:55 perc. A karaván a Gyöngyös, Hort, Hatvan, Aszód, Gödöllő, Szentjakab, Mogyoród, Fót, Dunakeszi, Budapest, Várkert Bazár (cél) útvonalon jut el a célig, az útvonal egyes szakaszain teljes útlezárás, máshol rövid ideig tartó mozgó útzár óvja a versenyzők biztonságát. Bővebben a budapesti útlezárásokról itt olvashat. Az esetleges kényelmetlenségekért a közlekedők megértését kérik a szervezők!

Tour de Hongrie a TV képernyőjén és az interneten

A Tour de Hongrie történetében először követhetik a nézők élő televíziós közvetítésen keresztül az eseményeket! A legnagyobb magyar kerékpárversenyről a DIGI Sport közvetít élőben, de az interneten, az Index.hu oldalán, illetve a napi célállomásokon kihelyezett kivetítőn is élő képet láthatnak a nézők, esténként pedig az m4 sportcsatornán látható majd harminc perces összefoglaló, minden nap.

2016. július 3., vasárnap: 12:00-14:00 (élő, DIGI1); 17:45 (ismétlés, DIGI2); hétfő 0:25-1:20 (összefoglaló, M4)

A versenyről élő képekkel, összefoglalókkal jelentkezik az Index.hu, az eseményeket figyelemmel kísérhetik a viadal hivatalos honlapján, a Tdh.hu oldalon, illetve a közösségi médiában, hivatalos Facebook-oldalunkon (www.facebook.com/tourdehongrie).
A mezőny útját megnézhetik a FunIQ (Funiq.hu) interaktív térképein is, amelyeken azt is láthatják, milyen nevezetességek, kulturális, sportolási vagy szórakozási lehetőségek mellett halad el a karaván.

A 37. TOUR DE HONGRIE PROGRAMJA

Június 28., kedd: prológ, egyéni időfutam, Szombathely (1 km). Szakaszgyőztes: Szalontay Sándor (magyar, Dr. Bátorfi-Agria KTK). Sárga mezben: Szalontay Sándor
Június 29., szerda: 1. szakasz, Fertőd–Keszthely (133 km). Szakaszgyőztes: Mikhel Raim (észt, Cycling Academy). Sárga trikóban: Mikhel Raim
Június 30., csütörtök: 2. szakasz, Keszthely–Siófok (164 km). Szakaszgyőztes: Ahmed Amine Galdoune (marokkói, Delio Gallina Colosio). Sárga trikóban: Mikhel Raim
Július 1., péntek: 3. szakasz, Cegléd–Karcag (185 km). Szakaszgyőztes: Gediminas Kaupas (litván, Differdange-Losch). Sárga trikóban: Mikhel Raim
Július 2., szombat: 4. szakasz, Karcag–Kékestető (144 km) . Szakaszgyőztes: Chris Butler (amerikai, Cycling Academy). Sárga trikóban: Mikhel Raim
Július 3., vasárnap: 5. szakasz, Gyöngyös–Budapest (99 km). Rajt: 10:30. Várható befutó: 12:55

'Fel a tetejéhez' gomb