Magyarok a Marokkói Körversenyen – Szuper Beton Cycling Team eredmények és beszámoló

BringaSport – 2016.04.13 – Április 1. és 10. között, 29. alkalommal került megrendezésre a UCI 2.2 kategóriás Marokkói Körverseny, ahol a Szuper Beton országúti csapat képviselte Magyarországot. A 10 napos versenyen 1540 kilométert kellett teljesíteni, a mezőnyben afrikai nemzetek válogatottjain kívül német, francia, belga, holland, olasz, svájci, szlovák és venezuelai csapatok indultak. A magyar versenyzők igen kiválóan helyt álltak, négy alkalommal végeztek az első 10 között. Az összesítettben Móricz Dániel a 35., Rózsa Balázs a 44., Mogyorósi Máté az 55., Filutás Viktor a 63. és Lóki Bence a 77. helyezést szerezte meg.

Eredménylisták >>

A Szuper Beton csapata számára az utolsó, 10. etap hozta el a legszebb eredményt, hisz az El Jadida és Casablanca közötti 127,5 kilométeres táv során egy hatfős szökevénycsoport ért haza, amelynek Rózsa Balázs is tagja volt. A hajrát végül az argentin German Tivani (UCI) nyerte, Balázs a negyedik helyet kaparintotta meg. A 10 nap során Móricz Dániel többször végzett top 10-ben és ami nagyon fontos, a fiatal társaság minden tagja befejezte a versenyt, ezek nagyon hasznos versenykilométerek a szezon további részére nézve.

Forrás: Bikemag.hu

“Igazából én egész egész jól éltem meg ezt a versenyt, pedig életem első 10 napos megmérettetése volt. Nem tudtam mire számítsak, de teher nélkül érkeztünk, mivel azért jöttünk, hogy versenykilométereket szerezzünk. Ehhez képest több top10 és top 20 helyezések is összejöttek és egy kis zsebpénzt is szereztünk” – értékelte röviden Filutás Viktor a 10 napot, amit a szobatárs, a frissen igazolt Mogyorósi Máté is megerősít: “Nagyon jól érzem magam a csapatban, jó a hangulat. A versenyt könnyebbnek gondoltam, de örülök, hogy sikerült befejezni, mert jó alapot add az év hátralévő részére.”

Rózsa Balázs, aki a 10. szakaszon elért 4. helyével a legjobb eredményt szolgáltatta, hosszabban írt a Marokkói Körről:

“A Marokkói Körversenyre azzal a céllal utaztunk ki, hogy a 10 napot mindannyian teljesítsük és 1540 versenykilométer kerüljön a lábainkba. Ez fontos volt, hiszen egyéb, rajtunk kívülálló okok miatt a szezont most nem Olaszországban kezdtük februárban, sőt még edzőtáborban sem voltunk. Ettől függetlenül majdhogynem biztosak voltunk abban, hogy az otthon begyűjtött kilométerek a kitűzött célhoz elegendőek bizonyulnak. A versenyt megelőzően Stubán Ferenc csapatvezető arra kért minket, hogy óvakodjunk minden összetűzéstől, ne járjunk úgy, ahogy a 2014-es magyar különítmény.

Első nap nem is próbálkoztunk, csak raktuk a kereket a mezőnyben, végül egy szökevénycsoport hazaért, a főmezőnnyel hárman is megérkeztünk. Második etap papíron könnyebb volt (hegyi hajrák híján), de egy kisebb emelkedő, majd az azt követő fennsík meghozta az áldozatait. Közülünk Dani ottmaradt a mezőnnyel és a sprinten hetediknek érkezett! Ezt az eredményt látva mindannyian elhittük, hogy van keresnivalónk ezen a versenyen, habár még éreztük azt, hogy nekünk ez az első UCI megmérettetésünk. Harmadik szakaszon már megízlelgettük a hegyeket, a verseny elején 1800 méterre is felmentünk, végül a sprintre megint hárman maradtunk csapatból és Dani jóvoltából egy újabb top20-as helyezéssel gazdagodtunk.

A negyedik szakasz már egy picit érdekesebb volt, hiszen többször befújt az oldalszél a 193 km során. Negyedtávnál volt egy nagyobb bukás, amiben a sárga trikós marokkói is érintett volt, ezután azt hittük majd picit lazább tempó lesz, de csak ekkor kezdődött el az igazi menés… Végül a válogatottja segítségével visszaért és ezt követően nyugodtak meg a kedélyek. Végül Marrakechben Viktor jött meg húszban.

Aztán elérkezett a legendás etap… 🙂 Nézegettük az időjárás előrejelzéseket, és szomorúan konstatáltuk, hogy kettőig 80%-ban szakadó esőt jósol. A rajt után még nem volt annyira gond, hiszen 18 fok volt és egy elmenés is nagyon hamar elment, de aztán megérkeztünk az emelkedőkhöz. A venezuelai válogatott rögtön hatalmas tempót diktált és alig maradtak elől. Viszonylag hamar összeállt egy grupetto, és egész jó tempóban is haladtunk, egészen az utolsó, 2200-as hegyig, amikor is azt vettük észre, hogy leterelnek minket az útról építkezés miatt. Sebaj, gondoltuk pár száz, esetleg egy kilométer után visszatérhetünk, de csalódnunk kellett…

Több mint 10 kilométert tettünk meg a murvában, ami a kísérő autók miatt már meg is süllyedt. Ezek a körülmények már szedték az áldozatokat, többen szálltak ki a versenyből azért mert felcsavarták a váltójukat. Aztán amikor felértünk és csodával határos módon műút is volt, sőt a nap is kisütött, orkán erejű széllel találtuk szembe magunkat… Érdekes volt lefelé néha 30 alatti tempóval, plusz padkától-padkáig közlekedni, de én még egy első defekt formájában tovább nehezítettem az amúgy sem könnyű napot. 10 km-t mentem felnin (edzésre sem viszek magammal pumpát, szóval mondhatni ez már rutin feladat volt) mire az autónk utolért és kaptam egy kereket.

Ezután a grupettora már nem értem vissza, viszont egy kisebb sort elkaptam ahonnan aztán Mátéval és egy holland sráccal továbbmentem, amikor jött az újabb defekt, ugyancsak elöl. De az azeri autó készségesen azonnal adott kereket, úgyhogy a 200 km-es szakaszon a hátralévő 50-et versenyzőjükkel ketten abszolváltuk, utolérve az előttünk lévő sorról leszakadókat. Érdekes volt, hogy a hátszélben 60 fölött jöttünk síkon… Ezen a napon mindenki komoly perceket kapott tőlünk, de mindannyian túléltük.

A hatodik etap könnyebb volt, végig sík és rövid is. Mivel a verseny nehezén túl voltunk, próbálkoztunk már szökésbe is kerülni, ez azonban nem jött össze. Végül hárman is top20-ban zártunk. A hetedik szakasz volt az utolsó dombosabb. Az elején elment azonnal egy nagy szökevénycsoport, az összetettben végül másodikként záró Patrik Tyborral, ami miatt végig nagy tempóban közlekedtünk. Sok km múlva azonban utolértük őket, de a végén a pofaszélben öten megint elmentek és végül ők döntötték el a szakaszgyőzelem sorsát. Én a mezőnyhajrán 12. összességében 17. lettem.

Aztán a nyolcadik napon ott voltam a próbálkozók kerekén, de addig hezitáltam, hogy menjek-e vagy sem, hogy az összetettben vezető félreállt elvégezni a dolgát és ugyebár ilyenkor már nem szabad…Végül a szökés hazaért, a mezőnyt az utolsó húszason az oldalszél darabokra szedte, de szerencsére Dani megint megjött a húszban. Aztán a kilencedik etapon nem akartam előző napi hibámat megismételni, ezért elejétől kezdve próbálkoztam, hogy belekerüljek a szökevény csoportba, de hátul a szélezés miatt hamar utolértek minket, aztán még le is szakadtam. 🙂 Meglepődve tapasztaltam, hogy közülünk mindenki hátul ragadt, de közösen vissza tudtunk forogni a mezőnyre és végül Dani egy 8. hellyel tovább bővítette eredménylistánkat!

Végül az utolsó 128 km-es szakasznak “most vagy soha” alapon vágtam neki. Rögtön az elején két UCI-s és Andreas Graf a Hrinkowból elment, majd megint egy kicsit hezitálva elindultam én is, de akkor már több mint 50 méter távolságra voltam tőlük. Meglepetésemre amikor hátranéztem Stefan Schumacher volt mögöttem. Nyomdafestéket nem tűrő gondolatok futottak át az agyamon, de aztán ő jó fej volt, megtolt és visszamaradt a mezőnyhöz. Én aztán egyedül felértem az élen haladó trióra és az első részhajráig négyen forogtunk. A sprint után még hárman felzárkóztak, így alakul ki a nap szökése.

Folyamatosan nőtt az előnyünk az oldalszélben, ha jól emlékszem 4.15 volt a maximális. Az utolsó 5×5 km-es városi körözésre érve egyikünk megadta magát és kénytelenek voltunk hatan továbbmenni. Itt azonban már láttuk a mezőnyt rohamosan közeledni az ellen egyenesekben… Nem hittem a hazaérésben egészen az utolsó körig, amikor a fordító után láttam, hogy az előnyünk még mindig 1 perc körül van. A taktikázás azonban az utolsó kilométeren belül kezdődött csak el, ahol az UCI csapat a létszámfölényét remekül kihasználva megnyerte a szakaszt.

Én a végén már görcsökkel küszködve a negyedik helyen gurultam át a célvonalon. Biztos ami biztos alapon, Feri még leszidott amiért nem nyertem meg a szakaszt, mert szerinte képes lettem volna rá képességeim alapján, de én egyelőre ennek is örülök, ezúton üzenem neki, hogy legközelebb majd előrébb végzek. 🙂

Összességében ez egy remek felkészülés volt számunkra, nagyszerűen együtt tudtunk dolgozni, ami az elkövetkezendő versenyekre nézve igen fontos. Köszönöm a csapattársaknak es Zsigának a segítséget! Most egy rövid pihenő következik, majd a V4-eken már az új kerékpárokkal állunk rajthoz, hogy a mostani sikereken felbuzdulva Magyarország első UCI pontjait szerezzük 2016-ban és egyúttal az U23-as VB kvalifikációhoz is megszerezzük az első pontokat.”

Móricz Dániel és Stubán Ferenc csapatvezető

Móricz Dániel volt az a Szuper Beton csapatából, aki a legjobban helyezkedett a mezőnyhajrákon, többször a top10-ben végezve. Számára is az ítéletidővel tarkított királyetap maradt a legemlékezetesebb:

“A marokkói körverseny számomra egész jól alakult, a vártnál talán meg jobban is. A második szakaszon elért hetedik helyemre nagyon büszke vagyok, de a hatodik etapon is összejött egy 10. helyezés, a kilencediken pedig nyolcadikként végeztem. A “király etapon” bár a murvás-saras hegyre felküzdöttem magam egész jól, előtte már sokat mentem egyedül az élről lemaradva es azután a napos, szeles lejtmenetben sokan utolértek, akik a hegyen ugyan lemaradtak, de a lefelében jót tudtak menni.

Sajnos összetettben igencsak hátra csúsztam a fél órás hátrány miatt, nagyjából ezt cipeltem magammal végig, a 10 nap után 35. helyen végeztem, 32:23 perccel Schumacher mögött. Voltak kisebb-nagyobb műszaki problémáim, de ennek ellenére mindent sikerült orvosolnunk.”

Móricz Dániel

Lóki Bence a felkészülés fényében is mesélt a Marokkói élményekről:

“Papiron is elkezdődött a verseny szezonunk. Bár idén nem volt lehetőség legtöbbünknek edzőtáborba menni, az otthon eltöltött egyéni alapozó edzések, közös edzések majd később a már versenyre felkészítő tempósabb edzések, stéherezések adták az alapot. Nekem sajnos nehezebb dolgom van ebben, mivel pécsi vagyok, így az esetek többségében egyedül edzem.

Visszatérve Marokkóhoz, azzal céllal utaztunk ki, hogy verseny km-eket gyűjtsünk, mivel mint tudjuk, annál jobb edzés nincsen, mint verseny szituációk közt mozogni. Láttuk az induló csapatok listáját, tudtuk nehéz lesz, de vártam mégis, hogy kiderüljön, hogy sikerült a téli felkészülés. Az 1.szakaszon rögtön észleltem, hogy itt nem vicc az, ha nagy szél van és szélezés. Így rá kellet jönni, hogy jobb tényleg elöl mozogni mert könnyen megszakad a sor es hátul maradhatsz . Az első 60-70 km számomra igen nehezen telt el. De aztán kezdtem egyre jobban érezni magam.

Én még elég rutintalanul mozgok a mezőnyben sajnos, mivel nem olyan rég kezdtem az országúti kerékpárt (májusban lesz 2 éve), a tapasztalat hiányát még érzem. Így saját hibámból gyakran ott maradtam a szélezésben ha megszakították a sort előttem, vagy épp a saját lábaim mondtak fel a szolgálatot. Szerencsére vissza-vissza tudtam zárkózni, akár kocsisoron akár kisebb csoportokkal. A télen céltudatosan lefogytam 8 kg-t tavalyi “versenysúlyomhoz” képest, hogy a hegyekkel ne legyen gondom, ennek most éreztem igazán előnyét a hosszabb emelkedőkön. Ez visszaütött a megindulásoknál, de hát valamit valamiért!

Teltek a szakaszok, szerencsére egyet kivéve nagyon szép időnk volt végig. 25-30 fok minden nap szikrázó napsütéssel. Kivéve az a hosszú nap …. Amikor minden jött, amit el lehet képzelni, eső, sár, szél és mindez 195 km hosszan, hogy biztos legyen az öröm. A regenerációban nagy szerepe volt segítőnknek, Sarkadi Zsigának, aki fáradhatatlanul masszírozott mindannyiunkat minden nap akár késő estig. Egy-két nap után én speciel (már ha lehet ezt így mondani) megszoktam a fáradtság érzetet és inkább a rutintalanság okozott hiányt.

A 10 versenynap és 13 kint töltött nap alatt úgy érzem nagyon jól összekovácsolódott a csapat. Vannak még hibáink kommunikációban verseny közben. De fejlődőképesek vagyunk határozottan! Amit kiemelnék még, az a nézőseregek mind a rajt-célnál, mind azokban a városokban, ahol keresztül mentünk. Több 100-an állnak az utak mellet és tapsolnak kiabálnak. Nekem most volt először alkalmam Európán kívül versenyezni, nagyon jó élmény volt ennyi nemzettel együtt. Az ország szépségei, hogy 10 km eltéréssel is tud változni a táj sivatagról több ezer méter magas hegyekre, de tud több 100km-en keresztül csak pusztaság lenni és embert is elvetve látni…

Verseny utáni napon meg átmozgattunk egyet itt Casablancán, délután elmentünk várost nézni /vásárolni, majd az esti bringapakolás és ma a hazaút következik. Lazább regeneráló hét elé nézünk. Majd a 23-ai hétvégén jön következő versenyhétvégénk a V4 magyar szakaszával. Várom már hogy ilyen rangosabb versenyen versenyezzünk és mégis Magyarországon!”