Pálya

Szalontay Sándor új magyar csúccsal 18. a világbajnokságon

BringaSport – 2016.03.05 – Szalontay Sándor, a Dr. Bátorfi-Agria KTK válogatott versenyzője a londoni Pályakerékpáros Világbajnokság sprint versenyszámának kvalifikációs futamában 9,997 másodperces remek új magyar csúccsal nyitott, így a legjobb 24 versenyző közé került, majd a 18. helyen zárta a viadalt.

Szalontay a 2015-2016-os Világkupa-sorozat futamain szerzett indulási jogot a világbajnokságra az olimpia műsorán is szereplő sprint versenyszámban. A Londonban rendezett VB-n a kvalifikációs futamban erősen kezdett, a 200 méteres repülőrajtos időfutamban 9,997 másodperces időeredménnyel a 18. helyről várhatta a folytatást. Ezzel megdöntötte a tavaly 10,039”-el felállított felnőtt magyar csúcsát, és az első magyar kerékpáros lett, aki ebben a számban a 10 másodperces határon belül került. Sándor 2010-ben kezdte meg felnőtt csúcsdöntési sorozatát, amikor Szentpéterváron 10,799”-el Pais Péter 1986-ban felállított magyar csúcsát búcsúztatta. Azóta többször javított a rekordon, illetve ő tartja a Millenáris pályacsúcsát is 10,38”-al (2014-ből), ami ismerve a pálya állapotát nem csekély teljesítmény. (pálya csúcsok a BringaSporton)

szalontay_fejlec

A kvalifikációs futamban a 34 fős mezőnyben Sándor a 18. legjobb időt futotta. Mögötte olyan neves sprinterek végeztek, mint Quentin Lafargue (a tavalyi VB sprint bronzérmese), Maximilian Levy (2009-es elit keirin, 2010-es és 2013-as elit csapat sprint világbajnok), Francois Pervis (hatszoros elit világbajnok, 200 és 1000 méteres világcsúcstartó) vagy Theo Bos (többszörös elit világbajnok és egykori 200 méteres világcsúcstartó).

Ezzel a – nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is kiváló – eredményével Sándor a legjobb 24-be került. Az első futamkör egyenes kieséses rendszerben zajlott, tehát egy győzelem jelentette a továbbjutást, a kiesők pedig nem kaptak további lehetőséget, így számukra véget ért a küzdelem.

Ellenfélnek a magyar sprinter itt Damian Zielińskit kapta, aki több mint egy tizeddel jobb idővel (9,876”) végzett a hetedik helyen a kvalifikáció során. A 34 éves tapasztalt lengyel versenyző részt vett az athéni olimpián – ahol sprintben a 7. helyen zárt – ott volt a londoni ötkarikás játékokon, emellett pedig elit sprint- és csapat sprint Európa-bajnoki címmel is rendelkezik. Nem volt könnyű dolga tehát továbbjutás tekintetében a Dr. Bátorfi-Agria KTK válogatott versenyzőjének.

12822625_1016845625030430_1419397394_o

Kettőjük párharcából végül Zieliński került ki győztesen, utolsó kétszáz méterük ideje 10,540” lett, Sándor pedig 72 századmásodperccel kapott ki. Tudni érdemes mindehhez, hogy a legjobb 24-ből az első futamkör 12 párosát úgy állítják össze, hogy a legjobb a legrosszabbal, a második a huszonharmadikkal, a harmadik a huszonkettedikkel mérkőzik – és így tovább. Talán az jellemzi a legjobban, hogy ebből a felállásból a lassabb kvalifikációs idővel bejutott versenyzőknek mennyire nehéz a futamgyőzelem, hogy ezúttal ez 12-ből 12 esetben nem sikerült.

Bár még tartanak a sprint versenyszám futamai – így végleges eredménylista még nincsen –, a sprint kvalifikáció eredményei és az első futamkör alapján tudható, hogy a kvalifikációban megszerzett helyezés ezúttal a végső helyezést is jelenti majd a magyar sprinter számára. A 18. helyért 44 ranglista pont jár majd, így Szalontay Sándor összesen 152 egyéni olimpiai ranglistaponttal ismét előbbre lépett a tabellán.

Részletes eredménylisták >>

'Fel a tetejéhez' gomb