Pálya

Szalontay Sándor a világ legjobbjai között – Pályakerékpáros Világbajnokság 2016

BringaSport – 2016.02.29 – Hosszú idő után újra magyar pályakerékpárosnak szurkolhatunk a 2016. évi Pályakerékpáros Világbajnokságon. Hazánkat Szalontay Sándor a Dr. Bátorfi-Agria KTK versenyzője képviseli a 2016. március 2-6. között Londonban megrendezésre kerülő világversenyen.

A magyar versenyző sprint – avagy repülőverseny – versenyszámban szerzett indulási jogot a világbajnokságra, futamaira március 4-5-én kerül sor, a sprint kvalifikáció március 4-én 9 órakor kezdődik. Sándor mindezidáig Litvániában fedett pályán készült az orosz és a litván sprint válogatottal, a brit fővárosba pedig ma, február 29-én érkezik. Kísérői Jári Róbert (az MKSZ részéről) és Molnár György (a Dr. Bátorfi-Agria KTK részéről) lesznek, eredményes versenyzését emellett a helyszínen Hegyes János Londonban élő egykori sprinter, többszörös magyar bajnok is segíti majd.

A 2016-os világbajnokság lesz az utolsó pontgyűjtő verseny, melynek eredményeit figyelembe veszik a 2016-os riói olimpia kvalifikációját eldöntő rangsor véglegesítésénél. A versenyszámonként vezetett ranglistán sprint számban Szalontay Sándor jelenleg 108 ponttal az olimpiai ranglista 57. helyét foglalja el. A kétcsatornás kvalifikációs rendszerben Sándor közvetlen riválisai erről a ranglistáról azok a versenyzők, amelyeknek nemzetei csapat sprintben nem jutnak a riói indulást jelentő első 9 helyezett közé. Sprint számban az egyéni olimpiai ranglista riói kvótát jelentő 9. helyén jelenleg a cseh Adam Ptáčnik áll 205 ponttal, Sándornak tehát legalább 100 pontot kell gyűjtenie a vb-n ahhoz, hogy őt megelőzze. Ezen nem csekély pontmennyiség – melyhez egy 9. helyezés szükséges – begyűjtése mellett a kvótaszerzésnek azonban csak úgy van esélye, ha eközben a cseh versenyző minimális pontot szerez, és a kvalifikációért szintén harcban álló további sprinterek sem teljesítenek jól.

Szalontay_Manchester_02

Bárhogyan is teljesít azonban Szalontay Sándor, a vb-részvételi jog megszerzésének puszta ténye is hatalmas eredmény mind számára, mind pedig a hazai pályakerékpáros szakág számára. Szurkoljunk együtt Szalontay Sándorért, hogy minél jobb helyezést érjen el, illetve, hogy sikerüljön neki a sprint kvalifikációs futamban ismét szintet lépni, és 200 méteres repülőrajtos időfutamban 10 másodpercen belülre kerülni!

A világbajnokság futamait közvetíti a Sport TV a következő időpontokban:

  • március 2. szerda, Sport 2 (élő), 19:45-22:15 (férfi scratch döntő, női egyéni üldözőverseny döntő, férfi és női csapat sprint döntő)
  • március 3. csütörtök, Sport 2, 23:30-01:30 (férfi állórajtos 1000 m, női keirin döntő, női scratch döntő, férfi csapat üldözőverseny döntő)
  • március 4. péntek, Sport 2 (élő), 19:45-22:45 (férfi pontverseny döntő, férfi egyéni üldözőverseny döntő, férfi csapat üldözőverseny döntő, férfi omnium)
  • március 5. szombat, Sport 1, 22:15-01:15 (férfi sprint döntő, női pontverseny döntő, férfi omnium, női omnium)
  • március 6. vasárnap, Sport 2 (élő), 20:15-23:15 (női sprint döntő, férfi keirin döntő, női omnium, férfi madison)

További információk:

'Fel a tetejéhez' gomb