Országút

Őket látjuk majd a Tour de Hongrie mezőnyében!

BringaSport – 2015.07.21 – Az augusztus 4-én Szombathelyen rajtoló Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny szervezői három kontinens 16 csapatának, összesen 96 versenyzőnek biztosítanak indulási lehetőséget az olimpiai kvalifikációs viadalon. A résztvevők közül ismerkedjünk meg először a külföldi regionális csapatokkal!

Team Forman Cinelli

A cseh regionális Forman Cinelli csapatát 2007 decemberében alapították. Kezdetben a nemzetközi szállítmányozásban érdekelt cég biztosította a hátteret, majd 2011-ben a legendás olasz kerékpárgyár a Cinelli is beszállt a csapatba. A hét fős sor elsődleges célja a cseh és az osztrák kupasorozatban való tisztes helytállás, illetve a szlovák, a magyar és a román Europe Tour-versenyeken való részvétek. A csapat legnevesebb kerékpárosa jelenleg a tapasztalt Petr Hudecek.

forman

West Frisia

A holland West Frisia sora sem első ízben fog hazánkba látogatni, hiszen már tavaly is részt vett Magyarország néhány kategorizált versenyén. A fiatalabb és idősebb kerekeseknek is versenyzési lehetőséget biztosító csapat 2001 óta rója az országutakat. Tipikus utánpótlás-nevelő bázis, amely a hegyikerékpározástól az országúton át a cyclo-crossig lefedi a teljes bringás palettát.

west-frisia

Arbö Rapso Knittelfeld

Az osztrák Rapso Knittelfeld csapata is járt már hazánk országútjain. A Walter Eibegger által vezetett klub a holland csapathoz hasonlóan az óvodás korú palántáktól kezdve egészen a master korosztályig biztosít lehetőséget a versenyzéshez. Természetesen a sor első számú célja évről-évre minél jobban szerepelni az osztrák kupa küzdelmeiben. A jelenlegi keretből talán a szlovén Marcel Ternovsek neve a legismertebb.

knittefeld

Equipe CMI

Az amerikai csapat 2003-ban alakult, amikor az aktuális Tour de France kapcsán kerékpáros túrákat kezdtek el szervezni. Öt év múlva már amerikai kerékpárosoknak biztosítottak lehetőséget az Europe Tour valamint az Afrika Tour sorozataiban. A kerékpáros csapat 2015-ben kilenc ország sportolóit tömöríti. Az Equipe CMI legnagyobb neve a francia Mathieu Perget, aki korábban a Caisse d’Epargne, illetőleg az AG2R La Mondiale World Tour csapataiban is megfordult, nem mellékesen pedig már mindhárom nagy háromhetes körversenyen rajthoz állt.

equipe-cmi

Folytatjuk!

'Fel a tetejéhez' gomb