Országút

A Tour de Hongrie szervezőbizottsága hat magyar csapat indulását tervezi a Magyar Körversenyen

BringaSport – 2015.07.03 – Augusztus 4. és 9. között kerül megrendezésre a 90 éves múlttal rendelkező Magyar Körverseny, a Tour de Hongrie. A verseny szervezőbizottsága hat, hatfős magyar csapat indulását tervezi a Körversenyen. Az utóbbi hetekben némi bizonytalanság látszott, hogy az egyetlen UCI kontinentális magyar országúti klub rajthoz tud-e állni a versenyen vagy sem. A szervezők nagyon számítanak arra, hogy a Stubán Ferenc vezette Utensilnord ott lesz a szombathelyi prológ rajtájánál!

A magyar klubok közül a Veloki és a Mugen Race küldte el a nevezési szándékát a Tour de Hongrie szervezőinek. A tervek között szerepel továbbá, hogy az MKSZ kiállít egy U23-as magyar válogatott csapatot, valamint arról is tárgyalások folynak, hogy egy mountain bike versenyzőkből álló csapat is rajthoz áll a Tour de Hongrie-n.

A fentieken kívül a Tour de Hongrie Szervezőbizottsága lehetőséget kíván adni arra, hogy olyan versenyzők is rajthoz álljanak, akiknek saját jogon ott lenne a helyük, de a klubjuk nem tud kiállítani hat olyan versenyzőt, akik értékelhetően teljesíteni tudnák a Körversenyt. Korábbi tárgyalások alapján a szervezők ennek a csapatnak egy támogatót is szerettek volna biztosítani, de sajnos ez a szponzoráció idén mégsem fog megvalósulni. Ettől függetlenül a helyet fenntartják ennek a vegyes csapatnak is, az eddig beérkezett versenyzői jelentezések alapján az MKSZ országúti szakágának vezetői fogják összeállítani a csapatot.

Amennyiben minden fent jelzett csapat összeáll, és jelentkezik a versenyre, úgy ezzel hatra nő a magyar csapatok száma.

A külföldi csapatok részére a versenyzők nevével pontosított jelentkezési határidő július 1. volt, a tervek szerint a szervezők a jövő hét elején hirdetik ki a nemzetközi mezőnyt. Európai Elit és UCI kontinentális csapatok mellett jelentkeztek csapatok Észak- és Dél-Amerikából, Ausztráliából, Ázsiából, és Afrikából is, jelenleg közel 20 jelentkező klub várja, hogy felszabaduljanak helyek.

További információ: www.tourdehongrie.hu

'Fel a tetejéhez' gomb