Országút

Pulsfort Diána a harmadik bajnoki trikóját nyerte zsinórban – országúti OB, Debrecen

BringaSport – 2015.06.27 – Az időfutam bajnoksághoz hasonlóan Debrecen közelében rendezték a mezőnyversenyeket is, a nők között Szurominé Pulsfort Diána (Szerpentin KE) mesterhármast ért el, azaz zsinórban harmadik bajnoki trikóját nyerte. A férfiak között Molnár Istvánra (Mugenrace) került a trikolór mez, bár a célba érkezés után kisebb vita alakult ki a sportolók között. A második helyezett Kusztor Péter (Almplatz BMC), a harmadik Pályi Csaba (DKSI) lett.

Fotógaléria >>

Eredménylisták:
2015_Orszaguti_OB_MEZONY_Teljes_Eredmenylista_atlagokkal
2015_Orszaguti_OB_MEZONY_U13
2015_Orszaguti_OB_MEZONY_U15_WU17
2015_Orszaguti_OB_MEZONY_U17_WU19
2015_Orszaguti_OB_MEZONY_U19_Welit
2015_Orszaguti_OB_MEZONY_U23_Elit

© www.facebook.com/VanikZoltanFoto

A férfiakra 150 kilométer várt, jó minőségű aszfalton, egy sík, 30 kilométeres körben, Debrecentől nyugatra. Az első két körben a kósza akciókat a Mugenrace csapata próbálta kontrollálni, majd egyre gyorsabbra váltott a tempó, Kusztor Péter (BMC-Amplatz), Dér Zsolt (Utensilnord) is több támadást indított. Végül az utolsó előtti körben Kusztornak, Molnár Istvánnak (Mugenrace) és Holló Botondnak (Utensilnord) sikerült megszökni. Az utolsó kör első, oldalhátszeles egyenese végén 100-200 méter híján majdnem felért a mezőny, de nem volt egyetértés, újra távolodni kezdtek a szökevények.

© www.facebook.com/VanikZoltanFoto

A célvonalon végül Molnár haladt át először Kusztort lesprintelve (a harmadik a debreceni Pályi Csaba lett a mezőnyből), de miután félreállva kifújták magukat, egy bajnokságon ritka közjátékra került sor. Kusztor ugyanis – ahogy az a kerékpársportban egy szökevénybolyban szokás – megkérdezte Molnárt, hogy jó-e neki a második hely és akkor összedolgoznak a célig. Molnár elismerte, hogy többször is mondta, hogy „jó”, ennek ellenére a végén mégis hajrázott a bajnoki címért. A két fél így nyilatkozott a kialakult helyzetről:

Kusztor Péter:

“Hárman sikerült eltávolodni az utolsó előtti körben Molnár Istvánnal és Holló Botonddal, szépen összedolgozva haladtunk a cél felé, mindenki kivette a részét a munkából. 20 kilométerrel a cél előtt éreztem, hogy haza fogunk érni, megkérdeztem Molnár Istvántól, hogy „jó-e neki a 2. hely?” Ő azt mondta, hogy igen jó. Utána még egy párszor megkérdeztem a célig, azt mondta továbbra is, hogy jó. Mondtam akkor rendben, vezetek rendesen, kiveszem keményebben a munkából a részemet, hiszen csak így volt esélyünk hazaérni. Többet is vezettem, mert nagyon közel voltak hozzánk.

És akkor 600 méterrel a vége előtt mondta, hogy hát neki mégis kell a bajnoki trikó… Hát ha így van, akkor így van, mit tudok csinálni, sprinteljünk, lesprintelt, tudtam, hogy gyorsabb. De ez nem így megy, mert amikor először megkérdezem, hogy mi legyen, „megbeszéljük, vagy versenyzünk?”, ha akkor azt mondja, hogy ő győzni akar, akkor én is teljesen máshogy csinálom, úgy állok hozzá a versenyhez és addig próbálkozok, amíg nem sikerül leszakítani vagy máshogy alakítani a versenyt.

A kerékpársportban bevett szokás az, hogy egy elmenésben megbeszélhetik a helyeket, mindenhol előfordul, hogy a gyengébb azt mondja, hogy jó az x. hely, csak vigyetek el a célig, jobb, mintha 100. leszek. Én úgy gondoltam, hogy ezt meg tudjuk beszélni, úgy is látszott, de úgy tűnik, nem lehet mindenkiben megbízni, most ez utóbbira volt egy példa. Sajnos ez van, megint egy második hely tavaly után. Sajnálom, hiszen jó lett volna jövő héten az osztrák körön magyar bajnoki mezben rajthoz állni, de ez nem jött össze megint. Nem tudok mást mondani, megyünk előre tovább és meglátjuk.”

© www.facebook.com/VanikZoltanFoto

Molnár István:

“A verseny elején a csapat abszolút kontrollálta az elmenéseket, egy percnél jobban nem engedtünk el senkit. A döntő akció az volt, amikor Kusztor Peti támadott másfél körrel a vége előtt, ott mentünk el a Holló Boti a Peti és én. Igazából onnantól volt nagyon kemény a verseny, fullgázon mentünk végig a célig. Botond elkezdett görcsölni 3 kilométerrel a vége előtt és utána a Kusztival sprintre jöttünk, ahol sikerült kikerülnöm.

Kuszti megkérdezte, hogy nekem jó-e a második hely, mondtam, hogy jó a második. De attól én még ugyanúgy vezettem az elmenésben, most egy magyar bajnokságon vagyunk és igazából mindenkinek fontos a győzelem. Párszor rákérdezett, de a vége felé már nem válaszoltam erre, mentünk tovább, vezettem rendesen és úgy érzem, hogy magyar bajnokságon ne osszuk le a lapokat.”

© www.facebook.com/VanikZoltanFoto

A hölgyek között már sokkal tisztább volt a verseny, annak ellenére, hogy a 19 év alatti fiúkkal indultak együtt. Végül Pulsfort Diána, Király Mónika, Benkó Barbara lett a sorrend, a történéseket a győztes meséli el.

Pusfort Diána:

“36-an indultunk összesen az U19-es fiúkkal egy mezőnyben, a három körből az első viszonylag lazább volt, akadtak próbálkozások, de viszonylag hamar utolértük a szökevényeket. A tipográfiás fiúk nagyon erősek voltak, többször voltak szökésben, szépen fogták vissza a mezőnyt, aztán a második körben kezdett begyorsulni a tempó, még több szökés, meghatározta a mi versenyünket is, hogy a fiúkkal együtt mentünk. Tavaly csak a lányok a lányok ellen versenyeztek, itt most többnyire a fiúk irányították az eseményeket, mi meg csak figyeltük egymást a mezőnyben. Igazából hárman-négyen mozogtunk elöl, Benkó Barbi, Király Mónika és én, Kormos Veronikának sajnos végül technikai problémái adódtak. A végén kellett aztán figyelni a harmadik körben, hogy a sprintre ne kifáradva érkezzünk és a végén sikerüljön a leggyorsabbnak lenni a lányok közül. Az utolsó 10 kilométeren Barbival és Mónival végig egymás mögött, mellett mentünk, a sprinten próbáltam gyors fiú mögé tenni a kereket és a célvonalon végül én haladtam át először a lányok közül.”

Teljes eredménylista hamarosan!

© www.facebook.com/VanikZoltanFoto

© www.facebook.com/VanikZoltanFoto

© www.facebook.com/VanikZoltanFoto

© www.facebook.com/VanikZoltanFoto

© www.facebook.com/VanikZoltanFoto

© www.facebook.com/VanikZoltanFoto

'Fel a tetejéhez' gomb