Országút

Tour de Hongrie: öt kontinensről jelentkeztek csapatok!

BringaSport – 2015.06.26 – Bár csupán néhány hete került fel a nemzetközi versenynaptárba, óriási az érdeklődés a Tour de Hongrie iránt. Augusztus 4. és 9. között a Magyar Kerékpáros Körverseny a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség 2.2-es kategóriájú versenye lesz, vagyis a 2016-os riói olimpia egyik kvalifikációs viadala, ezzel is magyarázható, hogy rengeteg csapat adta le jelentkezését. A hivatalos csapathirdetésre július 3-án pénteken kerül sor.

„Bennünket is meglepett, hogy ilyen sokan szeretnének részt venni a versenyünkön, öt kontinensről érkeztek jelentkezések. Az induló csapatok listáját július harmadikán hozzuk nyilvánosságra” – nyilatkozta Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie szervező csapatának vezetője.

Az induló kerékpárosok névsora ugyan még nem ismert, azt már valószínűsíthetjük, hogy két hazai nagyágyú, a 2008-as pekingi olimpia indulója, Kusztor Péter és a 2012-es londoni olimpián résztvevő Lovassy Krisztián ott lesz a mezőnyben, ők ketten szerepelnek ugyanis a Tour de Hongrie óriásplakátján. A rangos nemzetközi versenyt hirdető plakátokat július elejétől országszerte láthatják majd – Eisenkrammer Károlytól megtudtuk, korábban még sosem kísérte óriásplakát kampány a magyar Tourt.

21018_709385479190937_6003952269780742896_n

Kusztor Péter országúti mezőny- és időfutam magyar bajnok, többszörös világbajnoki résztvevő, jelenleg az osztrák Team Amplatz-BMC versenyzője, jó néhány győzelme és kimagasló eredménye van a többnapos versenyekről.

© www.facebook.com/VanikZoltanFoto

Lovassy Krisztián ugyancsak mindkét országúti versenyszámban büszkélkedhet magyar bajnoki címmel (időfutamban éppen csütörtökön, Debrecenben nyert aranyat), de a pályaversenyeken is tucatnyi bajnokságot nyert már. A legjobb sprinterek közé tartozik, jelenleg a luxemburgi Team Differdange-Losch színeiben versenyez.

Forrás: www.tourdehongrie.hu

'Fel a tetejéhez' gomb