MKSZ hírekOrszágút

PÁLYÁZAT I Utánpótlás nevelés – vissza nem térítendő támogatás pályázat

BringaSport – 2015.05.22 – Utánpótlás nevelés – vissza nem térítendő támogatás pályázat

Tisztelt Egyesületi Vezető!

Mint a Magyar Kerékpársportok Szövetségének országúti kerékpársporttal foglakozó tagszervezetének vezetőjét, örömmel értesítem arról, hogy a Tour de Hongrie idei szervezésének köszönhetően extra bevételre tesz szert a Magyar Kerékpársportok Szövetsége.

Mint azt nyilvánvalóan Ön is tudja, a jövő héten esedékes közgyűlésen tisztújítás is várható, és reményeim szerint egy új szellemben működő elnökség lép a jelenlegi elnökség helyére. Az új elnökség eltökélt szándéka, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt fektessen az utánpótlás nevelésre.

Amennyiben az új elnökség megkapja a bizalmat, úgy a Tour de Hongrie védjegy használati jogdíjából befolyó 5.000.000 forintot az országúti utánpótlás sport támogatására tervezi felhasználni. Ez különösen fontos azért, mert az országúti Szakági Szövetség a 2015. évre tervezett költségvetésében közel húsz millió forinttal csökkentette az utánpótlásra szánt pénzt.

Az MKSZ nyilvántartása, és információim alapján az Ön sportszervezete utánpótlás neveléssel is foglakozik. Az új elnökség által tervezett utánpótlás támogatási program keretében a sportszervezet utánpótlás nevelését a fenti Tour de Hongrie bevételből nettó 100.000.- 300,000 forint közötti összeggel támogatja az MKSZ a szövetséghez benyújtott pályázatok alapján. Mivel ez az MKSZ bevétel nem állami forrásból érkezik, így lehetőség van arra, hogy egy egyszerűsített elszámolási rend alapján, számla ellenében fizesse ki az MKSZ a klub részére a támogatást – ezzel nagymértékben megkönnyítve a pénz szabad felhasználását. Így a felhasználásáról nem szükséges pénzügyi beszámolót küldeni, csupán elegendő lesz egy egyoldalas írásos szakmai összefoglaló (teljesítésigazolás), amely tartalmazza, hogy milyen utánpótlás fejlesztési tevékenységre használta fel a klub ezt az összeget.

Kérem, hogy a sportszervezet vezetője 2015. május 31-ig nyilatkozzon, hogy igénybe kívánja-e venni ezt a lehetőséget! Az igények beérkezése után alakítjuk ki a pontos pályázási rendet, mely alapján a végleges támogatási összeg – 100,000 és 300,000 forint között klubonként, figyelembe véve az UP tevékenység igényeit – eldöntésre kerül.

A válaszokat kérem az alábbi címre juttassák el: battai.bori@bringasport.hu

Üdvözlettel:

Polony István
elnök
MKSZ

'Fel a tetejéhez' gomb