Interjú Szalontay Sándorral, olimpiai reménységünkkel – „Te már sprinter vagy!”

BringaSport – 2015.05.01 – A nemzetközi elitbe tartozó pályakerékpáros sprinterünkről, Szalontay Sándorról utoljára Londonban futott új 200 méteres országos csúcsa kapcsán adtunk hírt. Legfrissebb interjúnkban az eltelt időben történtekről, valamint a közeli és távoli jövőről lesz szó.

Takács Tamás: A korábbiakhoz képest végre úgy tűnik, megkapod a tehetségedhez és szorgalmadhoz méltó lehetőségeket, mind csapatod, a Dr. Bátorfi AKTK, mind a Magyar Kerékpársportok Szövetsége, illetve a MOB részéről. Ez azt jelenti, hogy van miről beszámolni, legutoljára a Londonban futott új 200 méteres rekorddal hívtad fel magadra a figyelmet. Mi történt azóta?

Szalontay Sándor: Február végén Londonban komoly nevek, vb-dobogósok között versenyezhettem, Maximilan Levy, új-zélandiak, britek – nem is sorolom. A 200 méteres csúcson kívül sikerült ranglista-pontokat is gyűjteni és előre lépni. De az igazi mérföldkő – ahol ki tudtam teljesedni – az ezt követő litván CL1 kategóriás verseny volt. Jól sikerült rákészülni, rákoncentrálni, a spanyol edzőmmel megbeszéltünk mindent, jó volt a pálya, szállás, minden körülmény. A sprint kvalifikációt megnyertem és a futamok is jól mentek a döntőig. Gyakorlatilag kiteljesedett amiért kint voltam a svájci edzőközpontban, amiért érdemes volt eddig kerékpározni. Egy cseh edző, akivel már korábban is találkoztam, odajött hozzám és azt mondta: „most láttalak először igazán versenyezni, te már sprinter vagy”.

A döntőben egy nagyon erős lengyel ellenfelet kaptam, aki 1000 méteres versenyző is, nagyon erős tempót diktált… A nap végén, amikor már benne van az emberben a sok futam, nem olyan egyszerű egy nagyon jó ellenfelet 70-nel körbebiciklizni. De nagyon örülök, hogy dobogóra állhattam egy CL1-es versenyen, aminél csak az Eb, a vb és a világkupák magasabban rangsoroltak. Keirinben is erős volt a mezőny: két lengyellel, egy ukránnal, aki kint volt a keirin iskolában Japánban, nagyon erős litván fiatalokkal, azerbajdzsáni vb-résztvevővel. A keirinben is megláttam már a helyzeteket, hová kell rakni a kereket, és itt is összejött végül a dobogó.

TT: Hogy állsz most ezeknek az eredményeknek köszönhetően a világranglistán, akár az olimpiai kvalifikáció fényében?

SzS: A ranglista folyamatosan változik, közvetlenül a futott versenyek után például nagyon elöl álltam, de gyakorlatilag minden verseny után helycserék vannak. Hogy érthetőbb legyen, úgy mondanám, hogy a CL1-es versenyek alapján lesz annyi pontom (ez 200 fölötti pontot jelent nagyjából), hogy indulhassak majd világkupákon, ahol magasabb pontszámokat osztogatnak.

Május végén utazom Németországba, ahol rövid időn belül lesznek CL1-es versenyek, termelni kell majd az eredményeket. Ezután Svájcban, az edzőközpontban folytatódik a munka, majd az Európa-bajnokság lesz az első nagy verseny októberben. Az Eb-n jó helyezést várok, időeredményben biztosan jó leszek. Fontos, hogy végig kell nyomni egy teljes szezont, csak nagyobb lesz a tét, mint a mögöttünk álló idényben: konkrétan az olimpiai kvalifikáció a világkupák és a vb alapján.

Nem lehet előre kijelenteni semmit, mert ez technikai sport is, és bármi lehet. Az ellenfelektől is sok minden függ, de én teljes erővel odakoncentrálok továbbra is. Egy biztos, ha kiszakad az ember ebből a rendszerből, a most biztosított felkészülésből, a folyamatos versenyzésből, akkor nem lehet megcsinálni. Ha el tudok indulni az Eb-n, vb-n és az összes világkupán, akkor számításaink szerint 8-12. környéki helyezésekkel meglehet az olimpiai kvalifikáció, de – ahogy mondtam – ez sok mindentől függhet.

TT: Beszéljünk a felkészülési lehetőségekről, a szezon elején csapatot váltottál itthon, de továbbra is élvezheted a szövetség és a MOB jóvoltából a Svájci UCI Edzőközpont vendégszeretetét. Elégedett vagy a feltételekkel, mint sportoló?

SzS: A Dr. Bátorfi AKTK színeiben Béla mindent megteremt, ami ehhez a színvonalhoz kell, arra kell csak koncentrálni, hogy kerékpározzak és gyorsan tudjak menni. Hasonló ajánlatot sem kaptam még ez előtt, de ha az ember világszínvonalra készül és ott is van, akkor ez szükséges ahhoz, hogy hozni tudja az eredményeket. Az UCI-edzőközpontban töltött idő is hatalmas lehetőség, gyakorlatilag a korábbi önmagamhoz képest az a különbség, hogy már pályakerékpár-versenyzőnek nevezhetem magam.

Most, hogy elkezdtem újra alapozni, teljesen más szintről indulok, nem lehet összehasonlítani az eddigiekkel, oda lett téve a mozgásom, ahogy egy sprinternek kell mozognia. És ezt nem én mondom, a versenyeken több edző is odajött már, aki korábban is látott. Nekem az erővel régebben sem volt gond és az a munka nem is vész el, de az erőátvitel a kerékpárra nagyon sokat fejlődött.

TT: Beavatnál esetleg kulisszatitkokba a felkészülésedből?

SzS: Az áttételek: 53-13-mal mentem a 200 méteres magyar csúcsot (10,166 mp), szimpla edzésen is 54-12-vel vagy 52-12-vel megyek feladattól függően. Most a periódus elején járok – a pályás sprintereknél ez más, mint országúton – most alapozni kell, súlyzózni, izomtömeget növelni, országúton menni amennyit szükséges. A cél, hogy csípőből elhajtsam a keményet, miközben a felsőtest mozdulatlan.

A mai pályasport a 20 évvel ezelőttihez képest nagyon elment az erő irányába, meg lehet nézni a világcsúcsok alakulását, ez annak köszönhető, hogy már nem 150-nel pörgetnek, hanem 130 környékén hajtják az igazán kemény áttételeket, amiket viszont meg kell tudni indítani. Sprinten most a lendítő szakaszban van a lényeg, be kell forgatni a keményet, és lent a 200 méter már a feladat könnyebb része. „Csak” tartani kell a tempót, de itt is megvannak a finomságok, amiket tanulok, például a kerékpár belökésén is ezredek múlhatnak.

TT: Most sok időt töltöttél külföldön, a sportág elitjével találkoztál, zárásképpen egy kérdés: Szerinted min kellene elsősorban változtatni itthon, hogy fellendülhessen a pályasport? Hiszen velodróm építését tervezik, de a pályán versenyzőkre is szükség volna…

SzS: Mindenféleképpen az utánpótlást tartanám szem előtt, mert most nincs 20 kiskölök akik valakitől meg tudnának tanulni pályán bringázni. A fiatalok olyan emberektől szeretnének tanulni, aki meg tudja mutatni, fel tud ülni a bringára… Ahogy én látom, otthon egy Garamszegi Laci, vagy Berek (Berkesi András) felül, meg tudja mutatni mire gondol. Az idősebbek közül egy Pais Péter, vagy Zaka István meg tudná tanítani ezt a sportot, hogy miről szól Fontos, hogy a munkába mindkét fél beletegye a szívét lelkét, az egyik akarjon tanulni, a másik pedig át akarja adni, a kicsiket az tanítsa, aki hozzájuk való, és mindezért járjon megbecsülés is. Olyan klubok is kellenek, ahol kicsikkel foglalkoznak.

Az itthoni pályakerékpározásban ezidáig az volt a jellemző, hogy Magyarországon eljuthat az ember magától egy szintre (pályán nincs csapat), de nincs igazi közösség megfelelő szakemberekkel, ahol fejlődni lehetne. Nincs olyan, hogy akik válogatottak, 9-kor találkoznak a közös edzéseken és lenne egy közös munka. Az UCI-ban például vannak kurzusok szakemberek kinevelésére is, én ezt is támogatnám. Bízom benne, hogy a most kilátásban lévő reformok előrelendítik a pálya szakágat is, mert számos lehetőség rejlik benne, és azt is remélem, hogy minél hamarabb körbetekerhetek az új Velodromban.

TT: Köszönöm az interjút!