MTB

Szép bemutatkozás az utánpótlás kerettől a 24. Kamptal Klassik Trophy-n

DSC00317BringaSport – 2015.03.30 – 2015.03.28-29.-én került megrendezésre Ausztriában a klasszikusnak számító Langenlois/Zöbing-i XCO versenyt, ami C1 besorolásúnak örvend. A magyar utánpótlás válogatott teljes kerettel képviseltette magát, továbbá női olimpikonunk, Benkó Barbara, a Focus XC Elite Team színeiben szintén tervezte az indulást, sajnálatos módon mégsem láthattuk a rajtvonalnál. Elite férfi kategóriában Vigh Zoltán, a Waberer’s Areus MTB Team versenyzője indult a megmérettetésen.

Szombaton elsőként az U17-es korcsoport rajtolt el, ahol 3 lány és 5 fiú válogatott kerettagnak lehetett szurkolni. Hamar megszületett az első magyar győzelem, Fetter Eriknek köszönhetően, aki egy igen szoros befutó után lett a leggyorsabb, majd 5.helyen Kádi Tamás, 6. Kovács Dániel, 7. Hajas Dávid Vendel ért célba. A lányok szintén kitettek magukért Buzsáki Virág a 2. helyen, Schmidel Regina pedig a 9.helyen zárt.

Az U17-ek eredményei után az U15-ös keret sem akart lemaradni. 1 lány és 3fiú indulónk még rátett egy lapáttal, és mindkét nemben sikerült elsőként célba érni, köszönhetően Vass Kata Blankának és Bíró Dávidnak. Baranyi Áron a 3. helyen, Varga Dániel Bence pedig a 4. helyezésnek örülhetett.

A szombati eredmények talán ösztönzőleg hatottak a vasárnap rajthoz álló junior (U19) kerettagoknak. 4fiú és 1lány vette fel a versenyt a túlnyomóan Közép Európai csapatok versenyzőivel. A korcsoportban bemutatkozóként, egyben meglepetésként Valter Attila mindjárt a dobogó második fokára állhatott fel, míg csapattársa Kádi József a 6., D.Kovács Dávid a 10., Dina Dániel pedig a 12.helyen ért célba.

Az utánpótlás válogatott szép eredményeiért többek közt Benkó Lászlót, az utánpótlás válogatott kapitányát illeti az elismerés!

'Fel a tetejéhez' gomb