MKSZ hírek

A korábban az MKSZ által igényelt támogatási összeg csökkentése mellett a MOB elfogadásra javasolja az EMMI-nek az MKSZ 2015. évre benyújtott szakmai terveit

BringaSport – Frissítve: 2015.08.17 – Július 30-án, többkörös egyeztetés után, beadásra kerültek a MOB felé a 2015-ös szakmai tervek, amelyek a MOB előzetes szakmai elbírálása, szerződésre felterjesztése után kerülnek majd át az EMMI-hez, és államtitkári jóváhagyás után van lehetőség szerződni a 2015-ös KSF támogatásra. Augusztus 4-én a MOB elküldte visszajelzését a tervekkel kapcsolatban, miszerint a MOB az abban meghatározott célokat elfogadhatónak tartja, és javasolják a 150+20 milliós támogatási lehetőséggel benyújtani a véglegesített anyagot az EMMI felé, aki a végleges döntést hozza majd a támogatást illetően.

Az MKSZ által igényelt támogatási keretösszeget 208 + 20 millió forint volt, ezt szükséges a MOB javaslata szerint 150 millió + 20 millió (a Tour de Hongrie az EMMI és a MOB kérésének megfelelően külön kerettel rendelkező, kiemelt hazai nemzetközi esemény, támogatása a szövetség egyéb területeitől függetlenül, 20 millió forintra tervezhető) forintban maximalizálnia a szövetségnek. A MOB továbbá kiemelte azt is, hogy a 150 milliós támogatási keret felhasználásánál feltétlenül figyelembe kell venni, hogy az olimpia kvalifikáció és a felkészülés, valamint az utánpótlássport támogatása prioritást élvez, ezen projektek támogatása kiemelten fontos a sportág fejlődése érdekében, illetve a 2016-os Olimpia miatt.

A fentieken kívül ezúton tájékoztatjuk tagegyesületeinket az MKSZ jelenlegi pénzügyi helyzetéről is:

Mint arról már a korábbiakban tájékoztattuk a tagegyesületeket, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kilátásba helyezte, hogy inkasszó kerül az MKSZ bankszámlájára korábbi, 2014-es visszafizetési kötelezettségek miatt. Az MKSZ hivatala kérelmezte az EMMI-nél az inkasszó felfüggesztését október 31-ig, hogy addig legyen lehetősége a szövetségnek a 2015-ös szerződés megkötésére, az elszámolások benyújtására és az adósság konszolidációs irányelvek meghatározására. Az kérelemre ezidáig nem érkezett válasz.

Jelenleg az MKSZ bankszámláján csupán annyi pénz van, ami a júliusi, NAV felé fizetendő bér járulékaira elegendő, amelyek kifizetése szintén elengedhetetlen az EMMI-vel való szerződéshez, mert annak feltétele a NAV által kiadott nullás igazolás is. Jelen pillanatban az MKSZ kizárólag befogadni tudja a szállítói számlákat, illetve a szállítókkal megállapodni egy fizetési ütemezésben.

A könyvelés továbbra is a 2014-es évet könyveli, így a 2015-ös év még feldolgozás előtt van. A könyvvizsgálat és a tavalyi év elszámolása folyamatban van, amelynek pontos helyzetéről a következő hírlevélben tudunk tájékoztatást nyújtani – probléma mentesen elszámolt összegek, formai és/vagy tartalmi hibák miatt elutasított tételek, nem elszámolható tételek.

A heti Bringasport Hírlevelekben, a Szövetségi hírek rovatban folyamatosan tájékoztatjuk a tagságot a Szövetség aktuális helyzetéről, ettől függetlenül kérjük, akinek kérdése merülne fel a támogatásokkal kapcsolatosan, e-mailen keresse az MKSZ főtitkárát, Sutus-Juhász Tímeát (fotitkar@bringasport.hu), vagy irodavezetőjét, Varga Orsolyát (office@bringasport.hu).

'Fel a tetejéhez' gomb