Para

Visszavonul az első paralimpikon tandempáros

BringaSport – 2017.02.02 – A 2016.évi nyári paralimpiai játékokon a kerékpársport történetében először magyar bringások is szerepeltek: Butu Arnold Csaba és pilótája, Garamszegi László, a TuttoBici-HungaroFondo sportolói képviselték hazánkat. Butu Arnold Csaba egészségügyi okokból, Garamszegi László pedig egy kedvező ajánlat miatt fejezi be a versenysportot.

imag0121

Csaba kórházi ágyán, lélekben a másnapi gerincműtétére készülődvén összegezte parakerékpáros pályafutását. Csaba már korábban is fontolgatta visszavonulását, ugyanakkor a folytatás gondolata is csábította, azonban az élet döntött helyette.

“Ma már biztos, hogy ha akarnám, sem tudnám folytatni. Orvosaim végképp kiverték a fejemből, végleges a döntésem. Befejeztem kerékpáros pályafutásomat. Olyan volt, amilyen. Volt benne jó és rossz egyaránt. Nem marad más hátra, minthogy megköszönjem újfent a Magyar Kerékpáros Szövetségnek, a Magyar Paralimpiai Bizottságnak a belém vetett bizalmat, hogy az elmúlt két évben mellettem álltak és támogattak. Külön köszönöm Steiner Györgynek és Ivanics Gergőnek, hogy első perctől hittek bennem, minden lehetséges módon együtt harcoltak velem, hogy megszülessen az első magyar parakerékpáros kvóta. Köszönöm továbbá Garamszegi Lászlónak a munkáját, hogy elkísért a végcélig, Lénárt Ágotának, hogy amikor nagyon rossz volt felrázott, helyrepofozott. Végül, de nem utolsó sorban köszönettel tartozom csapatomnak a Tuttobici-Hungarofondonak, a csapat minden tagjának” – mondta Butu Arnold Csaba, az első magyar kerékpáros paralimpikon. “Nem fogok teljesen elszakadni szeretett sportomtól, még kevésbé a parakerékpártól, hisz amikor nemzetet váltottam két fő cél lebegett a szemem előtt: hogy megszerezzem az első magyar paralimpiai kvótát kerékpárban és beinduljon a parakerékpáros mozgalom Magyarországon. Mindkét cél megvalósulni látszik és bízom benne, hogy a RoadToKyo2020 meghozza az eredményeket is, ehhez szeretnék hozzájárulni a sok éves szakmai tapasztalatommal.”

imag0007

Garamszegi László a luxemburgi Team Differdange – Losch profi csapatánál folytatja szakmai karrierjét masszőrként. Így már négy magyar lesz a csapatban Rózsa Balázs és Lovassy Krisztián versenyzők mellett, Liska Gergely és Garamszegi László segítők révén.

László, aka. Ottó a klubban és a parasportban eltöltött két évről elmondta: “Szeretném megköszönni Pécskövi Tibor és Török Dániel bizalmát a Tuttobici bolt részéről, és a két évet a Hungaro Fondo csapatvezetőjének Steiner Györgynek, hogy két évig vezethettem szakmailag a csapatot, és főleg a szülőknek a támogatást és a srácoknak a rengeteg élményt, amit örömmel viszek magammal. Nehéz volt a választás, de régóta külföldre vágyom és ez az ajánlat számomra egy lehetőség, amit szeretnék kipróbálni. Nem tűnök el a csapatból, hiszen továbbra is mindenben próbálok majd segíteni a srácoknak, hogy minél több külföldi verseny lehetőséghez juthassanak!”

'Fel a tetejéhez' gomb