MTB

Extrém körülmények között is kiválóan versenyzett a montis utánpótlás válogatott

BringaSport – 2016.06.08 – Június 4-5-én került megrendezésre a Swiss Bike Cup 2016 a svájci Gränichen-ben, ahol a magyar utánpótlás válogatott mérte össze tudását a nemzetközi mezőnnyel.

A pálya igen technikás és nehéz volt, melyen a folyamatosan szakadó eső és a sár miatt nagyon extrém lett a versenyzés. Nem könnyítette meg a csapat dolgát az sem, hogy – mivel a svájci kupában a magyar csapat eddig nem szerzett pontot – utolsóként lettek rajthoz szólítva. Ennek fényében is nagyon szép eredmények születtek.

“Ez a csapat rendre dobogóra kerül az itthoni és a környékbeli versenyeket, így egy magasabb szintű kihívást kerestünk a számukra” – mondta Benkó László, a mountain bike utánpótlás válogatott edzője. “A svájci kupa gränichen-i fordulója remek választásnak bizonyult, a mezőny erős volt, az időjárás kemény, a csapat pedig kiválóan helytállt ezen körülmények között is!”

Eredmények (teljes eredménylisták):

U15 lány:
Bokros Csenge Anna (VKE-Nelson Pepperl+Fuchs MTB Team): 7.hely

csenge

U15 fiú:
Baranyi Dávid Áron (Borsodnádasd Decathlon Mátéhegyi BT): 16.hely
Gerely Attila (Crosskovácsi SKE): 37.hely

gerely

U17 lány:
Vas Kata Blanka (Merida Maraton Team-CST): 7.hely

vas

U17 fiú:
Fetter Erik (Pilis Cross Country Club): 7.hely
Kádi Tamás Benjámin (Cube-Csömör): 16.hely

fetter

Buzsáki Virág (Pilis Cross Country Club) sajnos egy esést követő térdsérülés miatt, az élbolyból volt kénytelen kiállni és feladni a versenyt. Az estét kórházban töltötte, ahol ellátták sérülését és szerencsére másnap kiengedték.

'Fel a tetejéhez' gomb