MTB

Idén is Liszi Attila győzelmével kezdődött a Szlovák Downhill Kupa

BringaSport – 2016.05.23 – Ha Mraznica, akkor május, Szlovák DH Kupa nyitófutam, rengeteg eső és nyakig érő sár. Mióta az Igló melletti kis síhely bekerült északi szomszédaink lejtős kupasorozatába, azóta rendre ezek jellemzik a versenyt. Az elmúlt két év alapján azonban hozzáadódott még egy tényező, ami nem más, mint a magyar győzelem, azaz Liszi Attila abszolút első helye!

elite_dobogo_mraznica

A népes mezőnyből csak egy szűk kisebbségnek van arról tapasztalata, hogy milyen is Mraznica-ban száraz pályán bringázni, pedig a szervezők a szokásoshoz képest még két héttel később is rendezték az első fordulót, hogy így kicsit közelebb kerülve a nyárhoz, hátha rámosolyog a nap és a szerencse a mindenre elszánt sokaságra. Ám úgy látszik nem az a hétvége van elátkozva, hanem a nyitófutam, mert követték a sötét felhők a rendezők döntését, így ismételten jó nagyot lehetett dagonyázni a Szlovák Paradicsomban.

Joggal vetődhet fel a kérdés, hogy most akkor panaszkodunk? Nagyon nem! Verseny volt, ez egy szabadtéri sport és magyar győzelem született!

Persze nem volt ez ilyen egyszerű, főként, hogy Attila „szeret” itt fájdalmas eséseket produkálni. 2014-ben egy gyökeres szakaszon külső bokaszalag szakadást szenvedett, amitől a szezon elejét a versenyektől távol töltötte. 2015-ben pedig szinte ugyanott letérdelt egy fát, de „szerencsére” csak egy fél edzésnap kihagyását jelentette és másnap nyerni tudott. A helyzet idén az utóbbihoz hasonló volt, szombati edzés, egy esés, randi egy fával. Viszont nem a jól megszokott helyen, hanem egyből a legelső kanyarban, így miután feltápászkodott és nagy fájdalmak között gurult le a depóba, még frissen begyűjthetett még egy esést. Mindkét sípcsontját keményen odaverte, duzzanatok, sebek, alig bírt lábra állni. A bónusz „fejreállása” lefelé pedig szintén ugyanoda ment, nem mutatott jól egyik lábszára sem. El is volt keseredve, már-már fel is adta, hogy rajthoz álljon, de egy kis biztatásra másnap a kötelező edzésen felment egy próbára. Valamennyire működött a dolog, úgyhogy folytatta a körözést és megnyugodtunk, hogy legalább a rajtban biztosan ott lesz a négyszeres magyar bajnok.

limit_mraznica

„A szombati esésem eddigi karrierem három legfájdalmasabb esése közé mondanám” – mondta Liszi Attila, a LiMiT Racing Team versenyzője. „A nap hátralévő részében teljesen lemondtam a vasárnapi biciklizésről, időmérőről, döntőről. Mint utólag kiderült a fájdalom kifizetődő volt, megérte rajthoz állni.”

Ha pedig rajtban áll, akkor nem lehet szó turistás gurulgatásról, Attila nem erre van kódolva. Meg is nyerte az időmérőt, de mondta, hogy közel sem tudott 100%-ot nyújtani. Az első helyhez ez is elég volt, egy másodperccel végzett a 2011-es összetett győztes, cseh Martin Mikulenka előtt.

Közben a vasárnap déli esőszünet a döntőkre véget ért, a friss csapadék jót tett a pályának, kicsit meglazította az összeállt, gyurmás talajt, így jobban gurulható lett. Ezt már szinte mindenki örömmel fogadta és megkezdődhetett a harc az első kupafutam győzelméért. A cseh Stanislav Sehnal (Banshee Bikes – Charvat Bros) az időmérő 5. helyéről jött nagyot és Attila kvalis idejénél két másodperccel jobbat hozott össze. A regnáló szlovák bajnok, Jozef Ondic (Kellys Factory Team) is jót ment, igaz „csak” másodiknak érkezett be, de Attila idejénél nyolc tizeddel ő is gyorsabb volt. Az időmérő győzteseként Attila rajtolt utoljára, az ilyen viszontagságos körülmények között is 200 fős mezőnyben. A terve az volt, hogy öt (!) másodpercet javítson, de amikor az utolsó erdős szakaszból kirobbant, már látszott, hogy az nem jön össze és nagyon szoros lesz a vége. Az óra szűk két másodperc javítást mutatott, amivel nyolc tized előnnyel jött be Sehnal elé és nyerte meg a 2016-os Szlovák Kupasorozat első fordulóját. Maximális pontot gyűjtött, hiszen mindkét futamon első tudott lenni.

Keresztes_Peter_mraznica

Keresztes Péter

A többi magyar (összesen 11 fő) indulóra is büszkék lehetünk, hiszen a LiMiT Racing Team második lett a csapatversenyben (Liszi Attila – Elite 1., Keresztes Péter – Elite 12., Muszula Balázs – Junior 9., Gács Péter – Masters 6.), illetve Tóth Péter (Freeriderz SC) idén már másodjára nagyot alkotott és Junior kategóriában a dicséretes 5. helyezést érte el!

csapat_dobogo_mraznica

A LiMiT Racing Team második lett

Folytatás tehát Mala Lucivnán június elején!
Illetve ezen a hétvégén, május 20. és 22. között zajlott a hét év után újra elindult Downhill Magyar Kupa, az első felvonás Kékestetőn volt, eredmények, beszámoló hamarosan!

Gács Péter, DH/4X szakágvezető

Fotók: Marian Vejcik

'Fel a tetejéhez' gomb