Országút

Ma TdH 1. szakasz – Balatonalmádi-Keszthely

Szerdán 13:40-kor rajtol a mezőny a magyar kerékpáros körverseny 1. szakaszán, ahol 154 km vár a versenyzőkre a Balaton-felvidék gyönyörű tájain. A szakaszt az M4 Sport 16 órától élőben közvetíti, majd 22 órától a Eurosport2 csatornán, 23:15-től pedig az M4 Sporton látható a nap összefoglalója.
Turisztikai információk, érdekességek az 1. szakaszról: KLIKK IDE!

Balatonalmádi, a 2018-as Tour de Hongrie első szakaszának rajthelyszíne először szerepel a patinás viadal programjában. A Balaton északi partjára komppal kel majd át a karaván Siófokról, majd az első szakasz balatonalmádi rajtja után Keszthely felé veszi az irányt.

Keszthely – 1930, 1937, 1949, 1953, 1963, 1964, 2015, 2016 és 2017 után – már a tizedik kiírásban lesz fontos állomása a Magyar Körversenynek. Két éve a későbbi össze-tett győztes észt Mihkel Raim nyert a Balaton parti üdülővárosban, a Festetics-kastély előtt, tavaly pedig innen rajtolt a verseny első szakasza.

 

 

'Fel a tetejéhez' gomb