Giro d'Italia Grande Partenza

Lesz magyar Giro!

Nagy bejelentésre készül az olasz szervező

Amint a cyclingnews szakportál kiemelte, jövő szerdán Budapesten mutatják be a három magyarországi etap útvonalát, az ünnepségen jelen lesz Valter Attila, aki az idei Giro d’Italián három napon át viselte az összetett éllovasnak járó rózsaszín trikót, valamint a viadal 1987-es győztese, az ír Stephen Roche. – írja az MTI. 

Magyarország eredetileg tavaly lett volna házigazdája a Grande Partenzának, ám akkor a koronavírus-járvány miatt a viadalt őszre halasztották és teljes egészében Olaszországban rendezték. A 105. Giro d’Italia május 6-án rajtol, a három magyarországi szakasz után 9-én szünnap és az olaszországi transzfer következik a cyclingnews szerint. A verseny május 29-én ér véget.

Az eredeti tervek szerint tavaly egy rövid budapesti időfutammal kezdődött volna a Giro, ezt követően Budapest-Győr és Székesfehérvár-Nagykanizsa szakaszokra került volna sor. Magyarországot korábban még egyik háromhetes verseny sem érintette.

Június elején jelentették be, hogy kormány-előterjesztést dolgoztak ki a jövő évi Grande Partenza és az első három szakasz magyarországi megrendezéséről. A Girót szervező RCS Sport egy hónapja közölte, hogy jövőre külföldön kerül sor a viadal Nagy Rajtjára.

Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) elnöke az MTI megkeresésére kiemelte: teljes szemléletváltás történt néhány éve a kerékpársportban, emellett Magyarország mint turisztikai desztináció is felértékelődött az elmúlt években. “Egy olyan patinás sportturisztikai és egyben médiaprodukciót, mint a Giro d’Italia, a szervezői nem vihetnek akárhová. A világ második legnagyobb kerékpáros körversenyének szervezője méltó helyszínnek tartja Magyarországot a Giro márkanév építéséhez? Hogy igen, az közös sikerünk” – jelentette ki az MKSZ elnöke.

Úgy folytatta: “Bodrogi László és Szabolcsi Szilvia sikerei után 20 évvel a hazai versenyzők ismét a világelitben tekernek. Valter Attila, Dina Márton, Fetter Erik, Peák Barnabás és természetesen Vas Kata Blanka nevét talán már senkinek nem kell bemutatni. Ehhez nem kell a spanyolviaszt feltalálni, csak meg kell nézni, hogy a nagy kerékpáros nemzetek – például Szlovénia vagy Belgium, akik folyamatosan top versenyzőket adnak a sportágnak -, hogyan állnak a kerékpárosaikhoz.” – zárta gondolatait.

'Fel a tetejéhez' gomb