Giro d'Italia Grande Partenza

Kiállítás a Vármúzeumban a Giro d’Italia tiszteletére

Bemutatták a Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny magyarországi Nagy Rajtjához kapcsolódóan létrehozott időszaki kiállítást a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumban. Perényi Roland kurátor a bemutató sajtótájékoztatón elmondta, az április 28-tól szeptember 11-éig látható tárlat nemcsak az olasz körverseny történetét mutatja be, hanem a magyar kerékpársportot is.

„Nem egy technikatörténeti kiállítás, inkább a kultúrtörténeti háttér bemutatására helyeztük a hangsúlyt. Igyekeztünk olyan kiállítást megalkotni, amely azoknak is érdekes, akik benne vannak a sportágban és azoknak is, akik teljesen laikusok” – fogalmazott Perényi, aki hozzátette, az olaszok vallásos áhítattal követik a kerékpársportot.

A Giro történetét bemutató blokk törzsanyagát a Comói-tó mellett fekvő, a Madonna del Ghisallónak, a kerékpározás védőszentjének szentelt kápolna mellett működő Kerékpározás Múzeuma gyűjteményéből válogatott tárgyak adják. A látogatók archív fotók mellett igazi ereklyéket – kerékpárokat, mezeket – csodálhatnak meg, köztük több korábbi bajnok rózsaszín trikóját is, vagy éppen a hét Tour de France-győzelmétől doppingbotránya miatt megfosztott Lance Armstrong 1993-as világbajnoki mezét.

Magyar szempontból talán a legfontosabb, hogy a kiállítás bejáratánál megtekinthető Valter Attila rózsaszín és a legjobb fiatalnak járó fehér trikója, melyet tavaly három, illetve öt napon át viselt a Giro d’Italián. A Groupama-FDJ versenyzője pedig videoüzenetben köszönti az érdeklődőket.

A tárlat egyik figyelmessége, hogy a háromhetes megméretés több mint 100 éves történetét bemutató teremben a padlón a Giro 104 korábbi bajnoka „kíséri végig” a látogatót idősorrendben. A kiállítás nagy hangsúlyt fektet a Giro olyan meghatározó személyiségeire, mint Gino Bartali, Eddy Merckx, vagy éppen Marco Pantani.

A magyar kerékpársport bemutatásában nagy szerepet kapott a Millenáris, az 1925-ben életre hívott Tour de Hongrie, illetve ezen a részen kerékpárokat is ki lehet próbálni.


Budapest köszönti a Girót! -Budapest saluta il Giro!

  • 2022.06.02., csütörtök, 16.15 kurátori tárlatvezetés a GIRO-ban A részvétel ingyenes, de regisztrációköteles! Kérjük, szíveskedjék regisztrálni az alábbi linken: https://forms.gle/5Qucahre6vyLKJBk6
  • 2022.06.09. csütörtök, 16.15 kurátori tárlatvezetés a GIRO-ban A részvétel ingyenes, de regisztrációköteles! Kérjük, szíveskedjék regisztrálni az alábbi linken: https://forms.gle/YjfoGwsS8KJA8JJJ9
  • 2022.06.16., csütörtök, 16.15 Szubjektív tárlatvezetés a GIRO-ban, Tarapcsák Péter, volt kerékpárversenyzővel A belépőjegy ára: 1500 Ft A jegyek megvásárolhatók a www.varmuzeum.jegy.hu oldalon vagy a helyszínen.
  • 2022.06.25., szombat, A Múzeumok Éjszakáján A Múzeumok Éjszakáján a programra megváltott karszalaggal lehet résztvenni.
    • 16.00 – 17.30 Szubjektív tárlatvezetés Tarapcsák Péter, volt kerékpárversenyzővel
    •  17.40-18.00 Minyó Szert Károly fénykerékpáros analóg fotográfiai performansza
    •  18.00 – 19.30 Kurátori tárlatvezetés a GIRO-ban
    •  19.30-19.50 Minyó Szert Károly fénykerékpáros analóg fotográfiai performansza
    • 20.00 – 21.45 Kerekasztal-beszélgetés: A kurátori tárlatvezetést követő kerekasztal-beszélgetésen a kiállíás kurátorai mellett olyan szakembereket kérdezünk, akiknek a munkája szorosan kapcsolódik/kapcsolódhat a kerékpárversenyekhez, a versenyzők felkészüléséhez, illetve magához a Giróhoz. A beszélgetés moderátora: Bodnár Gergő az Eurosport szakkommentátora. Beszélgetőpartnerek: Kovács Kristóf a Mindset Pszichológia szakembere, sportpszichológiai szakpszichológus, Gönczy Gergő sportdietetikus, Princzinger Péter a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke, Tarapcsák Péter volt kerékpárversenyző, Perényi Roland és Balla Loránd történész, a kiállítás két kurátora.
    • 22.00 – 23.00 A SZASZA AKUSZTIK debütál. A COVID időszak a könnyűzenei életre is rányomta bélyegét, zenekarok szűntek meg, új formációk jöttek létre. Ilyen új formáció a Szasza Akusztik zenekar, melynek tagjai Szendrey Zsolt Károly Szasza (dob, ének, szájharmónika) és Jung Norbert (gitár, ének) Szendrey Zsolt Károly ”Szasza” énekes, dalszerző több évtizede a magyar rockélet meghatározó alakja, az ACTION a SEX ACTION és a ZORALL együttes frontembere, az FTC volt versenykerékpárosa, jelenleg is aktív kerékpáros, képzőművész szárnyakat is bontogató sok oldalú művész, az FTC Groupama Aréna szpíkere. Jung Norbert gitáros, dalszerző, gitártanár, hangmérnök sokféle zenei stílusban mozgó művész, aki a heavy-metaltól a színházi gitározásig játszott rockot, latin zenét, country-t és rap-et. Egyedi hangzásvilágát a saját maga által kifejlesztett és épített erősítők és pedálok adják. Jelenleg a Madách Színházban, a szolnoki Szigligeti Színházban és az Experidance társulat zenekarában zenél, ezen kívül saját alternatív country együttesét, a Twin City-t vezeti, tagja a FankaDeli rap produkciónak, metál szenvedélyének pedig az EGO Project-ben hódol. A most debütáló formáció műsora blues-os hangzású, ”Szasza” saját számaiból és volt zenekarai által átdolgozott, ismert slágerekre épül
    • 16.00-20.00 Drótszamár idomár- kézműves sarok nemcsak gyerekeknek
    • 16.00-24.00 Ékszerkészítő workshop a Felvarrom-mal A workshopon színes kerékpárlánc szemekből kulcstartót és fülbevalót készíthetnek a résztvevők.
  • 2022.06.29. szerda, 16.15 Szubjektív tárlatvezetés Tarapcsák Péter, volt kerékpárversenyzővel A belépőjegy ára: 1500 Ft A jegyek megvásárolhatók a www.varmuzeum.jegy.hu

 

  • 2022. július 30. 15.00 Németh Szabolcs kerékpárversenyző szubjektív tárlatvezetése
  • 2022. augusztus 3. 16.15. A Giro és a Tour the Hongrie – Eisenkrammer Károly és Tarapcsák Péter
  • 2022. augusztus 10. 16.15. Tarapcsák Péter szubjektív tárlatvezetése
  • 2022. augusztus 14. 11.00 Pintér László szakkommentátor szubjektív vezetése
  • 2022. augusztus 27., szombat Ékszerkészítő workshop kerékpár alkatrészekből

A programokkal kapcsolatos részletekért és jegyinformációkért látogasson el honlapunkra: www.varmuzeum.hu

*A magyar kerékpársport kiemelt támogatója a Szerencsejáték Zrt.

Forrás
turizmus.com
'Fel a tetejéhez' gomb