Giro d'Italia Grande Partenza

Bejelentették a Giro d’Italia elhalasztását

Nem sokkal azután, hogy Révész Máriusz, a kerékpározás és aktív kikapcsolódás fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős kormánybiztos bejelentette, hogy Magyarország a Covid-19 koronavírus járvány terjedése miatt nem rendezi meg az eredeti májusi időpontban a Giro d’Italia „Nagy rajtját”, a főszervező RCS Sport sajtónyilatkozatban erősítette meg, hogy az egész versenyt elhalasztják.

„Az elmúlt három hétben több egyeztetés történt a magyar és olasz szervezők között, a hazai szervezőbizottság többször jelezte, hogy a verseny nem veszélyeztetheti a magyar emberek biztonságát, egészségét, ezért egyre kisebb az esély a Giro magyarországi rajtjának megrendezésére” – írta Révész Máriusz. – Olaszországban napról napra súlyosabb méreteket ölt a járvány, és a megbetegedések, valamint az áldozatok száma is folyamatosan növekszik, ennek következtében az olasz kormány az egész országra kiterjedő karantént hirdetett. Eközben a vírus Magyarországot is elérte, és a járvány megfékezése érdekében a magyar kormány kihirdette a veszélyhelyzetet, amely tiltja a nagyobb látogatottságú sportrendezvények lebonyolítását, és a nemzetközi események szervezését is ellehetetleníti. A Giro d’Italia magyarországi rajtjának szervezőbizottsága csütörtökön videókonferencia keretében jelezte az olasz partnernek, hogy az eredetileg tervezett időpontban a verseny rajtja Magyarországon nem rendezhető meg. Mauro Vegnivel, az olasz jogtulajdonos RCS Sport versenyigazgatójával a felek megállapították, mindkét fél célja a szerződés módosítása, annak érdekében, hogy egy későbbi időpontban Magyarországról induljon a Giro d’Italia.”

„A koronavírus elterjedésére adott válaszként a magyar kormány rendkívüli helyzetet hirdetett – szól az RCS Sport sajtóközleménye. – Ez tiltja a tömegrendezvények szervezését és lehetetlenné teszi a nemzetközi események az országba való bevitelét. Ellenben mindkét fél megállapodott abban, hogy eltökélt szándékunk, hogy a Giro d’Italia később indulhasson el Magyarországról. Az RCS Sport tudomásul véve a nemzetközi és nemzeti helyzetet, bejelenti, hogy a 2020-as Olasz Körversenyt az eredeti, tervezett időpontjában nem tudja megrendezni.”

Az új dátumról és az esetleges jövőbeni együttműködésről csak április 3-a után dönthetnek, amikor az Olasz Köztársaság Miniszteri Tanácsának a koronavírus megfékezésére hozott intézkedésekről szóló első rendelete hatályát veszíti.

'Fel a tetejéhez' gomb