Giro d'Italia Grande Partenza

Budapestről indul a Giro d’Italia 2020-ban

Jövőre Budapestről rajtol a Giro d’Italia olasz országúti kerékpáros körverseny. A budapesti Olasz Kultúrintézetben rendezett hétfői sajtótájékoztatóján Mauro Vegni, a Giro d’Italia versenyigazgatója bejelentette: a jövő májusi viadal első három szakaszát rendezik Magyarországon, mielőtt egy szünnapot követően Olaszországban folytatja útját a 103. Giro mezőnye.

Kiemelte, büszke rá, hogy egy csodálatos európai városba helyezik át a jövő évi Giro rajtját. Hozzátette, Magyarország az utóbbi években hihetetlen népszerűségnek örvend, a Giro-szakaszokkal pedig lehetősége nyílik arra, hogy a világnak bemutassa, a főváros mellett milyen szép tájak, vidékek vannak errefelé.

“A három szakasz fantasztikus lehetőség Magyarország számára” – mondta, egyúttal jelezte, a részleteket később, várhatóan júniusban tárják a nyilvánosság elé. Az MTI kérdésére elmondta, a tavalyi, jeruzsálemi rajt után 2020-ban egy népszerű fővárost szerettek volna választani, és mivel Olaszországhoz hasonlóan Magyarország is gazdag hagyományokkal, történelemmel és kultúrával rendelkezik, Budapestre esett a választás a szintén rendezésre törekvő Marseille-jel szemben.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes leszögezte: Budapestnek nagy büszkeség, hogy innen rajtol a Giro d’Italia. “Az elmúlt években Budapest bizonyította: jó házigazdája magas minőségű és színvonalú sporteseményeknek” – emlékeztetett, majd úgy folytatta: Budapest sportszerető és egyre inkább sportos város. Úgy vélekedett, nagy hatással lehet a szabadidősport szerelmeseire egy ilyen esemény, és a fővárosra is, hiszen a három legnagyobb kerékpáros körversenyek egyikét több százmillió ember követi a televízióban, a rajtra pedig tízezreket várnak. “A főváros helyszínbiztosítással, az esemény népszerűsítésével és az engedélyek megadásával támogatja a rendezést” – fogalmazott.

“Megtörtént, amire senki sem számított, megvalósult, amit elképzelni sem nagyon mertünk: régiónkból elsőként nekünk sikerült elérnünk, hogy itt legyen a Grande Partenza” – fogalmazott Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos. “Nemcsak az országimázs szempontjából fontos, hanem gazdaságilag is megtérülő befektetés a Giro d’Italia” – mondta a kormánybiztos. Felidézte, amikor körvonalazódott, hogy a Giro szervezői elképzelhetőnek tartanak egy magyarországi rajtot, széles összefogással az összes érintett minisztérium, a Magyar Kerékpáros Szövetség és a fővárosi önkormányzat is az ötlet mellé állt.

Mint mondta, egyetlen más sportág sem tud így bemutatni egy országot: komoly befektetést igényel a rendezés, de hatalmas reklámértékkel bír. A 2010-es hollandiai Grande Partenza tapasztalatai alapján minden befektetett euró két másikat hozott közvetlenül. Révész Máriusz elmondta, 7,8 milliárd forintos kormányzati támogatással valósul meg a Giro-rajt. Kifejtette, több száz előkészítő eseményt rendeznek és már idén is az olasz körverseny kommunikációs felületein népszerűsíthetik Magyarországot, az idei viadalt pedig az M4 Sport is közvetíti. Emlékeztetett arra, hogy eddig egyetlen magyar induló volt Bodrogi László személyében, de azon dolgoznak, hogy ismét legyen magyar résztvevő.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár kiemelte: a Giro d’Italia a Tour de France és a Vuelta a Espana mellett a három legjelentősebb kerékpárverseny egyike. “Óriási érdeklődésre lehet számítani, az utcák megtelnek rajongókkal, mivel a legjobb versenyzők, az első vonal érkezik Magyarországra. Olyan példaképek ők, akiktől tűrőképességet, alázatot, rendkívüli kitartást tanulhatunk.” Kifejtette, az olasz körverseny illeszkedik a világversenyek sorába, melyeknek Magyarország otthont adott vagy fog adni. Mint mondta, a magyar kormány szándéka a mindennapos mozgás népszerűsítése, ez az esemény pedig kivételes lehetőség a hazai turizmusnak, mivel “a három hazai szakasszal minél többet megmutathatunk a kivételes értékeinkből”.

“Eredményeink alapján, szurkolásban és a rendezés terén egyaránt sportnemzet vagyunk” – jelentette ki Menczer Tamás, tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár. Közölte, a külképviseleteken is népszerűsíteni fogják a versenyt. “A Giro intézmény, amire az olaszok méltán lehetnek büszkék, és innentől egy kicsit a miénknek érezhetjük majd. Mindent megteszünk azért, hogy elmondhassuk: Magyarország a Giro eddigi legjobb rajtját rendezte.”

Paolo Bellino, a Giro d’Italiát szervező RCS Sport ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott: az egyik legnehezebb kerékpáros körverseny nem hagyhatta ki, hogy Magyarországra érkezzen. “Olaszországhoz hasonlóan komoly hagyományokkal, történelemmel rendelkezik, még a zászlók színei is megegyeznek. A Giro országimázs, azonnal megtérülő befektetés, és biztos vagyok benne, hogy Magyarország sikeres rajtot fog rendezni” – fogalmazott.

A sajtóesemény végén – amelyen bemutatták a viadal idei trófeáját is – Szabó Tünde és Paolo Bellino aláírta a szerződést.

Magyarországot korábban még egyik nagy háromhetes verseny sem érintette. A Giro 1909 óta íródó történetében eddig 13 alkalommal rajtolt a viadal Olaszországon kívül, legutóbb tavaly, amikor Izraelben volt a Grande Partenza.

Forrás
MTI 2019. április 15., hétfő 17:19
'Fel a tetejéhez' gomb