Giro d'Italia Grande PartenzaKerékpársport hírekOrszágút

Melyik magyarnak drukkolhatunk a Giro-n?

Ma már tudjuk, hogy a többszörös világbajnok, Vuelta és Tour de France szakaszgyőztes szlovák, Peter Sagan is ott lesz a 2020-as Giro d’Italia budapesti nagy rajtjánál. Az azonban továbbra is nyitott kérdés, vajon lesz-e magyar indulója a világ második legnagyobb kerékpárversenynek. Esély bőven van rá, hogy hazai kerekeseknek is szurkolhassunk, amely igazi szenzáció lenne.

Amikor Sagan indulását bejelentették, talán mindannyiunk gyomra összeszorult, hiszen a szlovák versenyző életében először indul az olasz körön. Éreztük, ez most valami más. Az eddigi találgatások abból indultak ki, hogy a Bora-Hansgrohe versenyzője más edzés- és versenyprogram szerint készül, és nem véletlenül nem indult még soha a Giro-n. Talán a hazai közönség közelsége, talán az ismerős, különleges helyszínek okán, mégis bejelentette, ott lesz jövőre a budapesti „Nagy Rajtnál”.

„Az elmúlt tíz évben sok lehetőségem volt Olaszországban versenyezni, de mindig azt éreztem, hogy valami hiányzik, a Giro d’Italia. Nem hinném, hogy lenne olyan bringás, aki ne álmodozna arról, hogy részt vegyen a Corsa Rosán, az egyik legszebb és legnehezebb versenyen. Ezért örülök, hogy bejelenthetem, ott leszek a Budapesten a startvonalon, készen állok az ikonikus Grand Tourra, először életemben. Biztosan nem lesz könnyű, de már várom. Az, hogy a Nagy Rajt és az első három szakasz Magyarországon lesz a jövő évi Girón, arra is lehetőséget ad, hogy Szlovákiához közel versenyezzek, és biztos vagyok abban, hogy szlovákok tömegei fognak végig az út mellett szurkolni” – nyilatkozta Peter Sagan.

Ami azonban minket, magyarokat sokkal jobban izgat, hogy vajon lehet-e magyar induló a versenyzők között. Az szemmel látható, hogy a hazai kerékpárosok iránt egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik külföldi, nagy csapatoknál. Bodrogi hosszabb és Szeghalmi rövidebb world tour szereplése, azaz 2011 óta először szerepel magyar bringás a UCI által legmagasabban jegyzett kategóriában, hiszen Peák Barnabást a Mitchelton-SCOTT szerződtette idén nyáron. Ha itthon körbenézünk, szintén számos tehetség bukkant fel és követelt szerepet magának a közelmúltban. Óriási ígéret Valter Attila, a CCC Develompent Team versenyzője, valamint a Kométa Cycling Team színeiben tekerő Dina Márton. Fetter Erik pedig a hazai Pannon Cycling Teamnél versenyezve utasított már maga mögé számos külföldi versenyzőt a különböző megmérettetéseken.

Sok tényezőn múlik azonban, hogy egy adott csapat kikkel, milyen összetételben és milyen taktikával érkezik egy ilyen rangos versenyre. Az első szakaszok a három nagy körverseny szintjén akár könnyebbnek is mondhatók a Giro-n, de a Dolomitok és az Alpok emelkedői kegyetlenné teszik az utolsó hetet. Dinának, Fetternek és Valternek például kifejezetten fekszenek a hegyi szakaszok, hiszen alapvetően az XCO szakágból indultak, sokat versenyeztek a mountain-bike szakágban, és az ott szerzett erőt és tapasztalatokat már számos országúti hegyen kamatoztatták.

 

Dina Márton már a Pannon Cycling Team versenyzőjeként, országúton is felhívta magára a figyelmet a tavalyi Tour de Hongrie-n, és éppen, hogy leigazolta a Kométa, máris a csapat legjobbja lett a Vuelta a Burgos versenyen. Az idei magyar körversenyen pedig a szenzációs összetett második helyet szerezte meg.

 

A tavalyi országúti korosztályos VB-n Peák Barnabás teljesített a magyarok közül a legjobban, majd Valter és Dina követték a helyezések sorrendjében. A SEG Racing Academy versenyzőjére nem véletlenül figyelt fel a Tour győztes Mitchelton-SCOTT, hiszen Barna szakaszt nyert a normandiai körversenyen, és második lett a korosztályos Giro d’Italia egyik etapján is. A kiváló teljesítmény a world tourig repítette a magyar fiút.

 

Valter Attila sokáig Dina Marcival versenyzett együtt, a CCC Development Team-ben azonban igazi szárnyalásba kezdett. Először 3. lett a Tour of Antalya nyitányán, szakaszt nyert az istriai körön, szlovákiában XCO versenyt nyert, valamint dobogóra állhatott a Belgrád-Banja Luka versenyen is. Az országos időfutam bajnoki cím és a Gemenc kupa remeklés csak hab volt a tortán.

 

 

Fetter Erik nevét még csak most ismeri meg a széles közönség, de egyértelműen látható, hogy számolni kell vele a nagyok között. A junior MTB magyar bajnok a Tour de Hongrie-n a hegyi szakaszokon kifejezetten remekelt és megszorította Dinát és Valtert, de volt már a legjobb 30 között is cyclo-cross világbajnokságon. Nem véletlen, hogy idén már országúti válogatott volt, és 2020-ban csatlakozik a Kometa Cycling Team-hez.

 

És a sötét ló: Kérdés, hogy megkapja-e a pro team licence-t az Epowers Factory Team, ha igen, osztanak-e nekik lapot (azaz szabadkártyát). A frissen alakuló csapat versenyzői között a www.procyclingstats.com oldalon felbukkan öt magyar név – többek között Filutás Viktoré és Pelikánt Jánosé. A bizakodásra tehát minden okunk megvan, mégsem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy lesz hazai kerekes a rajtnál. A magyarok mellett szólhat, hogy ismerik a hazai terepet, sokszor versenyeztek a Giro első három szakaszának kijelölt útvonalakon. Emellett persze a csapatok is óriási buzdításra számíthatnak, ha magyar bringással a soraikban vágnak neki a 3 hetes megmérettetésnek. A szabad kártyák sorsára és a végleges indulók bejelentésére még várnunk kell, de az, hogy van okunk esélylatolgatásra, önmagában is siker.

'Fel a tetejéhez' gomb