
Élete első profi cross győzelmét aratta Vas Kata Blanka
Megszerezte élete első, profi, felnőtt győzelmét a magyar bringás hercegnő, aki továbbra is vezeti az U23-as világranglistát cyclo-crossban. Az Ethias Cross-sorozat hatodik futamának a nyugat-flandriai Bredene adott otthont, ahol Vas Kata Blanka révén magyar siker született.
Az ifjúsági olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes magyar bringás pályafutása legnagyobb győzelmét aratta ma Belgiumban, ahol rajt-cél elsőségével világbajnokokat utasított maga mögé és először állhatott fel a dobogó legfelső fokára a felnőtt mezőnyben.
Az Ethias Cross sorozat részeként megrendezett belga elit verseny megnyerése Blanka karrierjében hatalmas győzelem és mérföldkő, mert a profi, elit mezőnyben magyar versenyző még nem teljesített ilyen fantasztikusan. A hazai cyclo-cross fiatal kiválóságának sikerei tovább erősítik az magyar kerékpározás utánpótlásnevelésébe vetett bizalmat.
A Doltcini-Van Eyck Sport-Proximus kerekese, aki a cyclo-cross világkupában is előkelő helyen áll, remekül kapta el a rajtot, rögtön az élre tört, már az ötkörös viadal elején igyekezett minél nagyobb előnyre szert tenni, ami még úgy is sikerült, hogy a második körben elcsúszott, majd a kerékpárja láncával is meggyűlt a baja.
Mögötte a szakág háromszoros világbajnoka Sanne Cant próbálkozott, a szintén belga Alicia Frank és az amerikai Clara Honsinger társaságában, ám a trió nem tudta már utolérni Blankát, aki végül 1 perc 14 másodperc előnnyel nyerte meg a versenyt. Cant lett a második, míg Frank zárt a dobogó legalsó fokán. A magyar kerekes a C2-es besorolású viadal első helyével 40 UCI világranglista pontot is gyűjtött.
„Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megnyernem ezt a versenyt. Már a rajtot követően az élre kerültem, de tudtam, hogy tovább kell dolgoznom azért, hogy esélyem legyen a győzelemre. Jó erőben voltam és a pálya is kedvezett nekem. Különleges érzés Belgiumban győzni, bízom benne, hogy lesz még erre a pályafutásom további részében is lehetőségem” – mondta Blanka röviddel a célba érkezést követően.
Vas Kata Blanka a 2020/2021-es Cyclo-cross szezonban már a harmadik C2-es kategóriás versenyét nyerte, miután november 17-én a cseh Toi Toi Kupa rymarovi futamán, majd november 22-én a lengyel Bryksy Cross Gosciecin viadalán sem talált legyőzőre. Blanka szezonja a tervek szerint január 1-jén az X²0 badkamers Trofee – GP Sven Nys, míg két nappal később a világkupa hulsti állomásán folytatódik.
EREDMÉNY
Rank | BIB | Rider | Nation | Age | Result | Points |
1 | 11 | VAS Kata Blanka | HUN | 19 | 0:42:20 | 40 |
2 | 1 | CANT Sanne | BEL | 30 | 0:43:34 | 30 |
3 | 20 | FRANCK Alicia | BEL | 26 | 0:43:35 | 20 |
4 | 5 | HONSINGER Clara | USA | 23 | 0:43:36 | 15 |
5 | 16 | VAN ALPHEN Aniek | NED | 21 | 0:45:06 | 10 |
6 | 10 | NORBERT RIBEROLLE Marion | FRA | 21 | 0:45:16 | 8 |
7 | 8 | KAY Anna | GBR | 21 | 0:45:29 | 6 |
8 | 14 | MAJERUS Christine | LUX | 33 | 0:45:53 | 4 |
9 | 12 | ARZUFFI Alice Maria | ITA | 26 | 0:45:55 | 2 |
10 | 7 | FAHRINGER Rebecca | USA | 31 | 0:46:18 | 1 |