MKSZ hírek

Megtanultuk végre mi az a másfél méter?

Egyre több a biciklis baleset. Nem mondhatjuk, hogy az oka egyértelműen az autósokban vagy a bringásokban keresendő. Az azonban tény, hogy ha válogatott kerékpárversenyzőkkel is megtörténik – márpedig megtörténik –, akkor érdemes néhány dolgon elgondolkozni.

Egy kereszteződés után szabályosan kikanyarodva elütöttek, a rendőrségi szakértő megállapította, hogy az autós hibája volt a baleset, hiszen nem tartotta be a sebességkorlátozást. 7 hétig nem tudtam edzeni a sérülésem miatt. Nagyon sok autós és kerékpáros közlekedik szabálytalanul, felelőtlenül és közveszélyesen. A közlekedők szemét fel kellene nyitni, hogy az utat mindenki ugyanolyan joggal használja. Peák Barnabás

A vírusválságban unásig ismételt mondat volt, hogy tartsunk egymástól legalább másfél méter távolságot. Az elmúlt két-három hónapban, ha valamit, hát ezt megtanultuk. Akkor miért nem sikerül ugyanezt az egyébként egyszerű feladatot teljesíteni és egymás testi épségét óvni, vigyázni.

Nem újkeletű egyébként a másfél méter üzenete. Révész Máriusz Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos már két évvel ezelőtt, 2018-ban életre hívta a közúti távolságtartást népszerűsítő 1,5 m-es előzési oldaltávolság kampányát, melyhez csatlakozott a BKK, a BKV, a BringaSport – Magyar Kerékpáros Szövetség, a Magyar Kerékpáros Klub, de zászlójára tűzte azt a Tour de Hongrie is. Már az akkori tájékoztatón elhangzott, hogy nem csak a felnőtt, de az utánpótlás korú versenyzők szempontjából is kulcsfontosságú, hogy a szülők biztonságban tudhassák az edzésre igyekvő, edzésen részt vevő, vagy versenyen szereplő gyermeküket.

Engem kétszer ütöttek el a pályafutásom alatt. Legutóbb egy mellékutcában szabályosan közlekedtem és a szemből jövő autó előttem bekanyarodott egy házhoz. Esélyem sem volt megállni, a szélvédőn kötöttem ki. Nagy szerencsémre megúsztam egy-két zúzódással a térdemen és felszakadt állal. Sajnos azt tapasztalom, hogy jelen időszakban sokkal türelmetlenebbek és agresszívabbak az utakon. Dina Márton

Az azóta eltelt időszakban azonban újabb és újabb balesetekről lehetett hallani idehaza, pedig a profi bringásoknak nincs szükségük felfestett kerékpársávokra. Temela Eszter, Peák Barnabás és Dina Márton csak néhány azok közül a versenyzők közül, akik szenvedtek már balesetet közúton, bringázás közben. De mondhatnánk a gyorskorcsolyázók esetét is. Ha a kampányokkal, a képzésekkel, a szemléletformálással nem jutunk látványos eredményre, akkor vajon mit lehet tenni ezek megelőzéséért? A kérdés természetesen költői. A megfelelő edzési körülmények kialakítása nyilvánvalóan elengedhetetlen. És bár sok a közúti edzés, az új sportágfejlesztési stratégia nagy hangsúlyt fektet a kerékpáros sportolók felkészülésének infrastrukturális támogatására is, ennek első eredményei pedig már látszanak, hiszen a napokban döntött a Kormány például a debreceni Velodrom beruházás támogatásáról.

Visszatérve az utakra; sajnos láttunk már olyat, hogy egy hasonló baleset tragikus következményekkel járt. 2017-ben Michele Scarponi, a 2011-es Giro d’Italia győztese halálos közúti kerékpárbalesetet szenvedett. Szívszorító, és mégis igaz. Megtörténhet, benne van a pakliban. Hogy ki a hibás? Már nem számít. Csak figyeljünk oda. Olyan jó volt megélni, hogy a szabálykövetés a vírus legyőzésében is segített, megmutatta, hogy igenis képesek vagyunk vigyázni egymásra. Másfél méter távolság. Tartsuk be.

'Fel a tetejéhez' gomb