
Kusztor Péter dobogós lett a kiemelt kategóriás osztrák körverseny második szakaszán
BringaSport – 2015.07.07 – Jelenleg zajlik – július 4. és 12. között – a Europe Tour versenynaptárban a legmagasabb, kiemelt kategóriába (HC) sorolt osztrák körverseny (Österreich Rundfahrt), amelynek tegnapi, második szakaszán Kusztor Péter, a BMC-Amplatz versenyzője harmadik helyezést ért el.
A befutó igencsak technikás volt, 5 kanyarral az utolsó 500 méteren, de Kusztor a legjobb helyre tette a kereket végig a sor elején helyezkedve, és sikerült megúszni az utolsó kanyarban történt bukást is. Végül harmadikként ért célba az ausztrál David Tanner (IAM Cycling), és a francia Clement Venturini (Cofidis) mögött, összetettben a 15. helyen áll, 15 másodperc hátránnyal.
Az osztrák BMC-Amplatz magyar bringása így nyilatkozott a szakaszról:
“Az utolsó 10 kilométeren végig elöl tudtam helyezkedni, egy kilométerre a céltól az 5-6. hely körül mozogtam, ekkor Ciolek mögé kerültem és nem adtam át másnak ezt a remek pozíciót. A végső 500-on belül 5 kanyar várt ránk. Az utolsóban előttem történt egy bukás, de hála Istennek ki tudtam kerülni. Innentől max sprint a célig, így szereztem meg a harmadik helyet. Nagyon boldog vagyok, köszönöm a csapatom egész napos segítségét!”