Giro d'Italia Grande PartenzaKometa

Szilasi László: “Több magyar is lehet a Giro-n!”

Az már biztos, hogy 2022-ben Magyarországról rajtol a 105. Giro d’Italia. Arra is nagy esély van, hogy a második legrangosabb országúti háromhetesen a Groupama-FDJ magyar versenyzője, Valter Attila, aki a tavalyi viadalon három napon át viselhette az összetett élén állónak járó rózsaszín trikót a Maglia Rosa-t, ott lesz a Nagy Rajtnál. Az azonban továbbra is nyitott kérdés, hogy ő lesz-e az egyetlen hazai induló, a Tour de Hongrie versenyigazgatója viszont bizakodó. 

Szilasi László a BringaSport megkeresésére elmondta; két vagy három magyar versenyző indulása lehet reális. “Ez nagyban függ attól, hogy mely csapatok indulhatnak majd a 2022-es Giro d’Italián.” Mint mondta, a WorldTour csapatok automatikus indulási jogot kapnak, és miután jövőre egy WorldTour versenyzőnk lesz (Valter Attila), így az ő részvétele majd csapatának döntésén múlik. “2021-ben viselhette három napot át a rózsaszín trikót, jó esélyt látok rá, hogy a Groupama-FDJ jövőre is rajthoz állítsa az Olasz Körversenyen.”

A férfiak közül azonban nem csupán Valter zárt remek szezont tavaly. Az Eolo-Kometa két magyar kerekesei, Dina Márton és Fetter Erik is remekeltek az elmúlt évben. Dina az olasz körön, élete első nagy viadalán kiválóan szerepelt, csapata nagy meglepetésre még szakaszgyőzelmet is szerzett, így hazánk versenyzője méltán lehetett büszke társaira és saját magára is. Nem véletlen az sem, hogy Dina bekerült a Kometa Giro-sorába, hiszen az azt megelőző Tour of the Alps versenyén hegyi trikót is szerzett, amelyet a zárószakaszig meg is őrzött, majd összetettben második helyen végzett a hegyi pontversenyben.

Remek magyar teljesítmény az Alpok Körversenyén – BringaSport

Fetter Erik sem szégyenkezhet, sőt. Tavaly nyáron edzés közben elütötte egy kisbusz, a kulcscsontját majdnem műteni is kellett. Közel 3 hétig feküdt, a szezonjának annyi lett. Idén a koronavírus miatt bizonytalanságok közt indultak be a versenyek, állandósult a tesztelés, nem voltak nézők. De Erik lelkesedése töretlen maradt, és ez meghozta gyümölcsét. Júniusban megnyerte a hazai időfutam bajnokságot, augusztusban a Tour du Limousin 4 napos francia körverseny záróetapján a dobogó legfelső fokára állhatott, szeptemberben pedig az országúti kerékpáros EB U23-as mezőnyversenyében 4. lett.

Csonttöréstől profi szakaszgyőzelmen át az EB 4. helyéig – BringaSport

Szilasi László úgy folytatta; a ProTeam-ek ún. szabadkártyával vehetnek részt a Giro-n, de a szabadkártyákat csak a jövő év elején hirdetik ki a szervezők. Komoly esélye van az Eolo-Kométa csapatának, hogy újra szabadkártyát kaphasson az idei évet követően. Ha így lesz, biztos vagyok benne, hogy a két magyar versenyzőjük (Fetter Erik és Dina Márton) közül legalább az egyiket elindítják.

 

'Fel a tetejéhez' gomb