MKSZ hírek

BringaSport I Rendkívüli Szövetségi Hírlevél I 2015. november 11.

BringaSport I Rendkívüli Szövetségi Hírlevél

2015. november 11.

Tartalom:


 

A 2014-es elszámolások hiányosságai miatt az MKSZ elesik a 2015-ös KSF támogatásoktól

Az MKSZ elnökségének és pénzügyi vezetésének kitartó és hosszadalmas munkáját követően, a szövetség a közelmúltban befejezte az összes 2014-es támogatási szerződéssel kapcsolatos elszámolást az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) felé. Az aktuális helyzetről az alábbiakban adunk tájékoztatást:

2014 – KSF2 és KSF3

Mint arról július 10-i közleményünkben tájékoztattuk a tagegyesületeket, 2014 első felének “Kiemelt hazai rendezésű kerékpáros versenyek” (2014-es Visegrád 4 verseny és Junior Terem Európa Bajnokság) projektje már korában elszámolásra került, ebből 12 828 827 Ft visszafizetési kötelezettsége már van a szövetségnek. Jelenleg a 2014. első félévének (KSF2) további hiánypótlási felszólítására vár a szövetség, amely várhatóan szintén generál jelentős visszafizetési kötelezettségeket.

2014. második féléves (KSF3) hiánypótlási felszólítását a minisztérium már eljuttatta a szövetségnek, jelenleg zajlik a hiánypótlási felszólítás teljesítése, de itt is várható, hogy 3-4 millió forintos támogatási összegre nem az előírásoknak megfelelő bizonylatok – jellemzően határidőn túl eső számlák, nyugták – kerültek a szövetségbe beadásra, ami visszafizetési kötelezettséget eredményezhet.

2013 – KSF1

Augusztus 11-i hírlevélben beszámoltunk 2013 második félévének elszámolásáról, amely 3 504 457 Ft visszafizetési kötelezettséget generált. Ennek részletezését a következő oldalon hoztuk nyilvánosságra >>

2015

Az EMMI határozott álláspontja, hogy a 2013-as és 2014-es évek elszámolási hiányosságai alapján felmerült visszafizetési kötelezettségek rendezéséig az MKSZ nem hívhat le további minisztériumi támogatást. Ennek következtében 170 millió forintos KSF 4 (2015) támogatást nem tudott a szövetség lehívni. A szövetségi alkalmazottak, szerződéses partnerek 3-6 hónapja nem kerültek kifizetésre, a szövetség működése gyakorlatilag ellehetetlenült. A szakágakban folyó munka 2015-ben hitelekből került eddig finanszírozásra, de ezek a források is teljesen kimerültek mostanra.

Az áldatlan pénzügyi helyzet oka, az előző vezetés és irodai működés felelőtlen volta, ami rendkívüli pénzügyi helyzetet és káoszt hagyott maga után. Ugyanakkor mostanra teljesen tisztán látható, hogy egyrészt a 2014 november
előtti szövetségi vezetők, irodai alkalmazottak, illetve támogatásban részesülők közül kik, és milyen mulasztásokat követtek el. Az MKSZ elnöksége miközben továbbra is teljes erővel azon dolgozik, hogy a 2013-2014-es évek pénzügyi hiányait valamilyen módon kezelje, határozatot hozott a felelősök szisztematikus elszámoltatásáról, illetve kártérítési perek elindításáról.

<< vissza a tartalomhoz


Az MKSZ kártérítési pereket indít a korábbi elnök és gazdasági vezetés ellen

A 2015. november 5-én megrendezésre került elnökségi ülésen a szövetség könyvelőjétől és jogi képviselőjétől kapott információk alapján az MKSZ elnöksége úgy határozott, hogy a szövetség kártérítési pereket fog indítani az előző évek elszámolási problémáit okozó gazdasági vezetők, illetve a korábbi elnök ellen. Az MKSZ jogi képviselője jelenleg azt a feladatot kapta az elnökségtől, hogy állítson össze egy polgárjogi kártérítési keresetet Katona Kálmán korábbi elnök, Nagy Balázs korábbi pénzügyi vezető, valamint az AC Business Connect Kft. korábbi könyvelő céggel szemben.

<< vissza a tartalomhoz


Szintén kártérítési perekre számíthatnak azok, akik a korábbi támogatásokkal nem számoltak el

Az MKSZ elnöksége a múlt heti ülésen úgy határozott, hogy a szövetség korábbi gazdasági vezetése ellen indított kártérítési perek mellett olyan személyekkel szemben is peres eljárást kezdeményez, akik a támogatási összegek terhére előlegeket vettek fel a szövetségtől, de ezekkel az összegekkel a mai napig nem számoltak el.

A jelenlegi vezetés határozott célja, hogy a magyar kerékpársportban megteremtse a transzparens működés kultúráját, a szabálykövetésen és elszámoltathatóságon alapuló működést, illetve ezen elveknek megfelelő szövetségi pénzkezelést és számvitelt követeljen meg a tagegyesületek, alkalmazottak és alvállalkozók részéről is. Ennek következményeképpen a jelenlegi pénzügyi helyzethez vezető korábbi, felelőtlen gazdasági vezetés felelősei és érintettjei mind felelősségre lesznek vonva. Az előlegekkel, esetlegesen műhelytámogatásokkal elszámolni nem tudó támogatottak pontos listájáról, és a kártérítési perekről az elkövetkező hírlevelekben adunk pontos tájékoztatást, a könyvvizsgálói jelentés elkészülte után.

<< vissza a tartalomhoz


Az MKSZ létrehozta az Etikai és Fegyelmi Bizottságot

Az MKSZ elnöksége egyhangú szavazással létrehozza az Etikai és Fegyelmi Bizottságot. A bizottság létrehozásának irányelve a UCI mintáját követte, négy fős bizottság jött létre, amelyben két fő sportjoggal foglalkozó szakmai és két fő a sportágtól független tag. A bizottság vezetőjének az elnökség dr. Kovács Kristófot nevezte ki, aki a Dr. Kalló Ügyvédi Iroda munkatársa, és emellett jelenleg is igazolt kerékpárversenyző. Az Etikai és Fegyelmi Bizottság további tagjai: dr. Hegedűs Dóra, korábban sportjogi tanácsadó, most kormánytisztviselő, dr. Fürjes Zoltán ügyvéd és dr. Dömők Adrienn ügyvédjelölt.

Az Etikai és Fegyelmi Bizottság elsődleges feladata az átlátható és szabálykövető szövetségi működés biztosítása, a kérdéses és problémás ügyek kivizsgálása, valamint ezen ügyekben javaslattétel az elnökség számára a döntések meghozatalához. Mindenekelőtt azonban szükséges a bizottság részéről a jelenleg hatályban lévő, 2007-es Fegyelmi Szabályzat felülvizsgálata, kiegészítése, szükség szerinti módosításának előkészítése.

<< vissza a tartalomhoz


A reform közgyűlést megtámadó bírósági perben az első tárgyaláson felperes és alperes jogi képviselői közösen halasztást kértek

Május 29-én tartotta rendes éves és alapszabály módosító közgyűlését a Magyar Kerékpársportok Szövetsége, ahol a rekordlétszámban jelenlévő tagegyesületek az alapszabály módosítást – a többi napirendi ponttal egyetemben – megszavazták. Négy egyesület azonban keresetet nyújtott be a Fővárosi Törvényszékhez, amiben kérték a közgyűlés bizonyos határozatainak – azok állítólagos jogszabálysértő volta miatt – hatályon kívül helyezését.

Az első tárgyalásra október 20-án került sor, eredmény azonban nem született – a bíróság a tárgyalás elnapolása mellett döntött, és kérte a fel- és alpereseket, hogy próbálják meg nézeteltéréseiket a közeljövőben aktuális rendkívüli közgyűlésen (ld. lent) rendezni. Az elnapolt tárgyalás új időpontja 2016. január 28. Az októberi tárgyaláson készült jegyzőkönyv itt olvasható >>

<< vissza a tartalomhoz


A Fővárosi Főügyészségnél feljelentették a szövetséget

2015. november 2-án érkezett értesítés szerint a Fővárosi Főügyészség – a szövetség számára ismeretlen eredetű kérelem miatt – törvényességi ellenőrzési eljárást indított az MKSZ ellen. Az eljárás keretein belül az MKSZ-nek november 17-ig szükséges nyilatkozatait eljuttatni az ügyészséghez (pl. alapszabály, tagnyilvántartás, tisztségviselők, határozatok, jegyzőkönyvek, stb.). Az indított eljárással kapcsolatban mind a szövetségi, mind a jogi álláspont az, hogy az MKSZ jogszerűen működik, és ezt az ügyészség felé bizonyítani is tudja. Az ügyészségi eljárás kezdeményezése egy újabb példája a kerékpársportot érdekeit figyelmen kívül hagyó, kizárólag az egyéni anyagi haszonszerzést szem előtt tartó, a nyilvánosságot nem vállaló tevékenységnek, amitől a tagság túlnyomó többsége elhatárolódott a május 29-i reform közgyűlésen hozott döntéseivel. A szövetségi vezetés minden meg fog tenni, hogy az ügyészség kérdéseire megadja a megnyugtató válaszokat.

<< vissza a tartalomhoz


MKSZ közgyűlés 2016. január 9-én

Az MKSZ elnöksége legutóbbi ülésén úgy határozott, hogy az MKSZ soron következő rendkívüli közgyűlése 2016. január 9-én, szombaton kerül megrendezésre.

A május 29-i reform közgyűlésen megszavazott módosított Alapszabály tekintetében a bíróság csupán két szövegmódosítást kért, amelyek végrehajtásával a következő közgyűlés már az új Alapszabály szerint lesz megtartva. Az egyik a 24.§ 5. pontjában található, miszerint az elnökségben szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt – ez a bíróság kérésének megfelelően kell, hogy kikerüljön az Alapszabályból, mert sérti a tagegyenlőség elvét.

A másik módosítási kérés az Alapszabály 18.§ 1. pontjához kapcsolódik, miszerint a szövetség Alapszabályának módosításához a közgyűlésen jelenlévő tagok kétharmados szótöbbsége szükséges. A bíróság kérésének megfelelően ezt a pontot a 2016. január 8-i közgyűlést követően háromnegyedes szótöbbségre szükséges módosítani. Azonban a 2016. januári közgyűlésen utoljára, így a fent jelzett két Alapszabály módosítás esetében is, kétharmados szótöbbséggel lehet eleget tenni a bírósági hiánypótlásnak, és ezzel véglegesíteni az Alapszabályunkat. Mindazonáltal elmondható, hogy a május 29-i közgyűlés kiemelkedően sikeres volt, minden további Alapszabály módosítást a bíróság elfogadott, a két hiánypótlás kifejezetten kevésnek mondható, egyéb civil szervezetek hasonló eseteihez viszonyítva.

A januári közgyűlés előzetesen tervezett napirendi pontjai az alábbiak – a hivatalos közgyűlési értesítőt, az elnökség által elfogadott napirendekkel legkésőbb 2015. december 8-ig minden tag megkapja:

  • Felügyelő Bizottság írásbeli jelentésének ismertetése a szövetség 2014-es gazdálkodásáról
  • Szövetség 2014. évi pénzügyi helyzetéről szóló, a számviteli tv. szerinti pénzügyi beszámoló, illetve könyvvizsgálói jelentés ismertetése és határozathozatal annak elfogadásáról
  • 2014. évi közhasznúsági melléklet bemutatása és határozathozatal annak elfogadásáról (erre a 2014-es beszámoló elfogadásával nyílik majd lehetőség)
  • 2015. évi szakmai és pénzügyi költségvetési terv ismertetése és határozathozatal annak elfogadásáról
  • Határozathozatal korábbi tisztségviselők ellen esetleges jogi lépések, kártérítési igények benyújtásával kapcsolatosan (az elnökség határozatát a közgyűlésnek megerősíteni szükséges)
  • Alapszabály módosítása a két bírósági hiánypótlásnak megfelelően
  • Egyéb, a közgyűlési meghívó kiküldése után, alapszabály szerint az elnökségnek eljuttatott napirendi pontok tárgyalása

<< vissza a tartalomhoz


Megbeszélést tartottak a szakágak vezetői november 6-án

November 6-án, pénteken az MKSZ szakágvezetői ülést tartott, amelyen a szakágvezetők tájékoztatást kaptak többek között az MKSZ pénzügyi helyzetéről, az előző napon tartott elnökségi ülés döntéseiről, illetve ezen hírlevél további témáiról is. A kilenc szakág vezetői közül hét jelent meg a találkozón, Steig Csaba, az országúti szakág vezetője egészségügyi okból nem vett részt a találkozón, Krausz Dániel, a terem szakág vezetője pedig egy akkor megrendezésre került verseny miatt maradt távol. Természetesen az megbeszélésről készült emlékeztetőt a távol maradottaknak is a rendelkezésére áll majd.

A fent jelzett témákon túl a szakágvezetői találkozó további fontos témája volt a jelenlegi, ideiglenes szakágvezetők pozíciójának megvitatása is. Mint arról korábban tájékoztattuk tagjainkat az egyesületek által június elején megválasztott jelenlegi szakágvezetők megbízása ideiglenes, 2015. december 31-ig szól. 2016 januárjától már nem ideglenes, hanem határozatlan idejű szakágvezetői pozíciók jönnek majd létre, a pozíciók betöltésére az MKSZ elnöksége pályázatot fog kiírni, amelyet a jelenlegi szakágvezetők beszámoltatása előz majd meg.

<< vissza a tartalomhoz


Korábbi hírlevelek >>

Feliratkozás a BringaSport Hírlevélre: media@bringasport.hu

Kövessétek Facebook oldalunkat is: www.facebook.com/bringasport.hu

Magyar Kerékpársportok Szövetsége, 2015. november 11.

További információ:
Battai Bori
MKSZ l kommunikáció
battai.bori@bringasport.hu

'Fel a tetejéhez' gomb