Országút

Kusztor Péter a 8. lett, 3 UCI pontot szerzett a Raiffeisen GP-n

BringaSport – 2015.06.17 – Június 13-án került megrendezésre Ausztriában a UCI 1.2-es Int. Raiffeisen Grand Prix, ahol Kusztor Péter (Amplatz-BMC) a 8. helyen végzett, és ezzel 3 UCI pontot szerzett Magyarországnak.

Kusztor Péter beszámolója a versenyről:

“Vasárnap Ausztriában álltam rajthoz az UCI 1.2-es Int. Raiffeisen Grand Prix Judendorf/Srassengel nevezetű megmérettetésen. Nagyon jól ismerem és szeretem ezt a versenyt, már vagy négyszer részt vettem rajta ezelőtt. Egy rettentően kemény körpályán kell megtenni 10 karikát, ami 174 kilométert jelent. Egy nagyjából 2 kilométer hosszú mászás található a körben, a legnehezebb részen 15%-os meredekséggel. Reggel 9:50-kor vágtunk neki a távnak, nagyon meleg nyári időben. Amúgy ez a verseny is beletartozik az osztrák Wiesbauer-kupába, ami igazán fontos a csapatom számára, hiszen az összetettben csapattársam Andi vezet, én pedig a második helyen állok jelenleg. Csapatösszesítésben pedig a Team Amplatz-BMC áll az élen.

Visszatérve a derbire, a rajtot követő első mászásnál megindultak a támadások, és innentől kezdve nem is nagyon volt megállás, szinte mindegyik karikában maxon mentünk fel az emelkedőre. Rengeteg elmenés alakult ki a nap folyamán, majdnem minden szökésben képviselte magát valaki a csapatunkból. A mezőny létszáma körről körre csökkent. Az utolsó két karikára már csak 30-35 fő maradhatott az élen. Az utolsó előtti meredeken 5 főnek sikerült meglépnie, köztük csapattársamnak, az összetettben vezető Andinak. Tehát számunkra jól alakult ez a csoport, nem is maradt más dolgunk, mint kontrollálni az eseményeket. A szökés végül haza is ért, Andi megszerezte az előkelő 2. helyet, így a kupában is maradt az élen.

Nagyjából 4 kilométerre a céltól meg tudtam lépni másik két versenyzővel, és így érkeztünk a célba, a 8. pozícióban tudtam végezni. Összességében nagyon nem éreztem jól magamat a verseny folyamán, az emelkedőkön hatalmasakat küzdöttem, hogy az élbolyban tudjak maradni. Azt hiszem, hogy igazán meg kellett szenvednem ezért az eredményért, úgy érzem, hogy egy isteni csoda volt, hogy ezt el tudtam érni. Részben csalódott vagyok, hogy nem sikerült dobogóra állnom, más részről pedig örülök, hogy végre sikerült pár Europe Tour pontot szereznem. Csütörtöktől pedig a négy napos UCI 2.2-es Oberösterreich Rundfahrton fogok rajthoz állni.”

Gratulálunk!

'Fel a tetejéhez' gomb