MTB

Cseh Veronika és Buruczki Szilárd nyerték a romániai NapoCup XCO UCI C2-es versenyt

BringaSport – 2015.06.15 – Hétvégén került megrendezésre Kolozsváron a NapoCup XCO UCI C2-es verseny, ahol a Cube-Csömör csapata válogatott színekben vett részt. A hölgyeknél Cseh Veronika állt a dobogó legtetejére, ezzel 30 UCI pontot szerzett. A férfiaknál Buruczki Szilárd lett az aranyérmes, szintén 30 UCI pontot kapott, Dina Márton a bronzéremmel együtt 15 UCI pontot is kapott, Simon Péter a 7. helyezésével 6 pontot gyűjtött.

ketten2

“Szombat késő délután tudtunk a pályán edzeni, rendező csapat nagyon kemény új pályát jelöltek ki a bükki fenyőerdőben. Sok meredek gyökeres emelkedő és kanyar kombináció nagyon erő zabáló volt, kisebb sziklás részek is nehezítették a pályát. A 4,4 km körben 270m szint volt, hullámvasúthoz hasonlított a pálya nyomvonala, sok meredek falon igazi kihívás volt feltekerni, de egyben élvezetes is volt a pálya. Pont 12-kor rajtoltunk, Marci vezetésével már az első emelkedőn elszakadtunk ketten a mezőnytől. Mögöttünk a román bajnok tartotta a lépést 30mp-40mp-re, egymást segítve tekertünk több körön keresztül. Az utolsó előtti, 5. kör elején Marcinak sikerült 10-20mp előnyre szert tenni az itató zóna után. Aztán az utolsó körben egyre közelebb kerültem Marcihoz, sajnos görcs miatt megálltak a lábai és nem tudott velem jönni a kör közepétől. Az utolsó körben a Tudor a román bajnok is rákapcsolt és próbált felérni ránk, sajnos Marcit meg is előzte a kör végén” – számolt be élményeiről Buruczki Szilárd. “Köszönjük Kertész Leventének a szuper verseny rendezést és a nehéz, élvezetes pályát. Simon Peti apukájának is nagy köszönettel tartozunk a profi vezetésért, itatásért.”

Gratulálunk, nagyon szép eredmények!

ce-l

'Fel a tetejéhez' gomb