MKSZ hírek

Megtartotta alakuló ülését az MKSZ elnöksége

BringaSport – 2016.12.10 – December 8-án alakuló elnökségi ülést tartott az MKSZ elnöksége, ahol döntöttek a 2017 első féléves elnökségi ülésrend tervezetről, az elnökség belső munkamegosztásról, a 2017-es versenyengedély díjakról, a versenynaptárba kerülés díjairól, valamint a MOB közgyűlésébe delegált tagokról.

Az elnökségi ülés határozatai itt találhatóak >>

Az új elnökség kiemelten fontosnak tartja a szövetség működésének megreformálását, a szabályok betartását, az információk áramlásának rendszerességét, a nyílt kommunikációt. Alapvető célul tűzte ki, hogy a szövetség által nyújtott szolgáltatások valódi értéket képviseljenek, a szövetség védje versenyzőink érdekeit, illetve színvonalas versenyeket szervezzünk, biztonságos körülmények között.

„Egy kiváló elnökség állt össze a kerékpársport élére. Úgy gondolom, nagyon izgalmas négy év áll előttünk. Terveink szerint a szakágak és klubok aktívan részt vesznek majd a sportág irányításában, a versenyzőinkre kiemelt figyelmet fordítunk, valamint az elnökség személyes jelenlétét is növelni fogjuk a sportág életében. Rendkívül fontosnak tartom továbbvinni a szövetség transzparens működését, és kiemelt célként tűztem ki a sportág hosszú távú és stabil finanszírozásának megteremtését potenciális szponzorok bevonásával” – mondta Sándor Benedek, a Magyar Kerékpáros Szövetség új elnöke.

A 2017-es szezon elindításának, valamint a cyclocross versenyek 2017-re eső versenyeinek zökkenőmentes lebonyolításának alapvető feltétele a jövő évi versenyengedélyek kibocsátása. Elkészült a szövetség jövő évi licenc igénylő lapja, a licenc kártyák terve, valamint az elnökség meghatározta a sportolói versenyengedélyek díját is. Ennek megfelelően az U7-U19-es korosztályok számára egész évben egységesen 3000 forint lesz a licenc díj, az U23, elit és master korosztályok számára pedig 4000 forint. A sürgősségi gyártás ára annyiban változott a korábbiakhoz képest, hogy az igénylőknek lehetősége lesz 72 órán belül 10 000 forintos, 24 órán belül pedig 20 000 forintos sürgősségi felárral kiváltani az engedélyüket.

Felhívjuk a klubok és sportolók figyelmét, hogy az engedélyek kiadása kizárólag abban az esetben lehetséges, ha

  • az adott egyesület / sportvállalkozás eleget tett az éves adatszolgáltatási kötelezettségének (bővebb információ az adatszolgáltatásról itt),
  • a licenc igénylő lap pontosan, olvashatóan és hiánytalanul kitöltve, eredeti példányban lett leadva az szövetség részére, valamint
  • a licenc ára kiegyenlítésre került.

Az MKSZ kiemelten fontosnak tartja, hogy lehetőleg minden hazai kerékpáros verseny szerepeljen a versenynaptárában, az egyes események szervezése során elsődleges legyen a sportolók biztonsága, baleset esetén pedig az ellátás biztosítása és gyorsasága. Elsődleges feladat, hogy az MKSZ ellenőrizze, a verseny szervezője pedig betartsa a biztonsági szabályokat, illetve a szövetség a versenyrendszer működtetéséből minimálisan olyan mértékű bevételre tegyen szert, amely a versenyrendszerrel kapcsolatban felmerülő költségeket fedezi. Ezek érdekében, és a közgyűlésen elfogadott Sportágfejlesztési Stratégiával összhangban fontos, hogy a szövetség tartsa és tartassa be a Sporttörvény 65. § (4) pontját, amely alapján kerékpárversenyek kizárólag az MKSZ hozzájárulásával szervezhetők Magyarországon, az MKSZ ellenőre (aki egyben bíróként segíti is a szervezők munkáját) minden sporteseményen jelenjen meg, valamint a szövetség tartson versenyszervezői képzést, továbbképzést, illetve versenyszervezői licencek kiadásával biztosítsa és garantálja a versenyek magas szakmai színvonalát.

A versenyrendszer szabályos és színvonalas működtetéséből adódó költségeket a szövetség versenynaptárba kerülési díjak beszedésével finanszírozza, amely a 2017-es évben az elnökség határozata alapján a következők:

  • Alapdíj 30.000 Ft / verseny (amely tartalmazza a naptárba kerülést, a felelősségbiztosítást, és egy fő versenyellenőr 1 napi díját)
  • Magyar Kupa futam szervezése esetén a díj 40.000 Ft / verseny
  • Magyar Bajnokság szervezése esetén a díj 50.000 Ft / verseny
  • 400 főt meghaladó létszámú esemény esetén a díj 40.000 Ft / verseny
  • 400 Főt meghaladó létszámú Magyar Kupa futam szervezése esetén a díj 50.000 Ft / verseny
  • 400 Főt meghaladó létszámú Magyar Bajnokság szervezése esetén a díj 60.000 Ft / verseny
  • Az MKSZ elnöke az érintett szakágvezető javaslatára, és indoklásával egyes esetekben a fentiektől eltérő versenynaptárba kerülési díjat is meghatározhat

* * *

További információ:

Battai Bori • MKSZ kommunikációs vezető

media@bringasport.hu • +36 30 799 3932

'Fel a tetejéhez' gomb