MTB

Veszprémi XCO: Nem lejtett a hazai pálya

BringaSport – 2016. július 15. – Július 10-én rendezték a Veszprémi XCO utánpótlás magyar kupafutamot a festői környezetű Kolostorok és Kertek völgyében, ahol a veszprémi résztvevőknek sem volt könnyű dolguk a pályán.

Eredménylista >>

A Veszprémi XCO az utánpótlás magyar kupa részeként került megrendezésre, ahol az igazolt versenyzők 5 fiú és 5 lány korcsoportja mellett tehetségkutató kategóriákban a sporttal még csak most ismerkedők is kipróbálhatták magukat.

IMG_0416

A verseny egy ügyességi pálya teljesítésével kezdődött, ami még a leggyakorlottabbak számára is néha nehézséget okozott. Szlalomozás, kulacsátvétel, elengedett kézzel egyenes hajtás és raklapokon való áthaladás várta a gyerekeket. Bár nehéz volt, mégis kihívásként élték meg a legtöbben, mivel ez a saját technikai tudásuk fejlődését is elősegítette. Az itt begyűjtött hibapontokat a körversenyen büntetőmásodpercekre váltották, ahol a rajtoltatás 3 blokkban történt, néhány másodperccel eltolva.

IMG_0438

A körversenyen minden kategóriának különböző hosszúságú pályát jelöltek ki, ami az U9 kategória 1,5 kilométerétől az U17-esek 5 kilométeres körhosszáig terjedt. Ezeken a kategóriánként nehezedő körökön kellett a versenyzőknek előre meghatározott számú kört megtenni. A pálya a technikásabb versenyzőknek hamar a kedvencévé vált, míg a rutintalanabbaknak sok fejtörést okozott.

IMG_1792

A verseny főszervezője, Tóth András így foglalta össze:

“Szerencsénk volt az időjárással is és a versennyel is, hiszen kellemes időben balesetmentes versenyt tudtunk rendezni. A pályát egyesületünk edzői találták ki, akik a körversenybe a lehető legtöbb izgalmas részt belevették, sőt több mesterségesen akadályt, ugratót is készítettünk. Igyekeztünk megtalálni a díjazáshoz a leghasznosabb dolgot, Beurer pulzusmérő órákat vihettek haza a leggyorsabbak, ami az edzéseken is hosszútávon szolgálja őket.”

A Nemzeti Együttműködési Alap által támogatott rendezvényről készült videó itt látható >>

'Fel a tetejéhez' gomb