Országút

Karl Ádám a monacói versenyzőiskolában

Amint arról már korábban beszámoltunk, Karl Ádám a monacói versenyzőiskolában kezdhette meg a 2018-as szezont, U23-as korosztályba. Eddigi tapasztalatairól kérdeztük röviden.

Már egy ideje Monacóban edzel, mesélj egy kicsit a Bringasport olvasóinak arról, hogy hogy telnek a mindennapjaid?

Hét közben általában edzek délelőttől, majd délutánonként néha elmegyünk a srácokkal a közeli helyekre pl: Nizza, Menton, Monaco. Természetesen az iskolát sem felejtem el, próbálok párhuzamosan tanulni is, talán annyi előnyöm van is, hogy minden nap beszélek angolul és olaszul is. Hétvégente pedig általában versenyen vagyok, most is 5 napot voltam Toscanaban, úgyhogy nem szoktam unatkozni.

Milyen nemzetiségű sportolókkal laksz együtt és milyen kihívásokkal szembesültél ennek kapcsán?

Elég vegyes nemzetiségiekkel lakok együtt van spanyol, ír, brit, kolumbiai és egy ukrán is a csapat házában. A csapatban a leginkább használt nyelv az angol és az olasz, szerencsére én elég jól megértem/beszélem mindkettőt, nincsenek problémáim ilyen téren. Vicces szokott lenni, amikor verseny előtt a csapattaktika 4 nyelven hangzik el biztonság kedvéért (olasz, angol, spanyol, francia).

Hogy zajlanak a versenyek (versenyzők kiválasztása, felkészülés, taktika) ?

Mivel 10-en vagyunk a csapatban és a versenyeken általában 5-6 fő indulhat, ezért azt, hogy ki megy az adott versenyre az dönti el, hogy kinek mennyire fekszik az adott pálya, illetve, hogy ki milyen formában van. A taktika a legerősebb segítése, a hegyes versenyeken általában az egyik kolumbiainak, ha pedig sprint várható a végén, akkor általában nekem próbál segíteni a csapat.

Mi a következő cél?

Az idei legnagyobb céljaim közé tartozik az U23-as Giro d’Italia-n való részvétel és a Tour de Hongrie-n minél jobb eredményt elérni.

További sok szép sportsikert kívánunk! Hajrá Ádi!

'Fel a tetejéhez' gomb