MTB

Kamenjak (Horvátország) XCO, XCM verseny

Felkészítő verseny, az olimpiai kvótafutás kezdete előtt

1.nap: XCO C1 minősítésű verseny

A lányoknál közel 30 induló, néhány top 10 világranglistás versenyzővel. Az előző napi esőzések miatt a pálya néhány árnyékos részen elégé csúszós volt, és természetesen a hely adottsága a rengeteg kő, szikla között se egyszerű kerékpározni. Benkó Barbara 6. lett, 18 Világranglista ponttal gyarapodott. Schmiedl Regina bukott egy kisebbet, majd technikai okokból kiállni kényszerült.

Fiúknál 120 induló volt, nagyon sokan eljöttek erre a versenyre amolyan igazi közép európai évnyitó jelleggel, itt is sok világranglista top 20 versenyző állt rajthoz. A legjobban Dina Márton végzet, aki 15. lett, a rajtól a célig a 10-15 helyen tekert és 1 világranglista pontot szerzett. Valter Attila kicsit gyengébben rajtolt, de a 6 körös verseny felénél már a 10 hely körül tekert, a végére kicsit elfáradt majd egy defektet is kapott, de így is 29. lett 8perc hátránnyal. Palumby Zsombor első idei versenye volt 49. helyen érkezett a célba, körhátrány nélkül.

A versenyen több magyar is rajthoz állt a válogatotton kívül, Buruczki Szilárd 45. helyen végzet, a többiek Dina Dániel, Bosros Benedek, Zoboki Péter, 3 kör hátrány, Dolezsai Balázs 4. körhátrány.

2. nap: XCM C3

Ez a verseny nem klasszikus maraton volt, 3x20km kör volt a táv. Ennek megfelelően XCO jellegű volt, mind a pálya, mind a verseny idő tartama. A Lányoknál Benkó Barbara már az elején ellépett ellenfeleitől és gyakorlatilag rajt cél győzelmet aratott. 10 pontot is bezsebelte. Schmiedl Regina ma sem volt szerencsésebb a táv kétharmadánál kiállt.

A fiúknál is nagyon kemény volt a küzdelem és hihetetlen nagy sebességgel, közel 27,5KM/h átlaggal teljesítették a versenyt. Dina Márton nagyon magára talált, végig az élbolyban (top10ben) tekert magabiztosan, és a végén 3. helyen futott be, remek hajrával. 3 pontot szerzett.
Valter Attila ezen a versenynapon is a mezőny első harmadában végzett a 33. helyen. Palumby Zsombor géphiba miatt kiállt.

Ezen a napon is indultak magyarok a válogatottan kívül. Szatmáry András végig a top 10-ben tekert és a végén 9. helyen futott be. Buruczki Szilárd 36.lett. Borsos Benedek 42. lett. Dina Dániel kiállt.

Valter Tibor

Résztvevők:
Benkó Barbara
Schmiedl Regina
Dina Márton
Palumby Zsombor
Valter Attila

Kisérő:
Benkó László
Valter Tibor

'Fel a tetejéhez' gomb