MTB

Benkó Barbi ezüst érmet szerzett a Windham Pro GRT/XCT versenyen

BringaSport – 2016.08.22 – Augusztus 13-14-én került megrendezésre a UCI HC kategóriás Windham Pro GRT/XCT verseny, ahol Benkó Barbara (Focus XC Team) ezüst érmet szerzett! Ezzel a nagyszerű helyezéssel 70 ranglista pontot sikerült szereznie.

Eredménylista >>

“Mentálisan elég kemény volt az utolsó hetem Amerikában, de a legjobbat ki akartam hozni a lehetőségeimből és a versenyből, ha már ilyen komoly kategóriás. Szerencsére ez sikerült is, magamat is meglepve, talán még kicsit erőn is túl teljesítettem” – kezdte beszámolóját a versenyről Benkó Barbi. “A pálya ugyanaz volt, mint a világkupákon eddig, csak idén valamiért kimaradt az amerikai állomás a naptárból, de vissza akarnak térni hamarosan a sorozatba, azt mondták a szervezők. Nehezítette a dolgunkat, hogy iszonyatosan meleg, fülledt idő volt, gyakran voltak záporok, zivatarok, emiatt sár is volt a pályán, mert egy-egy esőzés alkalmával iszonyatos mennyiségű csapadék zúdult le egyszerre, amit már nem bírt kezelni a pálya. Csapat részről elég kaotikus volt a szervezés (ami mondjuk úgy, hogy nem is volt), így nekem a brit válogatott segített, amit utólag is nagyon köszönök, mert nélkülük ez biztosan nem ment volna. Érdekes, hogy tényleg mindenben segítettek, pedig a 3. helyezett Anni Last az ő emberük volt. Ezért is szeretem ezt a sportot, mert néha tényleg olyan, mint egy nagy család és sokszor attól kapja az ember a legtöbb segítséget, akitől nem is várja.”

image1

Barbi tervei között szerepel még az idei szezonra természetesen a Mátra Maraton most hétvégén, ami a 2016-os XCM országos bajnokság is, valamint jövő hétvégén egy világkupa futam Andorrában, továbbá egy C1-es verseny Ausztriában. Szeptember közepére tervben van az országúti Európa-bajnokság, vagy egy bundesliga Németországban, illetve a szezont Franciaországban zárja október 7-én a UCI MTB Marathon Series Roc D’Azur futamon.

'Fel a tetejéhez' gomb