Trial

Hegedűs László 13. lett a trial világkupa harmadik fordulóján

BringaSport – 2016.08.04 – Július utolsó hétvégéjén került megrendezésre a trial világkupa sorozat harmadik fordulója Ausztriában, Vöcklabruck-ban, ahol három magyar bringás képviselte hazánkat: Hegedűs László (Veres Ördögök SE), Majoros János (Nyíregyházi Vasutas SC) és Végh András (George KSE). Hege a világkupa futamon a 13. helyen végzett, Végh András a 37. lett, Majoros János pedig a 46.

13933193_1108868065849376_1159106773_n

Eredménylista >>

Hegedűs László, a Veres Ördögök SE versenyzője így számolt be a versenyről és a terveiről:

“A selejtező futamon csoport elsőként jutottam be a középdöntőbe, ahol történtek meglepetések. A verseny előtt műszaki hiba miatt fékeket kellett cserélnünk, majd a bemelegítésen 10 perccel a start előtt elszállt a hátsó kerekem, így a tartalék kerékkel versenyeztem. Hogy ez mit jelent? A triál sportág alapja a megfelelő hátsó fékhatás. Minden ugrást hátsó kerékről indítunk, így nélkülözhetetlen, főleg egy világversenyen a megfelelő fékerő. Gyakorlatilag 20%-os hátsó fékhatással versenyeztem végig a középdöntőt, de ennek ellenére is teljesítettem a legtöbb pályát. A versenyen néhány pályánál elengedhetetlen volt, hogy használjam a lábam, így hibapontot szerezve, de biztonságosan jutottam ki a szekciókról. Az adott helyzetet és körülményeket tekintve elégedett vagyok a 13. helyezéssel, megelőzve néhány aktív francia és belga válogatott riválisomat, valamint közel 40 versenyzőt.

Ami biztossá vált számomra a 9 hónap UCI verseny kihagyás után és pályahiány ellenére, hogy erre a sportra születtem. Néhány hét aktív és megfelelő felkészülés után képes vagyok a legjobb versenyzők között végezni. Emellett egy új célnak szentelem ezt az évet, ugyanis szeretnék néhány Guinness Világrekordot megdönteni a közeljövőben, amihez ugyanúgy speciális felkészülés szükséges, a verseny sémától teljesen eltérő módszerekkel. Magasugrásban továbbra is a világ legjobbjai között vagyok, éppen ezért döntöttem úgy, hogy a verseny élvezete kedvéért elindulok ezen a világkupán. Azonban úgy érzem, hogy a világrekord kísérlet az, amiben minden versenyzőnek egyenlőek a felkészülési feltételei, ezért ebben szeretnék hivatalosan is a legjobb lenni. Magasugrásban léc felett jelenleg 143 cm a hivatalos világrekord, én most 140 cm-nél járok! Tehát közel az új világcsúcs.”

13942409_1108868195849363_1037929808_n

Majoros János, a Nyíregyházi Vasutas SC versenyzője a következőképpen látta a világkupa futamot:

“Kalandos utazás után reggel 8-ra szerencsésen megérkeztünk a helyszínre, ahol a selejtező “A” csoportjába kerültem. A versenyem fél 10-kor kezdődött, így érkezés után gyors regisztráció, pályabejárás, bemelegítés volt. Öt szekció, két kör és egy óra versenylimit volt. Azt már a pályabejárásnál láttam, hogy ezek a szekciók nagyságrendekkel nehezebbek bármelyik világkupa selejtező szekcióitól. Ezt később megerősítették a többiek is. Tavaly jelezték a UCI felé, hogy túl könnyű volt, így nehezítettek rajta, csak egy picit megszaladt a dolog, középdöntő szintű pályák lettek. Minden szekcióban volt egy-két olyan szitu ami súrolta a lehetetlen határait. Magasba, meredek domboldalra épített csúszós szekciók voltak. Úgy éreztem, hogy a kevés alváshoz képest jó formában voltam. Szekció részeken tudtam végigmenni, a második körben sikerült perecelnem egy óriásit körülbelül 2 méter magasból, de szerencsére fűbe estem, úgyhogy inkább látványos volt mint veszélyes… Voltak olyan ugrások amit nem vállaltam, mert úgy éreztem ez most nem ér annyit, hogy összetörjem magam. Összességében elégedett vagyok a teljesítményemmel. Nagyon jó edzés volt, jó felkészülés a szeptemberi országos bajnokságra. A verseny után még másfél órát edzettem, mert nagyon jó szekciók voltak összerakva. Jól éreztük magunkat és a helyszín és nagyon szép volt.”

13900428_1108867572516092_1533280387_n

Mutass többet

Kapcsolódó hírek

Olvasta már?

Close
Close