Országút

Március 27-én indul az országúti magyar kupa – Balla Viktor Emlékverseny, Debrecenben!

BringaSport – 2016.03.21 – Húsvét vasárnapján kerül sor a korábban Hajdú-Bihar Megyei Területi Évadnyitóként ismert versenyre, amely az MKSZ országúti magyar kupa sorozat első versenye. A verseny a DKSI Debreceni Kerékpáros Sport és Szabadidős Ifjúsági Egyesület szervezésében kerül megrendezésre, dr. Papp László, Debrecen Megyei Jogú Város polgármesterének fővédnökségével.

VERSENYKIÍRÁS >>

A nyílt versenyre az amatőr és igazolt kerékpárosokat egyaránt szeretettel várják, hiszen minden korosztály és kategória számára lehetőség nyílik a megmérettetésre, 11 különböző kategóriában hirdetnek majd eredményt. Bízunk benne, hogy mindenki a felkészültségének megfelelő mezőnyben indulhat majd, az amatőr 19-39 év közöttiek, illetve az amatőr 39 év felettiek külön mezőnyben versenyezhetnek (nem lesz közös mezőny az igazoltakkal, feltéve, ha a résztvevők száma lehetővé teszi).

A 124 km abszolút első helyezettje, valamint az U19, U17, felnőtt női és a WU19 kategóriák győztesei a Kontent Kft. pénzdíjában részesülnek, emellett érem díjazás és tárgyjutalom is vár a dobogósokra; az értékes Continental termékeket a Regina Kerékpárbolt, az ajándékcsomagokat a Sweet-Line jóvoltából kapják majd a helyezettek.

A versenyt az egykori debreceni ifjúsági versenyző, a balesetben fiatalon eltávozott Balla Viktor emlékének ajánljuk. A Balla Viktor Emlékverseny győztese a legjobb U19-es versenyző, aki egyúttal elnyeri a Balla Viktor Vándorserleget is.

A versenypálya a jórészt friss aszfalttal rendelkező létai kör (Debrecen Panoráma út – Létavértes – Monostorpályi – Hosszúpályi – Panoráma út), fás-ligetes, itt-ott kitettebb útvonal, minimális szinttel. Korosztály illetve kategória besorolás szerint 124, 83, 54, 42 és 10 km-es távokon zajlik majd a küzdelem, az értékelés chipes időmérés és célfotó segítségével történik. A versenyközpont szokás szerint a Panoráma úti Tájház szomszédságában lesz, az útvonal biztosításáról a Debreceni Rendőrkapitányság és a Debreceni Polgárőr Egyesület gondoskodik majd, 16 rendőr, 6 motoros rendőr és 40 polgárőr részvételével.

Előnevezés: a verseny napját megelőző csütörtök éjfélig, tehát március 24-én éjfélig lehetséges! Érdemes regisztrálni, mert a helyszínen már csak dupla áron lehet nevezni!

Március 27-re virradóra lépünk át a nyári időszámításba, senki ne felejtse el az indulást ehhez igazítani!

Szeretettel várunk minden tisztelt sporttársat, érdeklődőt, legyen ez a nap is a kerékpársport ünnepe!

Támogatók: Debrecen MJV Polgármesteri Hivatal Kulturális Osztálya, Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat, Kontent Kft, Systematica Kft, SWEET-LINE ’98 Kft, Regina Kerékpárbolt, Signtech Kft

'Fel a tetejéhez' gomb