Pálya

Pályakerékpáros Európa-bajnokság a versenyzők szemszögéből – Lovassy Krisztián

BringaSport – 2015.10.20 – Október 14. és 18. között került megrendezésre Grenchenben, Svájcban az elit Pályakerékpáros Európa-bajnokság, ahol hazánkat két válogatott versenyző, Szalontay Sándor és Lovassy Krisztián képviselték. Az EB eredményei már ismertek, ezúttal viszont a versenyzőket – ezúttal Lovassy Krisztiánt – kérdeztük, hogyan élték meg ők a kontinensviadalt, mi áll az eredmények hátterében. (Szalontay Sándor interjú ITT olvasható)

Szalontay Sándor mellett Lovassy Krisztián (Team Differdange – Losch) volt az Európa-bajnokság másik magyar résztvevője. Részvétele sokáig kétséges volt, végül a BVSC-Zugló kerékpáros szakosztályának és  szponzoraiknak, valamint a MOB támogatásának köszönhetően sikerült indulnia az Európa-bajnokságon. Krisztián meghálálta a bizalmat, remekül versenyezve először egy 7. hellyel indított, majd két 11. helyezéssel és egy új magyar csúccsal tette emlékezetessé szereplését.

Mennyire sikerült pálya-specifikus felkészülést végezned az Európa-bajnokság előtt?

Az EB-n való indulásomról már korábban szó esett, de az utolsó hetekig úgy tűnt, nem igazán lesz rá pénz. Két országúti versenyt mondtam le azért, hogy részt vehessek, az indulás előtt hat nappal érkeztem haza, kétszer görgőztem, meg egyszer edzettem motor mögött a Millenárison.

Némileg módosította tehát a kontinensviadalon való részvételed az országúti versenynaptáradat. Jelenlegi országúti kontinentális csapatod mennyire támogatja a pályán való versenyzésedet?

Nem bánják, mi több támogatják is, amennyiben időben szólok, bármikor szívesen elengednek pályaversenyekre. Sajnos erre az utóbbi pár évben ritkán került sor, utoljára tavaly novemberben versenyeztem Bécsben.

10472091_917690891632706_70840185655337652_n_769x433t0_ic

Elsőként scratch-ben mindjárt egy 7. hellyel lepted meg a hazai sportrajongókat…

Igyekeztem aktív, kezdeményező módon versenyezni, azt az elmenést, amiből végül körelőny lett, én indítottam el, aztán felértek rám még négyen, így értük utol közösen a mezőnyt. A verseny után egy kicsit csalódott voltam, jobb helyezés is összejöhetett volna, akár egy dobogós helyezést is meg lehetett volna csípni a végén, ha jobb pozícióban kezdhetem meg a véghajrát.

Milyen taktikával vágtál neki a pontversenynek?

Ahogyan a scratch-ben, úgy pontversenyben is pörgősebb áttétellel indultam, miközben a mezőny kétharmada keményebbet tett fel. Tudtam, hogy bár meg-megcsíphetek egy-egy pontot, de a versenyszám nagyobb neveivel szemben túl sok esélyem nem lesz a hajrákban. Jó helyezés elérésére csak úgy lehet esélyem, ha sikerül körelőnyt szereznem, tehát végig erre törekedtem. Aktívan versenyeztem, az életképesnek látszó szökésekre két-három alkalommal is felugrottam egyedül, de végül senkinek sem jött össze a körelőny. Összességében úgy gondolom, jól versenyeztem, és bár itt 11. lettem, ezzel az eredményemmel jobban ki vagyok békülve, mint a scratch-ben elért 7. helyezésemmel.

12068862_918706601531135_5339129048319956934_o

A 4000 méteres egyéni üldözőversenyben azután egy közel 20 éves magyar csúcsot búcsúztattál. Időeredményed akár meglepetésre is okot adhatott, hiszen 4’40”-en belül sohasem mentél még korábban.

Ez nem volt véletlen, abszolút tervezett dolog volt, igazából már tavaly készültem rá, hogy megpróbálkozok a csúcsdöntéssel. Már 2014-ben is jól szerepeltem az országúti időfutamokon, idén a szám magyar bajnoka lettem. Jobb, 4’30” körüli időt terveztem, de végül ettől kissé elmaradva 4’34,483”-el  is sikerült a rekorddöntés.

Új versenyszám volt az EB programjában a selejtező verseny, amellyel nemzetközi szinten eddig az omnium versenyen belül találkozhattál. Mennyire fekszik neked ez a szám?

A selejtező alapjában véve a ritmusváltásokról szól, továbbá arról, hogy az ember a versenytársait igyekszik kellemetlen helyzetbe hozni – a szabályok szabta kereteken belül természetesen. Sok gyakorlást, sok versenytapasztalatot igényel, mire ezt igazán jól kitapasztalja az ember.

lovassy

Hogyan értékeled az összteljesítményedet, illetve milyen szerepet szánsz a jövőben a pályaversenyzésnek a saját sportpályafutásodon belül?

Nem volt ez egy rossz EB-szereplés, de lehetett volna jobb is, ha van elegendő idő és pénz a felkészülésre. Ha a Szövetség a jövőben látna fantáziát a külföldi pályaversenyeken való tervszerű részvételben, akkor szívesen rajthoz állnék többször is.

Az interjút készítette: Horváth Balázs – Pályakerékpáros Szakági Tanács

'Fel a tetejéhez' gomb