Pálya

Pályakerékpáros EB: Lovassy Krisztián 11. lett a pontversenyen

BringaSport – 2015.10.17 – Jelenleg, október 14. és 18. között zajlik a pályakerékpáros Európa-bajnokság Grenchenben, Svájcban, ahol hazánkat két kiváló kerékpáros, Szalontay Sándor és Lovassy Krisztián képviselik. A scratch futamban elért 7. helyezése után, a bajnokság pénteki versenynapján Lovassy Krisztián 20 másik bringással a 160 körös, 40 km hosszú pontversenyben állt rajthoz, és remek versenyzéssel a 11. lett.

A futamot 18 versenyző fejezte be, 50 km/h óra fölötti átlag lett. 10 körönként voltak részhajrák, ahol az első négy áthaladó kapott pontokat. Lovassy a második hajrában 2, a tizedikben 1, a tizenharmadikban 3 pontot szerzett, a 6 pont összesítésben a 11. helyre volt elég. A futamban sokáig a dán Rasmussen vezetett, majd a francia Thomas került előre a pontjai alapján, de az utolsó előtti hajáránál megszöktek négyen és ki is tartottak a befutóig, így a spiccen beérkező lengyel Pszczolarski 24 pontjával lett Európa-bajnok.

Lovassy végig aktívan versenyzett, többször volt szökésben, de körelőnyt nem sikerült szereznie. A futamon olyan rutinos pályasztárokat előzött meg a pontok összesítésénél, mint a német Kluge, a holland Stroetinga vagy a belga De Ketele. Utóbbiak a hatnapos pályaversenyek ászai hosszú évek óta.

Eredménylisták folyamatosan az Eb alatt: IDE KATTINTVA

Forrás: velo.hu

'Fel a tetejéhez' gomb