MTB

Kiválóan teljesítettek a hétvégén a magyarok Görögországban – Benkó Barbi két szakaszon és az összetettben is dobogóra állt

BringaSport – 2015.10.04 – Október 2. és 4. között került megrendezésre Görögországban a három szakaszból álló, UCI S2-es pontszerző MTB verseny, a Salamina Island MTB Stage Race, ahol Benkó Barbara, a Focus XC Team versenyzője a pénteki XCT időfutamon ezüst érmet szerzett, a vasárnapi XCP futamon pedig bronz érem került a nyakába, így összetettben a harmadik helyen zárta a hétvégét!

Október 2-án, a verseny első napján egy kört kellett teljesíteni az óra ellen a mountain bike XC pályán. A női elit kategóriában Benkó Barbara a második lett, mindössze 13 másodperccel maradt el az Andorrában vb-harmadik ukrán Yana Belomoina mögött, és maga mögé utasította a kétszeres világbajnok, orosz Irina Kalentyijevát. A magyar különítményből Cseh Veronika (Alpinbike Team Giant SE) a 10. helyen zárt, az elit férfiak között Parti András (Waberer’s Areus MTB Team) szintén 10. helyen kezdte a versenysorozatot, Juhász Zsolt (Waberer’s Areus MTB Team) pedig a 28. lett az első napon.

mtb

Szombaton került sor az XCO futamra, ahol Benkó Barbara a 4., Cseh Veronika a 9. lett a női elitben. A férfiaknál Parti András a 6., Juhász Zsolt pedig a 17. helyen zárta a napot.

Vasárnap egy 26 kilométeres point to point versenyre került sor, nehéz, technikás pályán, ahol Barbinak sikerült harmadikként befutnia, és csak kis különbséggel, négy másodperccel maradt le az aranyért meccselő osztrák Lisa Mitterbauer és Belomoina mögött. Összetettben maradt a harmadik hely, ami tekintve, hogy az ellenfelek között volt az idei XCO világbajnokság 2. és 3. helyezettje (előbbit sikerült felülmúlnia Barbinak), kiváló eredmény így a szezon végére.

salamis_island_1-640x413

Cseh Veronika, aki az idei szezonban igen szorgalmasan gyűjtötte az UCI-ranglista pontokat, vasárnap a 10. lett, és az összetettben is ez a szám áll végül a neve mellett. A férfiak között Parti Andrásnak a vasárnapi futamon sikerült a 8. helyen zárnia, így összetettben a 7. lett, Juhász Zsolt a harmadik szakaszon a 26. lett, összetettben pedig a 21. helyen végzett.

“A vasárnapi pálya brutális volt, durvább, mint az XCO… Tele single trail-lel, nem volt gyors, rengeteg mászás, sok fel-le, 1000 méter szinttel. Mivel a rajt és a cél máshol van, ez itt konkrétan a sziget másik oldalát jelentette és átmentünk a hegyeken. Nagyon élvezetes pálya volt, de durva is! Hárman jöttünk meg végül elöl, a hajrában kicsit lemaradtam, mögöttünk kis szünettel ketten, aztán jóval lemaradva a többiek” – mondta Benkó Barbara. “Tetszett a többnapos, a szezon elején Ciprus is adta, majd az országúti is. Kicsit érzem már, hogy szezon vége van, de elég jól bírtam. Remek idő volt, meleg, napsütés, a versenyhelyszínt is a tengerpartra rakták, ott volt a szeren!”

Eredménylisták >>

Forrás: bikemag.hu

'Fel a tetejéhez' gomb