MTB

Poór Brigitta második lett a XTERRA World Tour futamon

BringaSport – 2015.06.30 – Június 27-én, szombaton, Svájcban rendezték az XTERRA World Tour sorozat ötödik európai fordulóját. Poór Brigitta, a Merida Maraton Team-CST Salomon versenyzője hatalmasat küzdött, és a betegsége ellenére a 2. helyen ért célba!

image3

“Versenyt megelőzően nem tudtam képes leszek a rajthoz állni, megfordult a fejemben, hogy inkább pihennem kellene. De a verseny napján picit jobban éreztem magam, és mindenképpen versenyezni akartam. Az úszás egész jól sikerült, sikerült elsőnek a kerékpárra váltanom. A második kör végén ért utol az osztrák lány, akinek fel tudtam venni a tempóját. A depózás jobban sikerült neki, és hamar látótávolságon kívülre futott. Innentől a pozícióm megtartása volt a cél, de a cseh lánnyal való meccselés közben olyan jó tempót sikerült futnunk, hogy a cél előtt még az első hely is esélyes volt. Végül saját magamat is meglepve a 2.helyen sikerült célba érnem! Most gyorsan meg kell gyógyulnom, mert az XTERRA World Tour leghosszabb, legnehezebb futam következik! “

1. Carina Wasle AUT 2:29:42
2. Brigitta Poór HUN 2:30:13 – Merida TEAM CST
3. Helená Erbenová CZE 2:30:38
4. Maud Golsteyn NED 2:33:24
5. Myriam Guillot FRA 2:35:14

image5

Brigi a következő hétvégén már Franciaországban, a következő XTERRA World Tour futamon áll rajthoz!

'Fel a tetejéhez' gomb