BMX Racing

Olimpiai Reménységek utánpótlás BMX Cross versenye, Pozsony

BringaSport – 2015.04.28 – Kitűnően szerepeltek a magyar BMX Cross versenyzők az április 18-19-én, Szlovákiában megrendezett Olimpiai Reménységek utánpótlás versenyén.

Az úgynevezett Visegrád csoport (Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Magyarország) által tavaly létrehozott különböző sportágakban vetélkedő utánpótlás korú versenyzők számára indított esemény az Olimpiai Reménységek versenye.

Alapvetően Magyarország (Sopron) rendezte volna a magyarországi futamot, de a Szlovák Kerékpáros Szövetség kérését, miszerint a szlovákiai BMX szakág 30 éve alakult a Magyar fél támogatta és lemondott a Szlovák fél javára a rendezési jogról.4 ország több mint 100 versenyző állt rajthoz a Pozsony külvárosában található egyik legrégebbi BMX pályán. A kilencvenes évek elején gyakran jártak ide erre a pályára magyar sportolók versenyezni. Sok minden nem változott, ami a pálya vonalvezetését és a környezetet illeti. Az akadályok azonban rendkívül helyesre sikerültek és a fiatalabb versenyzőknek gondot okozott az azokon való gyors áthaladás.

A selejtező és a döntő futamok során számos bukás is volt, szerencsére komolyabb sérülés nem történt.

Az szombati első napon kellemes tavaszias időben vetélkedhettek a versenyzők, vasárnapra viszont feltámadta szél és jelentősen lehűlt a levegő.

A Magyar BMX-esek kitűnően szerepeltek. Főleg az utánpótlás csoportban sikerült remek eredményeket elérni.

Eredmények:

Szombat

8 éves korcsoport

1. Zsembery Boldizsár – Magyar Törökbálint BMX SE
2. Borbély Ferenc Benedek – Magyar Veszprémi Spartacus SE
3. Kovács Pavel – szlovák
4. Marencik Adam – szlovák
5. Torma Zalán – Magyar Gysev Sopron BMX SE
6. Organyan Vartkes – szlovák
7. Sulka Richard – cseh
8. Francia Barnabás – Magyar Veszprémi Spartacus SE

9-12 éves korcsoport

1. Matejik Ondrej – cseh
2. Manik Marko – szlovák
3. Marencik Maximilián
8. László Milos – Magyar Veszprémi Spartacus Se

13-14 éves korcsoport

1. Nagy Patrik – szlovák
2. Hanák Adam Hugo – cseh
3. Pichler Igor – Magyar Gysev Sopron BMX SE

15-16 éves korcsoport

Sulka Sebastián – szlovák
Schlosser Márton – Magyar Gysev Sopron BMX SE
Réti Tibor – Magyar Gysev Sopron BMX SE
Madarásova Kristina – szlovák
Vránová Karolina – szlovák

Vasárnap:

8 éves korcsoport

1. Zsembery Boldizsár – Magyar Törökbálint BMX SE
2. Borbély Ferenc Benedek – Magyar Veszprémi Spartacus SE
3. Organyan Vartkes – szlovák
4. Kovács Pavel – szlovák
5. Sulka Richard- cseh
6. Francia Barnabás – Magyar Veszprémi Spartacus SE
7. Hybska Jan
8. Marencik Adam – szlovák

9-12 éves korcsoport

1. Manik Marko – szlovák
2. Maniková Dominika – szlovák
3. Marenčík Maximilián – szlovák
4. Kováč Samuel
5. László Milos – Magyar Veszprémi Spartacus SE

13-14 éves korcsoport

1. Nagy Patrik – szlovák
2. Pichler Igor – Magyar Gysev Sopron BMX SE
3. Smolík Adfam
4. Hanák Adam Hugo – szlovák
5. Pastrnák Filip – szlovák
6 Krnáč Jakub – szlovák

15-16 éves korcsoport

1. Tomčo Michal – szlovák
2. Sulka Sebastián – szlovák
3. Rojček Adam – cseh
4. Grznár Bruno – szlovák
5. Vojtek Kristián – szlovák
6. Kružliak Lukáš – szlovák
7. Madarásová Kristína – szlovák
8. Schlosner Márton – Magyar Gysev Sopron BMX SE

'Fel a tetejéhez' gomb