MTB

Kihívás az Alföldön: Mountain Bike Diákolimpia Területi Döntő Szegeden

BringaSport – 2015.04.17 – 2015. április 11-én került megrendezésre Szegeden a Tolna, Baranya, Bács-Kiskun és Csongrád megyére kiterjedő területi döntő. Az idei évben 7 területi és egy országos döntőből álló rendszer várja az általános és középiskolás diákokat.

Az indulók ragyogó napsütésben kezdhették a regisztrációt és felkészülést a versenyszámokra. Az ügyességi verseny feladatai közül a szervezők öt választott feladata a bója kerülgetés, kerék átemelése akadály felett, hajtás elengedett kormánnyal, kulacs áthelyezés és szlalom volt, amely feladatok publikusak is voltak és gyakorlásra is nyílt lehetőség a verseny előtt.

20994_1111170915576130_462248674672393351_nA három nehézségi fok közül a legnehezebb okozott csak problémát a résztvevőknek, főként a szlalom esetében. Bár a gyakorlás végére szinte mindenkinek ment hibapont nélkül, de élesben már gyűjtöttek néhány hibapontot. Természetesen többen időhátrány nélkül kezdhették a versenyt, bár volt aki 180 másodperc hátránnyal rajtolt csak.

Az körverseny pálya 3,68 km hosszú lett, benne egy-két rövidebb mászással a töltésen és a tiszai ártérben és számtalan kanyar/visszafordító. Ennek az előnye volt, hogy a versenyzők sokszor láthatják a kanyargó pályán az előttük/mögöttük haladókat. A pálya kijelölésénél fontos szempont volt, hogy a teljesen kezdők is végig tudjanak menni.

Ami nagy különbség a szegedi xco pálya és egy hegyi xco pálya között az az, hogy nincs olyan szakasz benne ahol „pihenni” lehetne. Bár egy igazán technikás és kemény DH szakasszal rendelkező pálya a hegyekben sem jelent pihentető szakaszt. A versenyzők beszámolói alapján egy technikás és kemény verseny volt. Ezt a másnapi Szegedi XCO versenyzői is megerősítették.

11156273_1111169545576267_4876398117884625605_nA Tamási MTB SC így értékelte a versenyt:
“Csapatunk a hétvégén Szegeden versenyzett, ahol szombaton a MTB Diákolimpia Területi Döntőjén vettünk részt, vasárnap pedig a Szegedi XCO versenyen. Mindegyik nagyon izgalmas verseny volt, nagyszerű pályán. Köszönjük a szervezőknek a remek versenyzési lehetőséget!”

A versenyzők pozitív visszajelzése azt mutatta, hogy jövőre is érdemes és fontos megrendezni ezt a versenyt, és mindent meg kell tenni annak érdekében hogy még többen vegyenek részt.

'Fel a tetejéhez' gomb