MTB

Az ügyesség és a gyorsaság is számított a bringásoknál – Mountain Bike Diákolimpia Területi Döntő, Veszprém

BringaSport – 2015.04.16 – A Mountain Bike Diákolimpia Területi Döntőjét rendezte a hétvégén a Veszprémi Kerékpáros Egyesület a Gulya-dombon. A Zala, Somogy és Veszprém megyei diákok számára kiírt versenyen 26 iskola, 80 diákja vett részt.

A délelőtt az ügyességi verseny teljesítésével kezdődött, ahol kategóriák szerint három különböző nehézségi szintű pályán kellett összemérni a technikai tudásukat a résztvevőknek. Míg az ügyességi versenyen nem, addig az XCO körversenyen már számított az idő, hiszen itt már fontos volt, hogy ki a gyorsabb.

DSC_1146A verseny előtt már közzétételre kerültek az ügyességi verseny feladatai, amit a gyerekek ügyességéből ítélve láthatóan többen is gyakorolták otthon. Ez egyrészt hasznos, mert a gyerekek magabiztosabban tudják kezelni a kerékpárt a hétköznapokban, másrészt a diákolimpia körversenyén is büntetőmásodpercek jártak a begyűjtött hibapontok után.

A Mountain Bike Diákolimpián külön kategóriákban versenyeznek az igazolt és a versenyzői igazolással nem rendelkező versenyzők. Az igazolással nem rendelkező versenyzők közül az első hat helyezett jutott tovább az országos döntőbe, amit június 6-án rendeznek Veszprémben, a Kolostorok és kertek völgyében.

“A versenyen idén is a 10-13 éves korosztály vett részt a legnagyobb számban, ahogy tavaly is. Azt gondolom, hogy létszámtól és eredménytől függetlenül nagyon hasznos a diákolimpia, hiszen a gyerekeket közelebb visszük a kerékpározáshoz, és ízelítőt kaphatnak a versenyzésből is. Bár a résztvevők száma alulmaradt a tavalyihoz képest, nem csüggedtünk, hiszen a mostani mezőny még elszántabb, versenyzésre vágyó diákokból állt. Közülük többen is jelezték, hogy csatlakozni kívánnak az egyesület edzéseihez” – foglalta össze a versenyt Horváth László, a Veszprémi Kerékpáros Egyesület elnöke.

Mountain Bike Diákolimpia® Területi Döntő Veszprém – eredmények >>

A versenyről készült fotókat, eredménylistát és az utánpótlás edzések részletei a www.mtbsuli.hu oldalon érhetők el.

'Fel a tetejéhez' gomb